Az MTV bemondónői a neten élnek tovább

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy lelkes rajongó egy egész mikroblogot szentelt a magyar televízió hőskorának bemondónői emlékére. Takács Marikára talán már nem sokan emlékeznek, de Berkes Zsuzsa, Endrei Judit és Palcsó Brigitta neve talán még a fiatalabbaknak is ismerős.

Időrendi sorrendben közöl a régi idők bemondónőiről készült fotókat a Magyar Közszolgálati Televízió bemondónőinek emlékére született, I Love Bemondónők című Tumblr-blog. A megfelelően nosztalgikus hangulatba kerüléshez itt egy 1964-es felvétel a Magyar Televízió bemondóinak bakijairól. A videóban láthatjuk és hallhatjuk az összes nagy nevet: Takács Máriát, Tamási Esztert, Lénárd Juditot, Hódos Juditot, Kudlik Júliát, Lugossy Zsuzsát, Varga Józsefet, Bán Györgyöt, Kovács P. Józsefet, és Murányi Lászlót.

És lőn adás az égből

1953. január 23-án a Minisztertanács hozzájárulását adta a Magyar Televízió szervezeti kialakításához. Az első próbaadást a Gyáli úti postakísérleti állomásról 1953-ban, a második próbaadást 1955 júniusában a Szabadság hegyről sugározták. A képernyőn megjelent a Mágnás Miska című film részlete, utána a Magyar Filmhíradó képsorai, végezetül az első bemondónő, Mednyánszky Ági, aki ismert és kedvelt színésznő volt, a Mágnás Miska női főszereplője is egyben, aki mind a 15 nézővel közölte: a Magyar Televízió kísérleti adását látják. 1958 júliusában állt a kamerák elé Tamási Eszter, de még előtte felvették Takács Marikát is, aki 1957-től egészen haláláig, 1997-ig volt a Magyar Televízió bemondónője, az MTV Posztumusz Örökös Tagja.

A hatvanas évektől természetesen felgyorsultak az események a magyar televíziózás háza táján. 1964-ben történt az első műholdas közvetítés, egyenesen a tokiói olimpiáról. 1967-ben indult el a színes technika alkalmazása, ezzel ünnepelve az egymilliomodik előfizetőt. A piac törvényei viszonylag egyszerűek voltak: minél több néző, annál több pénz, annál több műsor. Ekkor tűnt fel a képernyőn Lénárd Judit, akinek 1966-os szilveszteri felkonfját az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg. Ekkoriban lépett a színre Kudlik Júlia is, akiről az Index munkatársai így emlékeztek meg 2006-os összeállításukban: „Bemondóból műsorvezető lett, majd amikor szemétkedtek vele a tévében, Orbán Viktor műsorvezetőjeként aktiválódott újra, megbosszulandó a komenistákat, akik ekkora sztárt csináltak belőle.” Megismerhették a tévénézők Kertész Zsuzsát is, aki lottósorsoláson is háziasszonykodott.

„A hatvanas években a bemondók voltak a televíziós sztárok, a szilveszteri ünnepi adásokban esztrádműsorral is szórakoztatták az országot. Ezeket az archív felvételeket még mostanában is lehet látni az Önök kérték című tévés kívánságműsorban, ami arra utal, hogy az idősebbek még mindig nem felejtették el a televíziózás hőskorának meghatározó arcait.”– írta az  Index nosztalgiázva.

Aranykor

1971-ben a Magyar Rádió és Televízió megkezdte a 2. csatornán való sugárzást, ami oda vezetett, hogy 1974-ben a Magyar Televízió önálló intézménnyé vált. A hetvenes évek újabb bemondónőket mutattak be a nézőknek: Hajas Ilonát, aki a bemondás mellett tanári képesítéséből kifolyólag az Iskolatelevízió című műsort is vezette. Berkes Zsuzsa és Baleczky Annamária Hajas Ilonához hasonlóan szintén 1974-ben került a Magyar Televízióhoz.

Csurgay Judit 1975-ben megnyerte a Riporter kerestetik tehetségkutató műsort, 1975-ben és 1976-ban a MÚOSZ Újságíró Iskola diákja volt, 1976-tól 2008-ig dolgozott a Magyar Televíziónál.

A kecskeméti származású Bay Éva mosolyát és hangját a mai napig nem tudom kiverni a fejemből, 1976-tól köszöntötte a nézőket a képernyőn. Riporteri és szerkesztői feladatok mellett bemondónőként is dolgozott az MTV-nél Tarnai Katalin.

1980-ban debütált a képernyőn az énekes-dalszerző Lőrincz Gabriella, aki később a Z'zi Labor zenekar énekesnőjeként először ötvözte a "komoly" bemondónői munkát a celebléttel.

Talán rémlik még Önöknek Radványi Dorottya barátságos mosolya, aki éppen elég ideig viselt bundesliga-frizurát, de ha a fiatal kora ellenére ősz hajával villantó Tuba Mariannra, vagy az egykori vörös démonra, Palcsó Brigittára nem emlékeznek, akkor valószínűleg nem néztek tévét a 80-as években. A szép, szőke Szádvári Gabriella a legrövidebb karrierű bemondónőként lehet ismert, miután bundát lopott a Corvin Áruházból, száműzték is a képernyőről.

Újkor

A televíziók és a kilátások is színesedtek, a vasfüggőny lehullófélben, a televíziózás még mindig aranybánya. Sugár Ágnes mellett feltűnik a színen a CBA későbbi háziasszonya, Borbás Mária is. Nagy Judit karrierje talán a legkülönösebb az összes bemondóé közül: „a kilencvenes évek végén bemondóból népszerű hírolvasó lett az MTV Híradójában, majd 2005 decemberében kisebb botrányt kiváltva mégis a kevésbé nézett kora délutáni műsorsávba helyezték át”– írta az Index. Cserháti Ágnes és Bényi ildikó után Tóth Kriszta következik, akit még véletlenül se keverjünk össze D. Tóth Krisztával.

Egy időben Dobray Sarolta is köszöntötte különös szemöldöke alól bizonytalan fókuszú tekintettel a nézőket. „Egyértelműen a Takács Marika utáni korszak legszexisebb bemondónője, még az adáshibát is búgó hangon jelentette be, és közben úgy, de úgy tudott nézni. A CNN állítólag tőle lopta a bandzsa bemondónő ötletét. Az Index férfitagjai rajonganak érte, a csajok inkább gyűlölik.”– írták róla az Index rajongó munkatársai 2006-ban.

Video Killed the Radio Star

Az MTV 2006. szeptember 4-étől végleg megvált a bemondóktól, azóta a műsorok közt csak rövid wishek, önreklámok tájékoztatnak a programkínálatról. Azóta elengedték a kezünket: nem jelentkezik többé senki  fikuszokkal határolt paraván elől, hogy elmondja, mit is láthatunk este, és nem magyarázza el nekünk búgó hangon, miért is volt adáshiba. Ha Önöknek is hiányoznak azért néha, vagy egyszerűen csak nosztalgiáznának, mindegyiküket megtalálhatják az I Love Bemondóknők blogon, amit a bemondónők előtti tisztelgés hívott életre, akárcsak ezt az ajánlót.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.