Tanulni kell az őszi fákat is, avagy mit üzen az erdő az emberi lélekről?

370 millió éve vannak itt a Földön, egyikük-másikuk élettartama több ezer év. A fák élőlények, akik érzékenyen reagálnak a környezetükre. Bölcs tanítók, akiknek sok mondanivalójuk van a változások természetéről, a krízisek túléléséről, és arról is, hogy a fény felé fordulva lehet növekedni. Összeszedtük nektek a legfontosabbakat.

Bár sokan még szomorkodnak, hogy véget ért a nyár, csodálatos színeivel máris kárpótolni igyekszik minket az őszi erdő. Egy hétvégi kirándulás a Normafára vagy a Bakonyba igazi feltöltődést jelenthet a friss levegőn.

A fáknak persze nem csak esztétikai értékük van: kitartóan termelik az oxigént, szennyező anyagokat kötnek meg és védenek a zaj ellen is. Emellett rendkívül bölcs tanítók, ahogyan arra Cordele Glass pozitív pszichológus, outdoor coach hívta fel a figyelmet nemrég megjelent írásában. Az ő cikkét kiegészítve foglaljuk össze, mi mindent üzen neked az őszi erdő.

1. A változás sokszor nehéz, de szükségszerű és természetes

Az évszakok váltakozásával a fák tudják, hogy egy új megközelítésre, életmódra van szükségük.

Minden ősszel fokozatosan, de teljesen lehullatják a leveleiket. Teszik mindezt hezitálás, bizonytalanság, vagy megbánás nélkül.

Nem kérdőjelezik meg, hogy változásra van szükségük: elfogadják a zord időjárás nehézségeit, hogy aztán tavasszal ismét megújuljanak.

A fákhoz hasonlóan az ember fejlődése is szakaszokon megy keresztül, ami nem ér véget a serdülőkor végén, hanem élethosszig tart. Az egész életen át tartó változás lehetősége biológiai szinteken is adott: a neuroplaszticitás azt jelenti, hogy a külső környezeti ingerek hatására még felnőttkorban is alakulnak az áramköreink. Az agyunk és az idegrendszerünk megőrzi képlékenységét, s mind a szerkezete, mind a működése módosulhat a tapasztalataink alapján. Ez tehát azt jelenti, hogy az emberi test úgy lett kitalálva, hogy elő van huzalozva a változásokra. Ennek megfelelően az ember élete során számos krízisen keresztülmegy. A krízis egy olyan élethelyzet, amikor a személy egyensúlyi állapota valamiért megbomlik, s úgy élheti meg, hogy kicsúszott a lába alól a talaj.

A krízisek lehetnek eseti jellegűek, melyeket véletlenszerű külső események váltanak ki. Például történik egy baleset, elveszítjük egy szerettünket vagy a munkánkat. Ugyanakkor vannak olyan krízisek is, melyek a legtöbbünk életében bekövetkeznek, mert be vannak kódolva a fejlődésünkbe. Például amikor elkezdjük az általános iskolát, vagy amikor kilépünk a nagybetűs életbe és magunkról kell gondoskodnunk. A krízis azonban nem csak veszélyt jelent, hanem mindig ott van benne az esély a pozitív kimenetre, a fejlődésre. A rendszerünk darabkái szétgurulnak, de lehet, hogy egy magasabb szinten tudjuk majd magunkat újraépíteni. Ezt persze meg kell szenvedni, de a folyamatban új képességekre tehetsz szert, és rájöhetsz arra is, mi az, ami igazán számít neked. 

A fejlődés néha nehéz, de sokat tanulsz menet közben.
A fejlődés néha nehéz, de sokat tanulsz menet közben.Fotó: Shutterstock

2. A fejlődés nem tagad, a fejlődés meghalad

Ahogyan a fák törzse vastagodik, belsejükben sokasodnak az évgyűrűk, melyek egyedisége az emberi ujjlenyomathoz hasonlatos.

Az új gyűrűk nem bírálják a fa régebbi részeit: nem utasítják el, nem vetik meg és nem is akarják semmissé tenni.

Magukba foglalják a múlthoz tartozó elemeket, körbeveszik azokat, és velük harmóniát alkotva járulnak hozzá a fa életéhez. Az ember is akkor van túl a negatív élményein, ha a tagadást és a meg nem történtté tevés vágyát idővel felváltja a tapasztalat integrálása, élettörténetbe helyezése. Ha talál benne valamilyen értelmet, vagy meg tudott tanulni valamit a küzdelme során. Ugyanúgy, ahogy a fák évgyűrűi egyre szélesebb köröket rajzolnak, úgy tud az ember figyelme is egyre több mindent befogadni, s kiterjedni az önmagán kívül eső világ történéseire is.

