A tökéletes ruha: hűt, ha meleged van, fűt, ha fázol

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tudósok olyan szövetet fejlesztettek ki, amely a körülményektől függően automatikusan hűt vagy fűt.

Annak ellenére, hogy évtizedek óta használjuk a termikus tulajdonsággal rendelkező textíliákat, akár futáshoz, akár alpesi túrázáshoz, eddig nem volt olyan anyag, amely képes a hőszigetelő tulajdonságait megváltoztatni a környezeti hatások változásaira. Az új felfedezésről a Phys.org számolt be.

Hideg vagy meleg? Tőlünk függ!

A Marylandi Egyetem kutatói olyan szövetet hoztak létre, amely automatikusan szabályozza a rajta áthaladó hőmennyiséget. Ha a környezet meleg és nedves, mint például futáskor a test, az anyag lehetővé teszi az infravörös sugarak, ezzel pedig a hő áthaladását. Ha azonban hűvösek és szárazak a körülmények, a szövet csökkenti a kibocsátott hő mennyiségét.

A kutatók a szövetet vezetőképes bevonattal ellátott, speciálisan megtervezett fonalból készítették. Meleg és nedvesség hatására az anyag szálai aktiválják a bevonatot, ami kölcsönhatásba lép az infravörös sugárzással. „Ez az első olyan technológia, amely lehetővé teszi számunkra az infravörös sugárzás dinamikus felhasználását” – mondja YuHuang Wang, kémia- és biokémia-professzor.

Mindegy, hogy hideg vagy meleg, az anyag alkalmazkodik
Fotó: Shutterstock

Mint egy rádióantenna

Ennek az új textilnek az alapfonala két szintetikus anyagból készül, az egyik elnyeli, a másik pedig taszítja a vizet. A szálak szénalapú nanocsövekkel vannak bevonva. A könnyű, vezetőképes fémszálakban lévő anyagok taszítják vagy elnyelik a vizet, megduzzadnak, ha nedvességnek vannak kitéve. Ennek a változásnak a következtében a szálak közelebb kerülnek egymáshoz, ez pedig megnyitja a szövetben lévő apró lyukakat, amiken keresztül a hő távozik. Emellett pedig, ami a legfontosabb, hogy módosítja a nanocsövek közti elektromágneses kapcsolást.

„Érdemes ezt úgy elképzelni, mintha a rádióantennát hajlítanánk meg a frekvencia megváltoztatásához” – magyarázza Wang. „Képzeljük el, hogy két antennát egymáshoz közel helyezünk, hogy szabályozzák az általuk felvett elektromágneses hullámok jellegét. A szövet így lép kölcsönhatásba az emberi test által termelt hővel.”

„Az emberi test tökéletes hőszabályzó, gyorsan termeli a hőt” – mondja Min Ouyang, az egyetem fizikaprofesszora. „Mindig is két módja volt a testhő szabályozásának: ha ruhákat fel- vagy levettünk. Ez az anyag azonban mindkét irányba tudja szabályozni a hőt.”

„Ez a felfedezés új lehetőségeket teremt, hogy minél kényelmesebb ruházatot tudjunk létrehozni” – mondja Ray Baughman, a Texas Egyetem kémiaprofesszora. „Léteznek olyan textíliák, amelyek megtartják vagy elvezetik a testhőmérsékletet, azonban arra eddig még senki nem talált megoldást, hogy egy anyag mindkét funkciót sikeresen ellássa.”

További munkát igényel, hogy a szövet kereskedelmi forgalomba kerülhessen, de a kutatók szerint az alapszálakhoz használt anyagok könnyen hozzáférhetők, a szénbevonat pedig egy egyszerű eljárással hozzáadható. Addig is, érdemes mindent megtenni, hogy a már meglévő edzőcuccaink minél tovább kitartsanak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.