Itt a város legdögösebb, olcsó fekete ruhái

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Király Tamás divattervező szerint „a fekete az a szín, ami minden szín egyben”. Ebből az alapvetésből indultam ki, amikor elterveztem, hogy bemutatom a fővárosban kapható legjobb női, fekete ruhákat. Az is motiváló tényező volt, hogy a legnagyobb hazai, őszi divatbemutatókon ez a szín jelent meg a leggyakrabban, akár a Marie Claire tervező ikonjait felvonultató show-n, akár a Mom park márkáinak az új kollekciójából összeállított bemutatón. Az ott látott kreációkkal szemben itt a fő szempont az volt, hogy a ruhák ne legyenek drágák, minden, 6000 forintnál olcsóbb darab bekerülhetett a válogatásba, egyedül a kabátok drágábbak, de azok sem sokkal.

A körkép részben a Vörösmarty téren, részben pedig az Árkádban készült, a ruhákat a próbafülkékben fotóztam le titokban, közel sem ideális fényviszonyok közt. A fülkés paparazzik ergonómiadíját ez alapján az Árkádban található H&M kapja, ahol a próbafülkék tágasak, és jól bevilágítottak. 

H&M, Árkád

Aki ezen a télen Lady Gagának szeretne öltözni költséghatékony módon, annak érdemes ezt a márkát választania, ez a vállhangsúlyos, csillogó, harsány power dressek mekkája. Akár a fekete flitteres, denevérujjú felsők, akár a színes kövekkel díszített darabok 5900 forintba kerülnek, és előnyük, hogy többféle méretben is kaphatók, szemben a skiny nadrágokkal, ahol a 38-as már extra nagynak számít. A nyári készletből is maradt egy-két fekete ruha, például egy 3000 forintra leértékelt selyemszoknya, de az már kívül esik a Lady Gaga stylingon.

   
A felsők 5900 forintba kerülnek  

Stradivarius, Vörösmarty tér

Ha Kelly Osbourne az új szegecses vámpírszettjeit szeretné beszerezni, akkor azt a márkát rusztikus adottságai kénytelen lenne kihagyni. A ruhák mérete alapján a  megcélzott korosztály a tizenévesek. A Stradivarius szegecsfelhasználása az éves átlagon messze túlmutat, ennyi fémet lomtalanításon sem látni. Ami a latex, vagy a fekete-fehér, rózsamintás legginseket illeti, itt érdemes beszerezni azokat, az áruk 2500 forinttól legfeljebb 5000 forintig terjed. Az őszi selyem háremnadrágok maradtak a stabil 8000 forintos átlagnál. 

Bershka, Vörösmarty tér

A Stradivarius mellett a szezon másik legjobb glamrocker kollekciójával ez a márka dicsekedhet. A körülbelül 8000 forintos skiny, fekete farmerok közt néhány 40-es méretű darab is előfordult, de ezek műkincsritkaságnak számítanak. A szegecses felsők 3500 forinttól kezdődnek és harsányságuk ellenére a legtöbbjük ízléses.  

Reserved, Árkád

Az üzlet kabátakciókkal tervezte felvenni a versenyt a sokkal inkább naprakész márkákkal. Ebben vélhetően sikerük is lesz, mert egyik akciós kabátjuk sem kerül többe 9900 forintnál, viszont megfelelnek a szezon divatjának. A divatpszichológia rejtélyes útján visszaszivárgott tyúklábminta többféle kombóban is megjelenik a kabátokon -  fekete-szürke, fekete-kék, fekete-barna – szintén akciós a hatvanas éveket idéző, A-vonalú kabát, és a laza boyfriend kabát is, ami leginkább csak Diane Keatonnal állt jól ’77-ben, az Annie Hall című filmben.

  
Boyfriend kabát, kék-fekete tyúklábmintás kabát, és tweedkabát 9900 Huf
 

Jeans Club, Árkád

Nehéz elképzelni, hogy a fair trade keretein belül hogyan lehet 2900-3900 forintból átmeneti kabátokat kihozni, mindenesetre ennek a márkának sikerült. Itt ugyanannyiba kerül egy fekete, szegecses, női atléta is, mint egy akciós vászonkabát, amelyik egyébként a szabásából ítélve nem lehet túl régi darab. A nagy galléros mellény kényelmes, és felvéve nem tűnik árurakodó viseletnek, mint a vállfán.

