TMJ-hátfájás

Testünkben semmi nem működik izoláltan: többek között mozgatórendszerünk felépítése, valamint idegi és fasciális kapcsolataink révén számos olyan terület között fedezhetünk fel összeköttetést, melyekről nem is feltételeznénk, hogy közük lehet egymáshoz. Ennek ékes példája az állkapocsízületünk és a hátfájás összefüggése.

A TMJ (temporomandibuláris), azaz állkapocsízület igen komplex terület. Kiindulópontja az állkapocs és a koponya közötti ízesülés, amely rendkívül sokoldalú mozdulatok révén teszi lehetővé az állkapocs nyitását, zárását, mozgását (pl. beszéd során vagy lélegzetvétel közben), illetve a rágást. Funkcióikat tekintve a körülötte levő izmok, szövetek, az arc, a fogak, a fülek, a nyak és persze a nyaki gerinc is szervesen kapcsolódnak hozzá, így az állkapocsízületben bármilyen rendellenesség ezekre is kihatással van. Ennek tünetegyüttesét hívjuk TMJ-szindrómának vagy TMJD-nek (TMJ-diszfunkciók).

Csak hogy érzékeljük ennek a területnek a jelentőségét: állkapcsunkat naponta több ezerszer mozdítjuk meg, mozgásiránya kiterjed előre-hátra, fel-le és oldalirányban is. Ráadásul testünk egyetlen olyan páros ízülete, amelyben a jobb, illetve bal oldali rész mindig együtt mozdul. Igen érzékeny terület tehát, ám elhelyezkedéséből kifolyólag még nagyobb jelentőséget kap. Beidegzi ugyanis az ún. háromosztatú ideg, melyen a látószervből az agyba érkező információk több mint fele átmegy.

Az állkapocsízületi szindróma tünetei egészen sokrétűek. Lehetnek egyértelműen az ízületet érintő fájdalmak, kattogás, korlátozott mozgás, szájzár, ezen túl azonban jelentkezhet fejfájás, fogfájás, fogcsikorgatás, fülzúgás, egyensúlyi panaszok. Sőt, a gerinc bármely szakaszának környékén kialakulhat krónikus fájdalom.

Fájdalomérzékelésünk csatornája ugyanis az idegrendszerünk, pontosabban a gerincvelő, melyben a jelek az idegnyúlványok révén közlekednek, így egy elsődleges fájdalomforrástól (pl. a gerinc felső szakaszától) egészen annak alsó részéig is eljuthatnak. Így fordulhat elő, hogy egy látszólag lokális panasz teljesen másutt okoz problémákat: vagy éppen egy területileg jól körülhatárolható fájdalom máshonnan ered, mint feltételeznénk.

Az állkapocsízületi panaszokkal élők gyakran érzékelnek nyaki, háti, sőt akár derékpanaszokat is. Ugyanis ha az állkapocs helytelenül áll eredeti helyzetéhez képest, a környező izmokra (arc, nyak, váll) pluszterhelés jut, ha pedig ezek elfáradnak az extra terhelésben, könnyen krónikus fájdalmak léphetnek fel a környező területeken.

Persze a másik irányból is kiindulhatunk: ha helytelen a testtartásunk, az az állkapcsunk helyzetére is kihat. Ideális esetben ugyanis – oldalról megtekintve – a fül-váll-csípő vonal egy egyenest alkot, gerincünk terhelése ekkor egyenletes, a fejünk a vállak felett helyezkedik el. Ha a fejünk helyzete előrecsúszik (ezt hívjuk protrakciós fejtartásnak), az állkapocs, nyak és a vállak erőltetve dolgoznak a fej tartásán. Ezzel a jelenséggel sokszor foglalkoztunk már az ülőmunka és képernyőnézés kapcsán, most azonban érdemes azt is kiemelni, hogy a kényszertartás az állkapocsízület szabad mozgását is akadályozhatja az idő előrehaladtával, fájdalom, izommerevség alakulhat ki.

Hajlamosak túlkompenzálni

Megemlítendő még, hogy a TMJ-szindróma gyakoribb a nők körében. Ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a stressz, az elnyomott indulatok, feloldatlan konfliktusok jelentősen hozzájárulhatnak az állkapocsízület panaszaihoz: gondoljunk csak a feszülő izmokra, összeszorított fogakra, visszafojtott lélegzetre, esetleg éjszaka álmunkban történő fogcsikorgatásra. Ezek az önkéntelen stresszreakciók jelentősen hozzájárulhatnak a TMJ-szindróma egyes tüneteihez, illetve hosszú távon annyira beépülhetnek az izomdiszfunkciókba, hogy nehéz lesz visszafejteni, mi is a panaszok eredeti kiváltó oka.

Az állkapocsízület környéki izmok egyébként is hajlamosak túlkompenzálni másik, gyenge vagy nehezen aktiválható izmok helyett. Ha az izomegyensúly felborul, a négy rágóizom az elülső és a hátsó izomláncolaton található gyenge pontok helyett is hajlamos bekapcsolni, a szájfenék izomzata pedig a rekeszizommal is idegi összeköttetést mutat. Tehát ha TMJ-diszfunkciót tapasztalunk, az okkutatás segít a valódi problémák feltárásában, és azok kezelése fog érdemi és hosszú távú javulást hozni.

Az állkapoccsal kapcsolatos terápiák egy része tehát lehet fogorvosi kompetencia (pl. harapás szabályozása), de komplexitását figyelembe véve a manuális terápia és gyógytorna is helyet kaphat a panaszok megszüntetésében. Az ízület környéki izmok lazítása, masszírozása elsődlegesen segíti a görcsök, hipertónus oldását – még az is elképzelhető, hogy percek alatt feloldható általa egy akár évek óta fennálló vállfájdalom. Ezt követően azonban érdemes azt is megvizsgálni, hogy mi okozhatta ezeknek az izmoknak a túlzott terhelését. A stresszkezelés, a testtartás korrigálása, az izomdiszbalanszok felszámolása talán ahhoz is hozzásegíthet, hogy régóta fennálló és rejtélyes, megoldatlannak tűnő, időszakos vagy épp krónikus fájdalmak, sőt akár gerincpanaszok is megszűnjenek. Mindenesetre az állkapocsszindróma és a hátfájás, derékfájás oda-vissza ható jelensége ékes bizonyítéka annak, hogy testünk micsoda komplex rendszer, és ennek megfelelően összefüggéseiben érdemes kezelni, nem szabad szőnyeg alá söpörni a látszólag véletlenszerűen megjelenő panaszokat sem.