"Új Bridget Jones kötet?! Röhej. Az emberek bármit megtennének egy kis pénzért” – mondta rosszallóan amerikai lakótársnőm, amikor megpillantotta a kezemben a könyvet. Én persze csak legyintettem: nyilvánvaló, hogy huszonhárom évesen nem értheti, mit is jelent nekünk, „Bridget Jones-generációnak”, hogy Helen Fielding feltámasztotta a happy endből kedvenc regényhősnőnket. A nőt, aki hétköznapi szenvedéseivel, mókás és életszagú kalandjaival ellenpontozta a Szex és New York harmincas szingli négyesfogatát, akik számára egyedülállónak lenni izgalmas lehetőség volt.
Ki az a Bridget Jones?
Bridget nem volt oda a divatért – legfeljebb annyit kért, hogy választottja ne viseljen rombuszos szvettert (és ha lehet, rénszarvasos pulcsit se). Nem iszogatott drága koktélokat menő bárokban – inkább otthon nyakalt be egy üvek bort és fél üveg vodkát, tök egyedül, hogy aztán az „All By Myself”-et üvöltetve, pizsamában sajnálhassa magát, amiért magányosan hal majd meg londoni lakásában, és mivel a testét senki sem fedezi fel, így farkaskutyák fogják felfalni. Meg volt áldva egy minden lében kanál anyával, aki számára a kulináris szofisztikáltság csúcsa a céklakocka és a mini uborka, és néhány jóbaráttal, akik éppen olyan ügyetlenül randiztak, mint ő. Volt továbbá egy szexmániás, hímsoviniszta, nagyképű főnöke, Daniel Cleaver (akire sajna gerjedt is, legalábbis egy ideig), és egy igazi jófiú, hősies, szakmáját tekintve emberjogi ügyvéd hódolója, Mark Darcy (akig kicsit sokáig tartott komolyan venni), és akik állandóan froclizták egymást, hogy elnyerjék Bridget kezét. Aztán – ahogy annak lennie kell egy lányregényben – jött a happy end, a dolgot nem nagyon lehetett két kötetnél tovább görgetni, és Jones naplója bezárult.
Korista társadalom, kortalan klasszikus
Persze nem örökre. Tíz évvel a második, „Mindjárt megőrülök!” című kötet megjelenése után Bridget ismét készen áll arra, hogy görbe tükröt tartson elénk, és – miután olyan ügyesen felkészített minket a harmincas éveink keserveire, amelyet mostanra el is értünk – ezúttal tipikus ötvenesként parádézik a papírlapokon (és remélhetőleg előbb-utóbb a filmvásznon is). Az új kötet, a „Mad About The Boy” – szabad fordításban „Megőrülök a srácért” egyáltalán nem számíthatott arra, hogy tapsviharral köszöntik majd az olvasók. Elvégre Bridget, előrehaladva a korban, egy egészen új szubkultúráról ír, és lássuk be, az ötvenes nőknek nincs olyan jó PR-juk, mint a harmincasoknak volt a kilencvenes években.
A legutóbbi Szex és New York mozit alaposan lehúzták a kritikusok, és az egyik legfőbb érv a történet totális érdektelensége mellett az volt, hogy a főhősnők mindehhez már túl „öregek”. Divat azzal dobálózni, hogy Madonna, Demi Moore, vagy Sarah Jessica Parker „nem tudnak méltósággal öregedni”, mintha valamiféle titkos egyezmény született volna arról, hogy negyvetöt felett egy nőnek kutya kötelessége besorolni a nénik közé. Erről pedig semmi sem árulkodik jobban, mint hogy – még mielőtt a Szex és New York brand kínossá vált volna az „öregedő” Carrie-vel -, az eredeti széria írónője és producerei piacra dobták a tinédzser Carrie Bradshaw naplóját. Kit érdekel, hogyan „öregszik meg” a főhősnő? Fókuszáljunk arra, hogy milyen volt hamvas barack korában - ezt mégicsak könnyebb eladni, nem igaz?
Éppen ezért én a magam részéről üdvözlöm, mi több, nagyra tartom Helen Fieldinget, amiért nem hódolt be a korista társadalomnak, és ahelyett, hogy ő is valami tini-Bridget naplóval égette volna magát, volt bátorsága PR-t csinálni az ötveneseknek.
Figyelem, spoiler-veszély! Ha nem akarja megtudni, mi újság Bridgettel, NE olvasson tovább!