Egy pici gyermek még meglehetősen egocentrikus kis lény, ahogyan az Piaget fejlődéselméletéből és kísérleteiből is kiderül. Egy ovis csak a saját perspektívájából képes észlelni a világot, nem tud több szempontot figyelembe venni, nem tud elvonatkoztatni. Figyelme önmaga körül forog, ha beszélget is, inkább monológot mond, vagy úgy mesél el egy sztorit, hogy nem veszi figyelembe a hallgató tudását (ilyenkor általában a szülők “fordítanak”). Bár néha később is visszacsúszunk ebbe az állapotba (például amikor betegek vagyunk és csak a testi tüneteinkről bírunk beszélni), de a fejlődésünk során kitárul a figyelmünk, és meghaladjuk önmagunkat: képesek leszünk átérezni mások örömét-fájdalmát, elkezdenek érdekelni a kortársaink, a helyi közösségünk, később az a tágabb társadalom, ahol élünk.

3. Te döntöd el, hogy mibe fektetsz energiát, és mit engedsz el

A fák tudják, hogyan osszák be az energiájukat.

Azokra az ágakra és levelekre fókuszálnak, amik a leginkább hozzájárulnak a növekedésükhöz, és az életük azon részeibe nem fektetnek energiát, amik sötétségben vannak.

Ezek a részek aztán idővel elszáradnak és leesnek, megkönnyebbülést hozva. Az ember élete és energiakészlete is véges: meg kell tudni válogatni, hogy mi éri meg a törődést, és mi az, amit el kell engedni. Emberek néha az egész életüket azzal töltik, hogy mások démonaival viaskodnak. Bonnie Bernard rezilienciáról szóló könyvében olyan fiatalokról ír, akik családjában ugyan jelen volt az alkoholizmus, a bántalmazás, az elhanyagolás, a mentális betegségek, de ennek ellenére is pozitív alkalmazkodást tudtak mutatni.

Adaptív távolításnak nevezi a megküzdés azon formáját, amikor a személy képes érzelmileg eltávolítani a családja nehézségeit, és rájön arra, hogy a szülei problémáiért gyermekként nem ő (volt) a felelős. Nem miatta történnek rossz dolgok a családjában, nem kell az örök megmentőnek lennie, hiszen nem tudja kontrollálni mások életét. Lehet segíteni a szeretteinknek, de egy ponton túl, ha ők nem akarnak változni, akkor az erőfeszítéseink kudarcra vannak ítélve. Ha meg tudod húzni a határaidat, energiáidat önmagadra és a jövődre tudod fordítani - olyan dolgokra és emberekre, akik töltenek, és akikkel valóban szeretsz együtt lenni. 

Fordulj azok felé a dolgok felé, amik hozzáadnak az életedhez.
Fordulj azok felé a dolgok felé, amik hozzáadnak az életedhez.Fotó: Shutterstock

4. Légy nyitott a boldogságra

A fák maximalizálni igyekeznek a leveleik felületét, hogy minél több fényt tudjanak befogadni, és hogy növekedni tudjanak. A Nap felé növesztik az ágaikat, néha természetüket meghazudtolva még mozgásra is képesek, hogy kövessék a Nap járását. Mindent megtesznek, hogy nyitottak és befogadóak legyenek. Legyél te is ilyen! Találj olyan tevékenységeket, emberi kapcsolatokat, amik sokat jelentenek a számodra. Egy mély baráti beszélgetés, a szerelmed érintése, a szenvedély, amivel a munkádat végzed, a művészet nyújtotta inspiráció, vagy a tested jóleső kifárasztása mind olyan élmények lehetnek, melyek hozzáadnak az életedhez - mintha csak felraknád magad egy akkumulátorra.

5. Eressz gyökereket

A fák nem csupán a felszínen élnek. Működésük egy jó része a mélyben zajlik, szabad szemmel láthatatlan módokon, a talajjal kölcsönhatásban. Az ember számára is fontos, hogy otthon érezze magát a világban, hogy megélje a valahová tartozás érzését, legyen az egy családhoz, egy nemzet kultúrájához, egy eszméhez, egy munkahelyi, baráti vagy más közösséghez való kapcsolódás. Végtére is akkor lesz az életünk jelentésteli, ha részt veszünk benne, és sok szállal kötődünk hozzá.

Mustra