Ezt teszi a testeddel, ha wc-zés közben telefonozol

wc telefon
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ártalmatlan szokásnak tűnhet, de a kutatások azt mutatják, hogy székrekedést, sérvet, de még felkefekvést is okozhat a hosszas mobilozás wc-zés közben.

Kiderült az is, hogy a szokás 46%-al növeli az aranyér kialakulásának kockázatát. Ennek a folyamatnak ugyanis maximum két-három percig kéne tartania, sokan mégis több mint öt percet töltenek a wc-n, ami azért is veszélyes, mert a végbélnyílás kitágul a székletürítés során – figyelmeztet a The Convensation.

Aranyeret okozhat

Az aranyér a végbélnyílásban vagy annak környékén megnőtt, duzzadt ereket jelenti, amelyek a megnövekedett nyomás miatt dagadnak meg. Világszerte az emberek 50-85%-a szenved tőle. Hatására vérzés, irritáció, viszketés is jelentkezhet.

Idézőjel ikon

Az elhúzódó vérzés miatt vérszegénység és vérrögök alakulhatnak ki, amelyek súlyos fájdalmat okozhatnak.

wc telefon
Ha túl sokáig ülünk a wc-n, a végbél vékony nyálkahártyája is könnyen megnyúlhat
Fotó: Eva-Katalin / Getty Images

Fennáll az anális repedések kockázata

Ezek szintén vérzéssel és fájdalommal járnak. A prolapszus vagy más néven végbélsérv a nők körében gyakrabban fordul elő, mint a férfiaknál. Végbélsérv és végbélelőesés kialakulásához vezethet, hogy a végbél körüli kötőszövetek, izmok, idegek megsérülnek, gyengülnek.

Ha túl sokáig ülsz a wc-n, azzal azt kockáztatod, hogy növekeszik a medencefenék izmaira nehezedő nyomás. Ezek az izmok segítenek bent tartani belső szerveinket, beleértve a végbelünket is.

Idézőjel ikon

Az erőlködés gyengítheti ezeket az izmokat és súlyos esetben műtéti beavatkozás szükséges ahhoz, hogy a megsüllyedt végbelet visszahelyezzék.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Felfekvést is okozhat a hosszúra nyúló wc-zés

A szokás növelheti a felfekvések kialakulását azon a bőrfelületen, amely érintkezik az ülőkével. Ennek az az oka, hogy a wc összenyomja a szöveteket és gátolja a véráramlást. Így mérgező anyagok halmozódnak fel a vérben, amelyek károsítják a szöveteket, ami azok lebomlásához vezethet.

Rekeszsérv is kialakulhat

Az Egészségvonal részletezi, hogy ha a gyomor egy része felfelé tolódik a rekeszizom felé, és annak résén áttüremkedik, a gyomor egy része a mellüregbe kerül. Ez a népesség 20%-át érintő anatómiai eltérés

Idézőjel ikon

kezelést csak akkor igényel, ha panaszokat okoz.

A zsibbadó végtagok idegi károsodást is jelezhetnek

A gyakorlatzsibbadást, fájdalmat, izomgyengeséget és egyéb zavaró tüneteket okoz, mert csökkenti a lábak vérellátását. A neuropátia miatt károsodhatnak a perifériás idegek, amelyek kapcsolatot teremtenek az agy és a test többi része között. A tünetek bizonyos esetekben a kiváltó ok kezelésével csökkenthetők vagy meg is szüntethetők.

Az erőlködés szélsőséges esetben ájulást is eredményezhet, mert befolyásolja a bolygóideg működését – fogalmaz az Egészségkalauz.

A nervus vagusnak nevezett ideg (magyarul bolygóideg, ez a X. számú agyideg) az agytörzsből indul és a szívig, a tüdőig, valamint bélrendszerig is elér, ezért hatással van az emésztésre is.

Töltsük tehát a lehető legkevesebb időt wc-n ülve, fogyasszunk rostdús ételeket és hidratáljunk kellő mértékben – különösen a kánikula idején –, mert ezek segítik az emésztőrendszer működését és az optimális székletürítést is.

Az amerikai gyógyszeripar havi szinten fizet azoknak a székletdonoroknak, akik vállalják, hogy rendszeresen adnak mintát végtermékükből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.