Bár a B3-vitamin hiánya súlyos betegségekhez vezethet, túlzott fogyasztása is negatív hatással lehet a szervezetre, ezért fontos betartani a napi ajánlott mennyiséget.
Ezért káros a vitamin a szívünknek
A B3-vitamin-hiány egyik jele lehet az a pellagrának nevezett betegség, amely bőrkiütéssel, emésztési problémákkal és idegrendszeri zavarokkal jelentkezik. A pellagra főként éhínséggel sújtott területeken fordul elő. Azonban azzal is árthatunk magunknak, ha túlzásba visszük a B3-vitamin bevitelét.
![A vitamin lebontása közben keletkező bomlástermék káros hatással van a szívünkre](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5512/55120/551207/55120799_dee3ed99e870ccc589d261acf08b9bcf_wm.jpg)
A Clevelandi Klinika nemrég egy közleményében hívta fel a figyelmet arra, hogy bár a korábbi kutatásokból arra következtethetünk, hogy a niacin segít az úgynevezett „rossz” koleszterin szintjének csökkentésében, ám azt még egyetlen vizsgálat sem igazolta, hogy a niacin valóban védelmet nyújtana a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben.
Sőt, a legutóbbi kutatások kifejezetten a B3-vitamin negatív hatásait mutatták ki.
Egy több mint négyezer résztvevő vérplazmamintáival folytatott vizsgálat során kiderült, hogy a túlzott niacinbevitel fokozza a szívinfarktus, a stroke és a korai elhalálozás veszélyét. Mint kiderült, ennek az az oka, hogy az emberi szervezet lebontja a felesleges B3-vitamint, és a folyamat során olyan bomlástermékek vagy metabolitok keletkeznek, amelyek gyulladáskeltő hatást fejtenek ki az erekben.
Az élelmiszerekben is megtalálható
A B3-vitamin igen gyakran megtalálható az étrendünkben. Több országban is évtizedek óta niacinnal dúsítják a gabonafélékből származó alapvető élelmiszereket, például a liszteket és a zabpelyheket. Teszik mindezt annak érdekében, hogy megelőzzék a tápanyaghiányhoz kapcsolódó betegségeket. Ennek ellenére a fentebb említett kutatás során az orvosok azt tapasztalták, hogy minden negyedik résztvevőnek magas volt a B3-vitamin bomlásából származó felesleges anyagok szintje, ami hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához.
![A gabonából készült élelemiszerek egy részét niacinnal dúsítják](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5512/55120/551208/55120805_922930a1cfc72bd26fca012b74186090_wm.jpg)
Ez a felfedezés rávilágít arra, hogy továbbra is indokolt-e a liszt és gabonafélék niacinnal történő dúsításának folytatása. Továbbá a kutatók felhívták a figyelmet arra is, hogy orvossal való konzultáció nélkül nem javasolt a vény nélkül kapható niacinpótlók alkalmazása, melyek az utóbbi időben főként öregedésgátló hatásuk miatt váltak népszerűvé.
Többet árthat, mint amennyit használ
A B3-vitaminnal kapcsolatos új eredmények azt is segíthetnek megmagyarázni, hogy a niacin miért nem lehet továbbra is a koleszterincsökkentő kezelések része.
![A B3-vitamin lebontásából származó fölösleges anyag érelzáródást okozhat](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5512/55120/551208/55120807_f56a06f0915f22fd3bd60b4ade4d22e1_wm.jpg)
Az orvosok hangsúlyozták, hogy a niacin hatása mindig is paradoxon volt.
Annak ellenére, hogy a niacin csökkenti a koleszterinszintet, a klinikai előnyök mindig is kisebbek voltak, mint amit a „rossz” koleszterinszint csökkenésének mértéke alapján várták, hiszen a túlzott B3-bevitel olyan tisztázatlan káros hatásokat okozott, amelyek csak részben ellensúlyozták a koleszterinszint-csökkentés előnyeit.
A fehér tea igazi védelmezője a szívünknek és a keringési rendszerünknek. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, a rendszeres fehértea-fogyasztással hogyan csökkenthető a szívinfarktus veszélye.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés