A prosztó macsó leszbikus, a pucéran sétáló énekesnő és Marilyn Manson a kádban

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mióta a 80-as évek elején elterjedtek a videoklipek, a zenészek folyamatosan feszegették a műfaj határait, persze a művészet nevében. Akiknek sikerült áthágni ezeket a határokat, azoknak általában be is jött a renitenskedés.

1. Madonna – Like a Prayer (1989)

1989-es Like a Prayer című albumának dalához készült klipjében Madonna rendesen adott a keresztény egyház szimbólumrendszerének. Indításképp egy templomban forró imájával kelt életre egy fekete bőrű szentet, aki atyai (?) csókkal megáldja őt, majd meglép a templomból. Később is csókolóznak még, akkor már kevésbé szakrálisan, és persze  már ez is sok volt az egyháznak, attól azonban, amikor Madonna kezein krisztusi stigmák jelennek meg, végképp kiakadtak. Az, hogy az énekesnő túlzottan ledérnek ítélt ruházatban mutatkozik a megszentelt házban, vagy hogy lángoló keresztek előtt rázza magát, már csak ráadás volt a botrányhoz.

A klipet a különféle egyházi háborgások mellett az Amerikai Családok Egyesülete és a PepsiCo is elítélte. Utóbbi cég pedig még 5 millió dollárt fizetett is volna a popsztárnak, hogy egy reklámban felhasználhassák a dalt, de visszaléptek a klip negatív sajtóvisszhangja miatt – írja a Time Magazin.

2. Erykah Badu – Window Seat (2010)

Ebben az egyetlen snittben rögzített videoklipben Erykah Badu R&B énekesnő úgy sétál végig a dallasi Elm Streeten, hogy folyamatosan megszabadul egy-egy ruhadarabjától. Végül teljesen meztelenül a földre zuhan, mintha lelőtték volna, közel ahhoz a helyhez, ahol John F. Kennedy elnököt 1963-ban valóban meggyilkolták. Az énekesnő a elmondta, klipjével egy bizonyos "kollektív gondolkodási rendszer", valamint a tömegkultúra ellen kívánt tiltakozni, amely nem támogatja az egyéni kifejezésmódot. De Badu akciója nem csak ellentmondásos volt: a dallasiak szerint törvényellenes is, mivel az énekesnő nem kapott (igaz, állítólag nem is kért) engedélyt a forgatásra. Miután egy dallasi lakos panaszt nyújtott be ellene, Badu ellen rendbontás címén emeltek vádat, de végül ötszáz dollár bírsággal és 6 hónapos próbaidővel megúszta a minden idők legkisebb marketing költségvetésű klipjét.

3. The Prodigy – Smack My Bitch Up (1997)

A klip az igen rosszéletű főszereplő durva szombat estéjébe-éjszakájába-hajnalába ad bepillantást, ami gyakorlatilag kihágások, szabálysértések sorozata. A főszereplő Eleve bepiálva indul bulizni, persze kocsival, nőket molesztál, iszik, drogozik, szétver egy kocsmát, ahonnan emiatt ki is vágják, végül egy sztriptízbárban köt ki, ahonnan hazaviszi az egyik táncosnőt. Közben kocsit is lop, majd hancúrozik is a prostival egyet, mikor a klip végén, meglátjuk, ki is főhősünk. Ő is lány. A klip jól össze van rakva, szó se róla.

Ezt a kisfilmet az MTV az általa valaha sugárzott legvitatottabb videoklipnek kiáltotta ki. A klip egy fergeteges éjszakán át követi nyomon a főszereplőt egy teljesen szétesett, züllött városban. A Smack My Bitch Up mondanivalójának ellenzői szerint nem elég, hogy a track szövege az erőszakot hirdeti, de a klipben látható szex prostikkal, meztelen nők, kokainozás, ittas vezetés, és nők elleni erőszak is. A videó miatt a Prodigy-t nőgyűlölettel és az erőszak dicsőítésével vádolták, még a klip végén lévő fordulat ellenére is (csak ekkor derül ki ugyanis, hogy főhősünk, akinek szemén keresztül a kamera az egész éjszakát dokumentálta, valójában maga is nő), és a klipet először kitiltották a televízióból. A rajongók azonban követelték, hogy a csatorna műsoron tartsa a videót (ne feledjük, akkor még nem létezett a YouTube), így a hálózat engedett, és késő esti műsorsávukban továbbra is szerepelhetett a klip.–olvashattuk Everett Rosenfeldtől a Time Entertainmenten.

4. M.I.A.– Born Free (2010)

Úgy tűnik, a vörös hajúakra különösen rájár a rúd: nem elég nekik, hogy könnyen leégnek a napon, gyerekkorukban gyakran gúny céltáblái a suliban, M.I.A. 2010-es klipjében pedig könyörtelenül le is mészárolják őket. A 8 és fél perces minifilm SWAT-osok (az amerikai rendőrség fegyveres bűnözés elleni csoportja) akcióját kíséri végig, ahogy azok vörös hajú embereket kerítenek be, egy mezőre terelik, végül kivégzik őket. Egy kisgyerek megölését ábrázoló közelkép olyan szemléletes, hogy a legtöbb adón és weboldalon emiatt nem látható a klip, de M.I.A. weboldalán fenn van. Természetesen azért üzenet is van az elmebaj mögött: a filmet az emberölés és a rasszista sztereotípiák elleni vallomásnak szánták az alkotók.– írja a Time Magazin.