   
Vászonkabát 3990 Huf, szögecses atléta 3990 Huf, mellény 2990 Huf
 

Pull and Bear, Vörösmarty tér

A szezon egyik slágerdarabja a második világháborús Siren Suit alapján újragondolt női kezeslábas. Ebben az üzletben ebből a legjobban kaphatók, de nem férnek bele a 6000 forintos limitbe, mert 9000 forintba kerülnek.  Így maradnak a szegecses és mintás női pólók, amelyekkel ez a márka is gondoskodott arról, hogy a Vörösmarty tér a divatrockerek és az emo korszakból kinőtt fiatalok legnagyobb ruhaelosztója legyen. 

Orsay, Árkád

A márka a karácsonyi alkalmi ruhákat szerezte be nagy tételben, az üzlet egy része tele van szatén koktélruhákkal, csillogó felsőkkel, elegáns titkárnőszoknyákkal. Egy ujjatlan, bő, kígyómintás garbó volt a kedvencem 4995 forintért, de az aszimmetrikus felsők 5295 forintért is illenek visszafogottságot ígérő céges vacsorákhoz. A Reserved-höz hasonlóan itt is akciós, átlagosan 10 ezer forintra árazott kabátokat kínálnak szezonközti kiárusítás címén, de ezek a másik üzlethez képest kevésbé naprakész fazonok. 

Promod, Árkád

A márka a Stradivariusnál erősebben képviseli most a kreatív legginseket. Bőrhatású dominalegginsre sosem vágytam, kígyómintásra sem, de azért vicces volt felvenni. A jampec pöttyös legginsekre is biztos van kereslet, ebben az évadban még sok lehetőség van színházban megnézni a Made In Hungáriát, és az apró virágos, vagy inkább indás leggins is jó találmány azoknak, akik snassznak találják a harsány mintákat.

    
Kígyómintás és virágmintás leggins  3990 Huf, szegecses leggins 5490 Huf
 

Zara, Árkád

A Zara a diverzitás híve, mindenféle állatmintát, pop art mintát, geometrikus mintát és az ázsiai fametszetek motívumait is beengedi üzleteibe. A spanyol márka kétségkívül a legszínesebb feketéket értékesíti ebben a szezonban, és kirakatrendezési elveit tekintve is az élen jár, de mivel egyetlen darabot sem láttam ott 6000 forint alatt, csupán a basic pólókat,  garbókat, és basic legginseket, így az egyes ruhákat nem elemzem bővebben. 

Pimkie, Árkád

Az a márka a tinédzserek költségvetéséhez igazította az árait, és Lots of Ideas for Christmas elnevezésű akciós kollekciójával még inkább azon volt, hogy a darabok ne kerüljenek több havi zsebpénzbe. Ami a grafikus, mintás pólókat illeti, itt találhatók a leginkább igényesen  kidolgozottak, a kedvencem egy strasszokkal díszített, szemüveges portrés póló, de a szezon divatjának megfelelő műszőrme mellényeket is próbálták úgy összerakni, hogy ne a kínai piac árukészletére emlékeztessen. Aki jól bírja a kissé szúrós, csillámos kardigánokat, itt talál nem annyira szúrós darabokat.

  
Mintás póló 2990 Huf, szőrmemellény 5990 Huf, csillámos kardigán 4790 Huf 

New Yorker, Árkád

A krampuszfehérnemű fellegvára lett ebben az időszakban a New Yorker, ahol az összes divatos holmit a low end felé tendálva készítenek el, kivéve a farmerokat. A szűkebb, ceruzafazonú nardágok a már ebben az összeállításban sokat emlegetett Bershka-szabály szerint készülnek, vagyis 34-estől 36-os méretig roskadoznak a sztenderek, 38-as nadrágból már ritkán találunk, a 40-es pedig műkincs. A márka a mintás tunikák, portréval díszített felsők legnagyobb elosztója, ahol nemcsak rockerek, de a nagyvárosi romantikusok is megtalálják a nekik való darabot 3000 forint körül.

A tyúklábminta lehet kihívó
A nyugalmazott kémiatanárnők egykor kedvenc mintája, a tyúklábminta újból visszatért a divatba, és ezúttal nőies és szexi.

Eljött Roisín Murphy és a Power Dress kora
Ha Roisín Murphy eljött volna a Marie Claire Fashion Days divatbemutató sorozatára, utána el sem hagyta volna Magyarországot. A válltömések, bőrlegginsek és power dressek mekkájából állítólag csak egyvalami hiányzik még: az értő közönség.

A divatvilág a szavannán született
Egészen vad kombinációk divatosak idén ősszel: a bőrt bőrrel, az állatmintát csipkével is kombinálhatjuk: éljen a diverzitás a divatban!

Dénes Dóra
Dénes Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.