9 egyértelmű jel, hogy veszélyesen sok cukrot eszel

GettyImages-1129124169
Olvasási idő kb. 6 perc

A szervezetünk egyértelműen jelzi, ha túlzásba vittük a cukorfogyasztást, amire a nyáron különösen nagy esély van, hiszen egymás után érnek az édes gyümölcsök, a nagy melegben óhatatlanul megkívánjuk a finom fagylaltokat, a szomjunkat pedig gyakran cukros üdítővel vagy jégkásával oltjuk. Ennek azonban nem csupán a fogunk és a testsúlyunk látja kárát, hanem a koleszterinszintünk, a bőrünk és az idegrendszerünk is.

Kutatások igazolják, hogy nemcsak szebbek, hanem nyugodtabb is leszünk, ha ügyelünk arra, hogy csak mértékkel fogyasszunk a cukros élelmiszerekből. Íme kilenc egyértelmű jel, ami arra utal, hogy túl sok cukrot eszünk.

Ennyi cukor számít túl soknak

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint ideális esetben a kalóriabevitel mindössze 5 százalékának kellene hozzáadott cukrokból származnia. Ez körülbelül napi hat teáskanál hozzáadott cukrot jelent, vagyis körülbelül annyit, amennyit csaknem két és fél deciliter édesített citromos jeges tea tartalmaz. A cukor kiiktatása az étrendünkből nem egyszerű feladat, hiszen szinte mindenütt jelen van, még az olyan egészségesnek tűnő ételekben is megtalálható, mint a gabonafélék és a joghurt. Nézzük, milyen jelek utalhatnak arra, ha nem tartjuk kordában a cukorfogyasztást.

Napi hat teáskanál cukornál többet nem lenne szabad fogyasztanunk
Napi hat teáskanál cukornál többet nem lenne szabad fogyasztanunkbymuratdeniz / Getty Images Hungary

A túl sok cukor miatt a szokásosnál pattanásosabb a bőrünk

A túl sok cukor fogyasztása az arcbőrünkön is meglátszik, ami elsősorban a pattanások megszaporodását jelenti. Egyértelműen bizonyítható, hogy a közepesen súlyos vagy a súlyos aknés bőrt a magasabb cukorbevitel is kiválthatja.

Ha túl sok cukrot viszel be, ingadozik a vércukorszinted

Ha édes, cukorral teli reggelit vagy ebédet fogyasztunk, amiből egyértelműen hiányzik a laktató fehérje, a rost és a zsír, nem csoda, ha a délutáni órákra nem marad kellő energiánk. Sőt gyakran érzünk hasogató fejfájást, és nem véletlenül érzünk késztetést arra, hogy már kora este ágyba bújjunk. 

A kiegyensúlyozott és tápláló étrend megakadályozza, hogy a vércukorszintünk ingadozzon.

A romló fogak is jelzik, hogy visszább kell venni a cukorfogyasztásból

Az édesszájú embereket sokkal jobban fenyegeti a fogszuvasodás veszélye, miután a szájban lévő baktériumok a szénhidrát hatására savat termelnek, ami a nyállal keveredve lepedéket képez. Ha ez a fogakon marad, ráadásul még ott fel is halmozódik, elkezdi erodálni a fogzománcot. Ügyeljünk arra, hogy naponta legalább kétszer mossunk fogat, hogy minimalizáljuk a cukor hatását.  

Növeli a koleszterinszintet, ha túl sok cukrot eszel

A túl sok cukor hatására megemelkedik a vérben a különféle zsírok szintje, csökkenhet a szervezet jó koleszterinszintje (HDL), és növekedhet a szervezet rossz koleszterinszintje. Bár nem teljesen ismert, hogy a cukor milyen mechanizmusok révén befolyásolhatja a koleszterinszintet és a vérzsírokat, kutatások arra utalnak, hogy a fruktóz rossz koleszterin termelésére ösztönözheti a szervezetet. 

Ha túlzásba vitted a cukorbevitelt, az megemeli a vérnyomásodat

Kutatások igazolják, hogy a túl sok cukrot tartalmazó étrend kibillenti a vérnyomást a normálisnak tekinthető 120/80 vagy ennél alacsonyabb tartományból. Nem véletlen tehát, ha az orvosok azzal érveltek, hogy az emberek cukorbevitelének korlátozása fontosabb, mint a sófogyasztás csökkentése, ha azt szeretnénk, hogy a vérnyomásunk megfelelő legyen. A cukrok közül különösen a fruktóz növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát azáltal, hogy metabolikus diszfunkciót vált ki.

Egyes kutatások szerint a vérnyomást jobban megemeli a túl sok cukor fogyasztása, mint a túlzott sóbevitel
Egyes kutatások szerint a vérnyomást jobban megemeli a túl sok cukor fogyasztása, mint a túlzott sóbevitelKinga Krzeminska / Getty Images Hungary

Dugába dől az edzés a túl sok cukor miatt

Ha valóban eredményt szeretnénk elérni az edzések során, elengedhetetlen a test megfelelő táplálása. Ha nehezünkre esik a mozgás, akkor annak a magas cukortartalmú étrend is lehet az oka. Ha ugyanis közvetlenül sportolás előtt megemeljük a vércukorszintünket egy nagyon cukros étellel, az edzés végére nagyon fáradtnak és kimerültnek érezzük majd magunkat.

A súlygyarapodás látványosan jelzi a mértéktelen cukorfogyasztást

A cukorral édesített italok egyértelműen súlygyarapodáshoz vezetnek, miután a magas cukortartalom nem okoz teltségérzetet, így növelik a kalóriabevitelt. Egészségünk érdekében jobb, ha lemondunk a cukorral édesített italokról, és helyette vizet fogyasztunk. 

Lehangoltnak érzed magad a magas cukortartalmú étrendtől

Több tanulmány is összefüggést mutat a cukorfogyasztás és a depresszió kockázata között. A magas cukortartalmú étrend ugyanis megnöveli a gyulladás mértékét az egész szervezetben, ami depresszióhoz vezethet, vagy súlyosbíthatja is azt, ha már kialakult. 

A szénhidrátokból származó egyszerű cukrokban gazdag étrend szintén összefügg a depresszióval. A kutatók azt találták, hogy minél magasabbra emelkedik a vércukorszint a cukor és a finomított gabona fogyasztása után, annál nagyobb a depresszió kockázata. Ennek a fordítottja is igaz, vagyis, ha valaki teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket fogyaszt, csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát.

Folyton éhesek maradunk a túl sok cukortól

Miután a magas cukortartalmú, de kevés fehérjét, rostot és egyéb tápanyagokat tartalmazó élelmiszerek nem keltik a jóllakottság érzését, édességfogyasztás után egyre nagyobb késztetést érzünk arra, hogy még több cukros finomságot együnk. A cukor ugyanis nem ugyanazokat a mechanizmusokat váltja ki a szervezetben, amelyeket akkor érzünk, ha valóban tápláló ételt ettünk.

Kutatások bizonyítják, hogy ha a gyerekek mindennap édességet esznek, felnőttként hajlamosabbak lehetnek az erőszakra. Ha szeretnéd tudni, hogy az agresszív viselkedés mellett milyen egyéb problémát okozhat, ha a gyerek édesszájú, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek