A fekete lyukak nemcsak léteznek, de őrült táncot járnak, és még hullámoznak is. Mindezt onnan tudjuk, hogy egy kopasz, szakállas fizikus egész életében arról álmodott, hogy megmutassa az univerzum sötét oldalát nagyközönségnek. Bemutatjuk Kip S. Thorne-t, aki Rainer Weiss és Barry Barish fizikusokkal együtt idén megkapta a fizikai Nobel-díjat a gravitációs hullámok felfedezéséért.
Az idei fizikai Nobel-díj több szempontból is különleges: egyrészt egy olyan felfedezésért járt, amely igazolja Einstein száz évvel ezelőtti feltételezéseit, másrészt magát az eredményt még csak tavaly publikálták, vagyis ilyen gyorsan még sosem ítélték oda a rangos elismerést. A gravitációs hullámok felfedezése hétköznapi nyelvre lefordítva nagyjából azt jelenti, hogy eddig csak láttuk az univerzumot, most viszont már halljuk is.
A gravitációs hullámok után egy több, mint ezer emberből álló stáb, a LIGO-Virgo Tudományos Együttműködés kutatott, azonban a Nobel-díj Bizottság szabályai szerint egyszerre csak három ember kaphatja meg a díjat, így a projekt vezetői Kip S. Thorne, Rainer Weiss és Barry Barish fizikusok veszik majd át az elismerést decemberben, a Svéd Királyi Tudományos Akadémián, Stockholmban. Kip Thorne a Nobelprize.org-nak elmondta, hogy az egész együttműködésnek ugyan ő az arca, de a díj az egész stábot illeti.
A mama tehet mindenről
A 77 éves Kip S. Thorne egyébként tényleg kiemelkedik a többi tudós közül. De nem azért, mert felemás zokniban járna, mint Einstein, épp az ellenkezője miatt; lazán öltözködik, sokszor jár bőrdzsekiben vagy fényes öltönyben, és késő esti sörözgetés közben úgy beszél az asztrofizikáról, mintha legalábbis minden ember álma az lenne, ami az övé, hogy belelásson az univerzumba.
Thorne attól különleges, hogy egész életében szenvedélyesen szerette volna közelebb hozni az asztrofizikát a nagyközönséghez. Ahogy az tudóscsaládokban lenni szokás (apja talajkémiát, anyja közgazdaságtant tanított a Utah állami egyetemen), Kip Thorne-t már kisgyerekként nagyon érdekelte a tudomány; de akkor szeretett bele az asztrofizikába, amikor 8 éves korában az anyja elvitte egy, a naprendszerről szóló előadásra. Később a neves Caltech Technológiai Intézetben tanult, ahol eredeti gondolkodásmódjával és tudásszomjával korán felhívta magára a figyelmet. Később a téridő, a fekete lyukak és a féregjáratok brilliáns tudósa vált belőle.
Aztán jött az Interstellar
A fekete lyukak és a féregjáratok kutatója az elmúlt tíz évben már inkább az írás és a forgatókönyvírás felé fordul, 2009-ben le is mondta professzori állását, hogy a filmezéssel és a tudományos kutatással foglalkozhasson. Ő volt a Csillagok között (Interstellar) című 2014-es Christopher Nolan film tudományos tanácsadója és ügyvezető producere. Nolan tudományos alapon akart filmezni a gravitációról és a hullámtérről, a gravitációs lencsehatásról és a fekete lyukakról, ezért fordult Kip Thorne-hoz.
A Csillagok között olyan valósághűen vitte vászonra Kip Thorne matematikai elméleteit, ahogyan azt korábban még egyik tudományos, fantasztikus film sem. A mozi készítői teljesen elmerültek a gravitációelmélet világában és rátaláltak a fizika és a matematika szépségeire.
Thorne egyébként több könyvet is írt azzal a céllal, hogy a hétköznapi emberekhez közelebb hozza a gravitációs elméletet.
"Úgy hiszem, az űrutazás az űr, felfedezése alapvető az emberi faj számára. Részben a kultúránkba, részben a génjeinkbe van kódolva a felfedezővágy, a terjeszkedés, a világegyetem meghódítása" - mondta a fizikus a Csillagok között című filmről, amelyről később megírta az Interstellar és a tudomány című könyvet, ami itthon az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
"A tudásunk annyit ér, amennyit abból el tudunk mesélni az embereknek"
A könyvet Kovács József, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumának tudományos főmunkatársa fordította, így őt kérdeztük arról, hogyan látja Kip Thorne-t. Kovács József elmondta, hogy Kip Thorne évtizedeken keresztül hajtotta, hogy készüljön egy olyan film, mint a Csillagok között, és a tudós annak is köszönheti sikerét, hogy kiemelkedően jól kommunikál a médiával és az emberekkel. "Mindig hangsúlyt fektetett arra, hogy az eredményeit a széles közönséggel is megismertesse" - mondta róla a magyar tudós.
Kovács szerint ahhoz is tehetség kell, hogy valaki az olyan bonyolult folyamatokat, mint a gravitációs hullámok, el tudja mondani az embereknek, és ebben Kip S. Thorne nagyon profi. Kovács József elmondta, hogy a fizikusok között terjed egy szállóige: a tudásunk annyit ér, amennyit abból el tudunk. Ebben rejlik Thorne titka is.
Kovács József azt is elmesélte, hogy a filmstábokhoz hasonlóan manapság a tudósok is nagy kutatócsoportokban dolgoznak, így például annak a cikket, amelyben bejelentették az első gravitációs hullám felfedezését, összesen 1013 szerző írta.
Az olyan nagy kutatócsoportok, mint a LIGO Tudományos Együttműködés élén ugyanúgy áll egy vezető kutató, mint a filmeknél a rendező - mondta a tudós a fizikusok munkájáról. Kovács József azt is elmondta, hogy az elméleti fizikusok valóban sokszor esti sörözgetések közben jönnek rá olyan összefüggésekre, amelyek később előbbre viszik a kutatásaikat.
"A gravitációs hullámok felfedezésével az emberiség egy csodálatos, új utazásra indul, méghozzá az univerzum sötét oldalára. Erre az első gyönyörű példa a fekete lyukak és a gravitációs hullámok összecsapása" - magyarázta felfedezésük eredményét Kip Thorne.
