Műkörömben magyar lány a csúcs

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Micsoda körmök! – de ettől még nincs helyed Londonban az évente megrendezésre kerülő olimpián. Oda csak a profik mehetnek, ezen az őszön 22 ország 108 versenyzője mérte össze a tudását – az abszolút győztes: Kovács Gabriella, ő avat be a kulisszatitkokba. 

Gabó, Gabóca – így nevezik otthon és a szakmában. Mi tagadás, dekoratív csaj, aki maga is rajong a műkörmökért, a nagyon hegyes változatot viseli, és azt is elárulta, hogy a tizenhárom év alatt  – ennyi ideje űzi a szakmát – még egyszer sem festett saját maga számára két egyforma mintát. 

Gyerek mellett is vállalható

„A körmeimet elnézve sokan megkérdezik, hogy hogyan tudok ezt vagy azt megfogni, de számomra ez kifejezetten kényelmes viselet.” Sőt a 32 éves, férjes asszony szerint a körmös szakma gyerek mellett is jól vállalható. Igaz, akkor a határidőnaplóban a kora reggeli és a késő esti órák üres maradnak. 

Tizenhárom évvel ezelőtt a szülei vásárolták azt a szolárium- és műkörömstúdiót, ahol ma is dolgozik, csak immár körömolimpikonként. A versenyen három kategóriában indult: épített körmöt francia tipp-zseléből, tipp-porcelánból és porcelánból is. A zsűri összesítette a három kategória pontszámait, és ő bizonyult a legügyesebbnek. A szigorú ítészek a körmök hosszát, formáját, vastagságát, vonalát, mindent figyelembe vettek. Amikor a körmökkel elkészült a versenyző, az egyik kezet pirosra, a másikat franciára kellett festenie. 

Véleménye szerint sikerét az évek alatt szerzett rutinnak, a mérhetetlen sok gyakorlásnak és kitartásának köszönheti. Az olimpiai kupán kívül semmivel nem jutalmazták, de ő ezt nem bánja. Állítja, hogy a sok gratuláció, amit kapott, mindenért kárpótolja. Továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy érmeinek köszönhetően a körmös szakma vezető oktatói közé tartozik.  

Vonzza az unatkozó széplányokat

Arra a kérdésre, hogy ma hazánkban miért akar minden unatkozó széplány műkörmös lenni, Gabó kissé ingerülten a következő választ adta:

„A lányok csak annyit látnak, hogy a vendégek egymásnak adják a kilincset. Mi pedig munkaközben kedvesen csevegünk. Ám azt már kevesebben tudják, hogy ahhoz, hogy jó körmös váljék belőled és biztos, megelégedett vendégeid legyenek, nagyon hosszú és kitartó munka szükséges. Reggel 6-tól sokszor este 10-ig ülök egyhelyben, és folyamatosan dolgozom. Hétvégente pedig szakmai továbbképzésekre járok. Erre nem lennék képes, ha nem lenne bennem egy jó adag szakmai alázat. A legtöbb lányból ez a tulajdonság hiányzik, így elég hamar fel is hagynak a körmözéssel.”

Gabót arra kértük, hogy avason be minket az őszi körömtrendbe. Íme:

Az idei szezon slágere a telimetál színek. Minden divatos, ami az aprószemű gyümölcsök színére emlékeztet. Például az áfonya, szeder, csipkebogyó különböző árnyalatai. Formában továbbra is a hegyes, hosszú körmök vagy annak a szelídebb mandulaformájú változata dívik. A francia lakkozás és a kockakörmök a körömolimpikon szerint még egy jó ideig nem fognak kimenni a divatból.
 

Az oroszok, ukránok diktálnak

Laikusként nagyon kíváncsi voltam arra, hogy vajon kik és hogyan határozzák meg a körmök divatját. Majdnem biztosra vettem, hogy Milánóban vagy Párizsban alkotják a vezető formákat és színeket, de tévedtem. Az igazság az, hogy a trendet az orosz, ukrán műkörmösök szabják meg. 

Nekem szenzációnak tűnik Gabóca megfigyelése, miszerint Nyugat-Európában a jóval rövidebb és egyszerű, egyszínű körmök népszerűek. Az ott élő lányok, asszonyok számára a műköröm csak akkor szükséges, ha nem elég szép a körmük formája. A lakkozásnál pedig a letisztult eleganciára törekszenek. 

Ám hazánkban a hölgyek jelentős része mint egy ékszert viseli műkörmeit. Nagyon fontos számunkra a díszítés, a színes csillogás, az egyedi, minden alkalommal megújuló mintázat. Akárcsak az ukrán és orosz szomszédjainknak. „Ismered a mondást: annyian vannak, mint az oroszok. És talán éppen ezért – akárcsak a sportolimpián – az oroszok és ukránok között nagyon sok az ügyes körmös. Ezért nem csoda, a versenyeken ők hozzák a legtöbb újdonságot. Az orosz hölgyek – gondolj csak a sminkükre – szeretik a harsány színeket, és ezt kérik a műkörmösüktől is. Talán ezért diktálja ez a náció a trendet” – fogalmazta meg véleményét Gabó, aki maga is kitalált már egy teljesen új, úgynevezett piramis alakú körmöt. 

Esküvőre megyek, a ruhám, cipőm megvan, a hajam rendben lesz, a sminkest is riadóztattam, és körmömszakadtáig harcolok majd az eldobott csokorért – már ha lenne normális körmöm… | Körme és körmöse

Én a magam kárán, az okos az én káromon tanulja meg: ne térj be könnyedén az első, utadba eső műkörmöshöz, menj profihoz – interjú az egyik legjobbal trendekről, körmösökről és arról, mi az, ami ma már ciki. | Kecses nő hosszú, hegyes karmokkal

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.