Légy hülye ősszel is! - folytatódik a Diesel kampány

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén ősszel nem lesz divat a komor és ünnepélyes divatkampány. A Diesel folytatja Be stupid! kampányát, amelyben felszínes márkaüzenetek helyett arra ösztönzik a vásárlókat, hogy legyenek hülyék. A Sisley őszi kampánya pedig mosógépben pörgő nőkkel ábrázolja a divatos őrületet.

A Diesel először ez év tavaszán mutatta be Be stupid! kampányát. Egy londoni és New York-i szakemberekből álló kreatív ügynökség, az Anomaly ötlete volt, hogy a felszínes márkaüzenetek helyett a vásárlókat inkább arra bátorítja, hogy merjenek hülyék lenni.

Az okos az eszére hallgat, a hülye a szívére

Mosógép és hülyeség

A Be stupid! filozófia szerint a világ tele van okos emberekkel, akik nagy ötleteket gondolnak ki, de valójában a hülyék azok, akik merészek. Így tehát ők számítanak, mert csak egy hülye lehet bátor, és briliáns. A plakátokon olyan üzenetek szerepelnek, mint például, lehet, hogy egy okos embernek van agya, a hülye viszont tökös. Az okosok tudják a válaszokat, a hülyék viszont kérdeznek.

A megjelenés idejében néhány divatblog kritizálta a kampány egyik-másik plakátját és az üzenetet sem tartotta túl elmésnek, az azonban nem vitatható, hogy emlékezetes volt. A Diesel ezért az őszi szezonra új plakátokat készíttetett, láthatunk például nyitott mosógépben csókolózó párt, és olyan, új üzeneteket, mint például: elég okos vagy ahhoz, hogy hülye légy?

Nő a mosógépből

Mosógép és őrültség

Úgy tűnik, ősszel a mosógép az őrültség és a szabadság együttes ábrázolásának az egyik fő szimbóluma. Terry Richardson divatfotós szintén ehhez a hasznos háztartási eszközhöz nyúlt, amikor megtervezte a Sisley őszi kampányát. A mosógépben pörgő nők, illetve a mosógépből kifolyó nő is jellegzetes kampányfotója. A többi kép itt.

dns
dns
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.