Elég komoly összefüggést találtak a szívbetegségekkel kapcsolatban

GettyImages-966795460

A múltbeli traumák, valamint a szív- és érrendszeri betegségek között olyan összefüggések állnak, amelyekre kockázatos nem odafigyelni, ha az egyikben már volt részed.

Ahogyan mostanában a bél–agy tengelyről is egyre több szó esik, például akár a depresszió viszonylatában is, úgy a trauma, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések tragikus viszonyát is elővették a kutatók. Izgalmas korban élünk, ahol egyre inkább beszivárog a köztudatba is, hogy a test és a lélek nem elválaszthatóak egymástól, hanem nagyon is hatással vannak egymásra. A pszichológus dr. Thomas Rutledge nagyszerűen összefoglalta, mit kell tudnia a traumatúlélőknek a szív- és érrendszeri betegségekről, illetve a szív- és érrendszeri betegséget tapasztalóknak a traumáról ahhoz, hogy megnövelhessék esélyeiket az egészségük fenntartására.

A trauma és a szív egészsége összeköttetésben állnak egymással

Legalább a felnőttek fele élt már át élete során egy vagy több súlyos traumát az amerikaiak körében egy felmérés szerint. A traumának ezer arca van: történhet támadás, súlyos baleset vagy sérülés, természeti katasztrófa, életveszélyes betegség vagy egy szeretett személy elvesztése miatt is, amelyek poszttraumásstressz-szindrómát (PTSD-t) idézhetnek elő a túlélőben. Sajnos azonban a traumát és a PTSD-t körüllengő diskurzusban leginkább csak a mentális egészségre gyakorolt hatásokról, szimptómákról esik szó, holott fizikai következményekkel is járnak. Akár végzetes következménye is lehet, ha nem foglalkoznak ezekkel a fizikai kihatásokkal.

A traumák összeköttetésben állnak a szív- és érrendszeri betegségekkel
A traumák összeköttetésben állnak a szív- és érrendszeri betegségekkelMatthias Tunger / Getty Images Hungary

Az akut trauma és a krónikus trauma hatásai

Amikor életveszélyes helyzetbe keveredünk, a hipotalamuszunk, az agyalapi mirigyünk és a mellékvesénk (röviden HPA-tengely) összehangoltan gyors és erőteljes stresszreakciót indít be a szervezetünkben hormonok és neurotranszmitterek segítségével. Ez a válaszreakció megváltoztatja főbb szerveink, így a szívünk működését is az „üss vagy fuss” reakciónk keretei között. Sajnos azonban hiába van szó megsegítésünket szolgáló mechanizmusról az „üss vagy fuss” esetében, akár halálos kimenetele is lehet.

Az akut, azaz hirtelen fellépő és lezajló trauma mást eredményez, mint a hosszú ideig fennálló, krónikus trauma, azonban mindkettő esetében aktiválódik a HPA-tengely, és mindkét esetnek súlyos egészségromboló következményei lehetnek. Akut traumának számítanak például a természeti katasztrófák, amelyek alatt sokszor többen veszítik el az életüket stressz okozta kardiovaszkuláris események következtében, mint közvetlenül a természeti katasztrófa miatt. A „megtört szív” szindróma (takotsubo szindróma), amely mellkasi fájdalommal és nehézlégzéssel is járhat, és amelybe körülbelül 1 százalékos eséllyel halhat bele az ember, szintén egy erőteljes érzés hatására, például egy szeretett személy elvesztésének traumája mentén léphet fel.

A modern kori változások súlyos hatásai

A mai modern traumák és stresszes események akár hónapokig vagy évekig is elhúzódhatnak krónikus trauma képében. A baj ezzel főként az, hogy a stresszreakciónk nem az ilyen hosszú fenyegetettségre lett kitalálva, hanem a hirtelen jövőre, amely után volt ideje őseinknek a pihenésre és felépülésre. Mivel mostanában ennyivel megnyúlt a stresszes helyzetek időtartama, gyakorlatilag túlpörgetjük a testünk biológiai gépezetét a krónikus stresszel, traumával. Ennek következményeképp a szív- és érrendszer fokozatosan megbetegedhet, diszfunkcionálissá válhat, illetve idővel a stroke és a szívroham kockázatát is megnöveli.

Végső soron pedig, a tudósok arra is rájöttek, hogy nemcsak hogy kardiovaszkuláris problémákat okozhat a trauma, de a szív- és érrendszeri problémák is traumatizálhatják a betegeket. Tehát ha valaki a kettő közül bármelyiket átéli, akkor foglalkoznia kell a másik kondíció megelőzésével is ahhoz, hogy fenn tudja tartani az egészségét.

Mentesen főzni könnyű!

 

Mentes Anyu legújabb könyvében nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy összeállítsa a mentes étkezések 50 legjobb receptjét. Korábbi könyveivel együtt, összesen 162 recepttel örvendezteti meg a különleges étrendet követő olvasóit.

A könyveket kedvezményes áron ide kattintva, kizárólag online lehet megvásárolni.

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra