Mély depresszió: a MAHASZ összesítette 2011-es listáit

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hiába jön a tavasz, csicseregnek a madarak, és kezdünk kilábalni a menetrendszerű téli depresszióból, van az a hír, amit elolvasva összetörik bennünk minden, amit eddig oly sok C-vitaminnal és madárcsicsergés hallgatásával építgettünk. Megkaptuk a MAHASZ 2011. évi összesített eladási listáit tartalmazó hírlevelet.

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége eladási darabszám alapján összeállított összesített album- és válogatáslemez tízes listája következik. Kapaszkodjon mindenki!

1. helyen Janicsák Veca végzett Az első X - 10 dal az élő showból című albumával.

Janicsák „Z'Zi Labor” István képviselő úr lánya a világot jelentő deszkákra szögelte magát, ugyanis nem először szerepel a MAHASZ top 10-es listáján, és valószínűleg nem is utoljára. Veca, aki a nyáron Seal előtt lépett színpadra, több lemezt adott el, mint a Quimby, pedig ők már 20 éve léteznek mint zenekar, Janicsák pedig csak 22 éve mint ember.

2. helyen a Magyarország kedvenc gyermekmeséi című album végzett.

A népmesék még mindig kapósak, ami számunkra igen pozitív csalódást okozott. A klasszikus mesék, amiket még anyáink, apáink olvastak fel nekünk elalvás előtt, most CD formájában helyettesítik a szülőket. Itt mesehallgatás közben visszakérdezni nem ér.

3. helyen szintén az X-Faktor család gyermeke, Takács Nikolas végzett, Az első X- 10 dal az élő showból című albumával.

A szlovák énekes legfőbb ismertetőjegye, hogy mindig van rajta valamilyen kalap vagy sapka, tehát ugyanolyan eredeti, mint Vujity Tvrtko. „Két kezem, két lábam van. Vesztettem barátokat, de azok az emberek, akik az igaziak, azok megmaradtak mert azt látják, aki valóban vagyok.”– Takács nem csak jól énekel, hanem bölcs is.

4. helyezett lett az összesítés alapján a szintén X-faktoros Vastag Csaba Az első X- 10 dal az élő showból című albumával.

Kevesen tudják, hogy Vastag Csaba szerepelt a Barátok közt című sorozatban, tehát színészként is megmutathatta tehetségét. Énekesként pedig a konkurens kereskedelmi csatorna, a TV2 Popdaráló című műsorában is bepróbálkozott.

5. helyen ismét Janicsák Veca végzett, ezúttal A második X- 10 új felvétel című albumával.

A képviselő lányát imádja a nép. A lány nem csak remek énekesnő, hanem remek testvér is, hiszen, ahogyan honlapján is olvashatjuk, „Veca és nővére egyszerre akarnak szülni. Hiába van öt év korkülönbség köztük, olyanok, mintha ikrek lennének. Veronika nem csak testvérként, hanem barátnőként tekint nővérére, aki minden titkát tudja.” Ennek igazán örülünk.

6. lett Michael Bublé Christmas című albumával.

A hobbitkülsejű, kanadai származású énekes összetéveszthetetlen hangzású stílusát természetesen a Karácsony szelleme inspirálta. Bublé bevallása szerint a Szeretet ünnepe mindig is megbabonázta.

7. helyen ismét Takács Nikolast találjuk, ezúttal A második X- 10 új felvétel című albumával.

Egészen megdöbbentő, de Takács Nikolas Facebook-os Fan Clubjának több mint 110 ezer tagja van. Csak néhány ezerrel kevesebb rajongója van tehát, mint Orbán Viktornak, tehát Nicolasból bátran lehet még miniszterelnök is, ha egy kicsit jobban belehúz.

8. helyezett a Budapest Bár Hoppá című albuma lett.

Szerencsére ez nem X-faktoros produkció, hanem a listán talán legelviselhetőbb album. Az együttes története 2007-ben kezdődött, és bár eleinte zenészek és énekesek laza szövetségének indult - mára azonban igazi csapattá, produkcióvá nőtte ki magát. A Budapest Bár zenekart Farkas Róbert alapította.

9. Zorán Körtánc – Kóló című albuma lett.

A lemez alcíme a Kóló elnevezést kapja, amely egy balkáni néptánc, ezzel is jelezvén Zorán szerb származását. Az idén 70 éves Zoránért a mai napig tízezrek rajonganak.

10. az ország régi-új ikonja, Ákos lett A katona imája című albumával.

Azon egyáltalán nem csodálkoztunk, hogy Ákos helyet kapott a MAHASZ tízes listáján, azon már sokkal inkább, hogyhogy nem előkelőbb helyezést ért el. Elvégre, mit is ér a magyar élete egy eredeti Ákos lemez nélkül?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.