Özvegy Darcyné naplója
Bridget ismét szingli. Nem, nem arról van szó, hogy a modern grállovag, Mark Darcy megkattant és megpattant – az írónő ennél sokkal drámaibb ötlettel állt elő. Bridget ugyanis megözvegyült. Ezzel pedig el is érkeztünk a második pontra, amelyen sokan kiakadnak: kit érdekel egy Jones-kötet durci-Darcy nélkül? „Ez már nem az igazi!” - véleményezték sokan a fejleményeket a különféle fórumokon, rengeteg szomorú szmájlival megspékelve, én azonban – akárcsak a korista megjegyzéseket – ezt a hozzáállást sem értem. Egyrészt mi a fene lehetne elég érdekes egy regényhez abban, hogy az ötvenes Mr. és Mrs. Darcy békében és boldogságban éldegél együtt? Másrészt: az élet már csak ilyen. Elveszítünk embereket, akiket szeretünk. De ha egy közeli barátnőnk özvegyül meg, bármennyire szerettük is a párját, biztosan nem mondjuk majd azt: „Mostantól nem barátkozom Jutkával, mert Dezső nélkül unalmas lesz a társasága.” A Bridget Jones könyvek Bridgetről szólnak – randizási inkompetenciájáról, önironikusan tálalt állandó súly- és alkoholproblémáiról és önértékelési zavarairól, és arról, hogy ez a nagyon is életszagú karakter hogyan veszi az akadályokat az életben. Számomra azzal, hogy Helen Fielding „megölte” Mark Darcyt, a Bridget Jones sorozatot egyben el is emelte a kiszámítható lányregények sorából. Személyes véleményem szerint a Szex és New York-sztori is új erőre kapna, ha Big egyszer és mindenkorra eltűnne Carrie életéből. Sorry.
Basztikuli, anya lettem!
További komoly változás Bridget életében, hogy anya lett – ez pedig számtalan új lehetőséget kínál a komikus és zavarbaejtő, időnként pedig könnyfacsaró helyzetekre. Bridget ugyanis éppen olyan ügyefogyott a gyermeknevelésben, mint az élet bármely más területén: megismerkedve az új szomszéddal arról képzeleg, milyen csodás lesz együtt lógni, míg a gyerekeik a kertben játszanak, de fantáziálás közben ottfelejti a kislányát az úttest túloldalán. Máskor bezárkózik a mosdóba üvöltő gyermekei elől, és nemes egyszerűséggel kiordít: „Kuss legyeeeeeeeen!”, esetleg a hirtelen jött ötlettől vezérelve felvett falatnyi hálóingben próbálja bepelenkázni őket, így a lenge ruhadarab egy ponton egy ponton már sokkal inkább szaros, mint szexi. A baba-kérdés ugyanakkor arra is lehetőséget ad, hogy a Mark Darcy-szál időről időre visszatérjen a sztoriba. Egy álmatlan éjszakán páldául Bridget elhatározza, hogy – az elengedés jegyében – levelet ír az öt éve halott férfinak. Csak annyit mondok: én elfogasztottam néhány papírzsebkendőt, mire a végére értem.
Új évezred, új Bridget
Amióta nem találkoztunk Bridgettel, nagyot fordult a világ: megjelentek a blogok, elterjedtek a közösségi portálok, és ötvenes nők büntetlenül randizhatnak huszonéves pasikkal, akiket „toyboy”-nak szokás nevezni. Nem meglepő hát, hogy a grafomán Bridget óriási lelkesedéssel használja a Twittert, még akkor is, ha eleinte elveszi a kedvét Lady Gaga követőinek száma, vagy a Dalai Láma tweetjeinek spirituális mélysége – amelyekkel ő sosem veheti fel a versenyt. Ennek ellenére éppen itt ismerkedik meg új kedvesével, Roxsterrel, aki olyan fiatal, hogy Tom és Jude – Bridget barátai - szerint nem illendő vele megjelenni olyan partikon, ahová nem szabad gyerekeket vinni. Persze azért a régi jól bevált kommunikációs módszerek is megmaradtak: a barátok továbbra is bejelentés nélkül esnek be az ajtón, részegen, éjnek évadján, Bridget édesanyja pedig továbbra is telefonon zaklatja kislányát, immáron egy idősek otthonából, ahová legjobb barátnőjével, Unával költöztek férjeik - Bridget papája, és Geoffrey nagybácsi - halála után. Pezsgő szociális életük központja a „Viva” nevű wellness részleg, ahol Keneth Garside, a szociális otthon kujonja folyton zaklatja őket.
Új film sehol, ám a magyar fordítás már úton
Minden egybevetve azt kell hogy mondjam, az ötvenes özvegy édesanya Bridget kalandjai a negatív hírveréssel ellentétben legalább olyan izgalmasak és szórakoztatóak, mint a harmincas Bridget naplója volt - erről pedig 2014 tavaszán a magyar olvasók is meggyőződhetnek majd Sóvágó Katalin szokásos - várhatóan ismét kiváló - fordításában. Értetlenül állok azonban hír előtt, mely szerint egyetlen hollywoodi filmstúdiót sem érdekel az új kötet megfilmesítése. Már csak azért is, mert a most 46 esztendős Rene Zellweger pont „megérne” a feladatra, mire elkészülne a forgatókönyv, és összeállna a stáb, az pedig nem is kétséges, hogy fergeteges alakítást nyújtana. Daniel Cleaver, Jones egykori főnöke és szeretője is feltűnik a sztoriban, tehát egy parádés vendégszereplés is befigyelne Hugh Granttől, Bridge huszonéves „toy boy”-ának megformálására pedig számtalan friss és ropogós brit színészfiúcska volna alkalmas - mondjuk Daniel Radcliffe (és itt most kéretik nem tizenkét éves Harry Potterként gondolni a ma már huszonöt éves, felnőtt színészre), a Doctor Who Andrew Garfieldja, esetleg a legújabb Superman, Henry Cavill. Elő a nagyi-bugyival! Bridget Jones visszatért!