5. Marilyn Manson – (S)aint (2003)

A 2003-as klipben mindent összehordtak, amivel csak polgárt lehet pukkasztani: szerepel benne öncsonkítás, meztelen nők, maszturbálás, kokainhasználat, orális szex, így nem meglepő, hogy az anyakiadó, az Interscape Records megtiltotta USA-beli megjelenését. Marilyn Manson a cuki oldalát eddig sosem mutatta meg, nem is arra van ő kitalálva. A klip teljesen hitelesen illusztrálja azt az őrületet és káoszt, amit a művész képvisel és fennen hirdet. A klipet, amit maga Manson finanszírozott, Japánban és Németországban azért bemutatták, de a nemi szerveket és az aktusokat ott is kikockázták. Mégis, a teljes változatban található, túlságosan is szemléletes jelenetek ellenére szerintünk a klip legnyugtalanítóbb része, amikor Mansont láthatjuk fürdés közben.– írta Everett Rosenfeld, akivel tökéletesen egyetértünk.

6. Massive Attack – Paradise Circus (2010)

A bristoli zenekar Heligoland című albuma 2010 februárjában jelent meg, de az ehhez a számhoz készül klippel már 2009-ben megbotránkoztatták a prűdebb nézőket. „A videóban ugyanis egy 70-es években készült pornófilm jelenetei tűnnek fel, és maga a főszereplő beszél élményeiről - most, 73 éves korában.”– olvashattuk a Velveten. A klipből kiderül, hogy a 70-es években is volt leszbipornó, kígyófétis, és valószínűleg sokkal régebb óta van, a lényeg viszont az, hogy ebben a klipben mindent megtalálhatunk, ha nosztalgiázni akarunk, miközben jó zenét hallgatunk. A főszerepelő akkor és mostja csodálatos kontrasztként mutat rá arra, hogy a pornó örök, és megnyugtató tudni, hogy nem csak mi, hanem a pornósztárok is megöregednek egyszer.

7. Rammstein – Pussy (2010)

A német Rammstein Pussy című videoklipje már a debütálása előtt kiverte a biztosítékot. „A videó egyből a tiltólistákra került, ám attól függetlenül, hogy sem a VIVA, sem az MTV nem vetítette még éjszaka sem, ám a szám a televíziók nélkül is a német slágerlisták élére került.”– írja a Velvet. A klip forgatókönyve szerint a Rammstein tagjai rövid pornójelentekkel színesítik az amúgy nem túl izgalmas számot. A klip végén természetesen a beteljesülésüknek is szemtanúi lehetünk.

8. Rihanna – Man Down (2011)

Az énekesnő a klip első jelentében rögtön fejbelő egy srácot. A kisfilm aztán visszatekintés üzemmódban azt tárja fel, vajon miért tette? A magyarázat persze nem túl eredeti, az ok az előző napban keresendő, amikor még minden tökéletes volt, egész az esti buliig, ami után főhősnőt megerőszakolta a később fejbelőtt fickó. A vörös hajú, kék szemű félvér énekesnőt sokan bírálták az erőszakos jelenetek naturális megjelenítése miatt, de ő csak annyival kommentálta mindezt, hogy „Ez a való világ!”– idézte a Time Magazinban.

9. Bloc Party – Signs (2005)

Armand Van Helden remixében még mulattatóbb a klip, amiben feltűnik egy diszkógömb fejű csaj, egy hangosbemondófejű cica és egy hangosbemondó fejű csaj is. A Mátrixból lopott elemektől nosztalgikus érzés lehet úrrá rajtunk: az emberi testen különböző konnektorok, csatlakozók vannak, egy bácsi szeme helyett számzár. A klip csúcspontja egyértelműen az, amikor a gyéren világított, töküres szobában egy csinos nő amúgy Elemi ösztönösen széttárja lábait, és akkor meglátunk mindent. Pontosabban egy női szájat, ahogy a refrént tátogja a lábai között. Ajkak-ajkak, igen, ez tényleg rettentő feháborító.

10. Aphex Twin – Come To Daddy (1997)

Aphex Twin, eredeti nevén Richard D. James munkásságával alaposan kitolta a techno, ambient és a drum&bass stílusok határait. A Come To Daddy című klipje pedig igen nagyot durrant megjelenésének évében. A durva lázálomszerű filmben a művész arcát viselő gnóm gyerekek rongálnak, randalíroznak, ijesztgetik a védtelen embereket. Van még tévéből előmászó, szintén Aphex Twin-fejű szörny is aki aztán begyűjti maga köré kis gnóm gyermekeit, gyertek apuhoz, hát, ez azért egy kicsit talán még cukrosbácsis is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.