Nahát, Murakami Haruki nem a saját szexélményeit írja meg a könyveiben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az író januárban kérdezz-felelek rovatot indított honlapján, már több mint 5000 válasznál jár. Mivel japánul sajnos nem tudunk, eddig kellett várjunk, míg valaki angolul szemezget belőle.

Az egyik legmenőbb kortárs japán íróról, Haruki Murakamiról legutóbb akkor írtunk, amikor megmutattuk, milyen zenét hallgasson műveihez. Januárban Murakami úgy döntött, tanácsadó rovatot indít honlapján, amelyben az olvasók által feltett kérdésekre/problémákra ad választ, illetve tanácsot. Azóta már több mint 5000 ilyen bejegyzése született – a kedvenc ételeitől kezdve egészen a popkultúráig, sajnos azonban japán nyelven. A Gawker azonban volt olyan rendes, hogy szemezgetett belőlük, szóval tessék egy válogatás, miként vélekedik Murakami az egyes témákról!

Mit eszik reggelire? Kenyeret és kávét – utóbbiból rengeteget fogyaszt.

Szerinte mi a legjobb étel Amerikában? Sült harcsa és kukoricakása.

Mi a csengőhangja? A hét mesterlövész főcímdala, Elmer Bernstein szerzeménye.

Mi a véleménye Lost című sorozatról? "Csodálatosnak tartom" - állítja Murakami, aki lakott Honolulun egy olyan házban, ami a sorozatban is szerepet kapott, de amikor a filmesek újra használni akarták, elhajtotta őket, mivel épp nagyon dolgoznia kellett.

Kedvenc japán regényei? A Sanshiro és a The Miner Natsume Sosekitől.

Haruki Murakami kenyérrel és kávéval ébred
Fotó: Jeremy Sutton-Hibbert / Europress / Getty

Mi a gyógyír az összetört szívre? Ha a munkába temetkezünk.

A könyveiben szereplő szexről: Jobb szeretné, ha mindenki szexjeleneteknek hívná őket, és nem erotikusnak, mert ez utóbbi szótól valami perverz nagybácsinak érzi magát. Hozzátette azt is, ezek a jelenetek nem közvetlenül a saját életében szerzett tapasztalatokból merítette, melyek - mint írja - "igen szerény mennyiségűek, de a maguk módján igen gazdagok".

Hogyan motiváljuk a gyereinket? Ha a szülők elvárásai irreálisan magasak, az korlátot jelent a gyerekeknek.

Mit gondol a kopaszodás elfogadásáról? Bár Murakami (még) nem kopasz, úgy gondolja, hogy a Breaking Bad óta a kopaszság vagánynak számít: Ott ugyanis a főhős, Walter White elvesztette az összes haját, miközben igazi keményfiú belőle. (Murakami azt azért hozzáteszi, hogy a kopaszodás mellett a rosszfiúvá válás nem szükségszerű).

Mi a helyzet a Kafka a tengerparton rejtélyeivel? Az író természetesen könyveiről is kap olvasói kérdéseket, de így sem árulja el, hogy kicsoda ennek a könyvének az egyik rejtélyes szereplője, Johnnie Walker, sőt még azt sem, hogy élő ember-e egyáltalán. "Minden, amit adhatok, az maga a történet. Rajtad áll, gondolkodj, gyanakodj és képzeld el. Nincsenek kimondott válaszok. Neked kell megalkotnod a saját elméleted" – válaszolta.

Lesz-e folytatása az 1Q84-nek? "Valószínűleg nem" - szögezi le az író, aki nem szeretne olyan, iszonyú mennyiségű előkészületet igénylő munkába bonyolódni, mint amit egy folytatás jelentene.

Hogyan fogyjunk? "Rém egyszerű. Első lépés: megfelelő mennyiségű ételt kell enni. Második lépés: mérsékelt edzés minden nap! Harmadik lépés: szeress. És kérlek, hozd ki a legjobbat magadból" – ezekben áll a titok Murakami szerint.

Mit hallgat mostanában? A Robert Randolph & the Family Band Lickety Split című lemezét. Főleg a Love Rollercoaster című Red Hot Chili Peppers-szám feldolgozásuk tetszik neki (Murakami ugyanis óriási RHCP-rajongó, habár írói karrierjét megelőzően dzsesszbárja is volt)

Mit gondol a közösségi médiáról? "Ne használd a Facebookot és a Twittert, ha nem akarod. Nem ez az egyetlen módja annak, hogy beilleszkedj a társadalomba. Találd meg azt a közeget, ahol kifejezheted magad" – javasolja.

Hogyan viselkedjünk társaságban, ha amúgy nem vagyunk közösségi lények? Murakami szerint nem változtathatjuk meg magunkat, de megtanulhatunk színészkedni – legalábbis egy kis időre. Ez egyébként pár óra után őt magát is  legalább annyira lefárasztja, mint az okostelefont a használat – keresnie kell egy "konnektort", ahol feltöltődhet.

Mit gondol a hip-hopról? Nem igazán ismeri a műfajt annyira, hogy akár csak egy előadót is megemlíthessen, de vezetés közben szokott Black Eyed Peas-t hallgatni.

Melyik volt a legjobb film, amit tavaly látott? Tetszett neki Michael Fassbender a Frankben és Philip Seymour Hoffman Az üldözöttben.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.