A legszívbarátabb hal konzervben is jó, de nem árt az óvatosság

GettyImages-1786470068
Olvasási idő kb. 5 perc

A halról általában tudjuk, hogy jó fehérjeforrás és kedvez az egészségnek. Ugyanakkor különösen tengeri halhoz frissen hozzájutni mifelénk nem könnyű és nem is olcsó, ezért például a tonhalért gyakran nyúlunk a konzerv változathoz. Hogy ennek mások-e az élettani hatásai, arról szakértőt kérdeztünk.

A halakkal kapcsolatban sokat emlegetett alaptézis, hogy magas a fehérjetartalmuk és általánosságban az alacsony kalóriatartalmú, sovány húsok táborát erősítik. Az is széles körben ismert, hogy elsősorban bizonyos tengeri halak jelentős ómega-3 zsírsav forrásként szolgálhatnak, márpedig ez egy olyan telítetlen zsírsav, amelyre a szervezetnek megfelelő működéséhez egyszerűen szüksége van.

Ha ez mind nem lenne elég, akkor azt is bátran kijelenthetjük, hogy egyik-másik tenger gyümölcsének az íze is kimondottan csábító. Ilyen a tonhal is.

Egyenesen szuperélelmiszer a tonhal

A tonhal ráadásul a fentieken túl nem csupán ízletes halfajta, de egyenesen a szuperélelmiszer kitüntető cím büszke tulajdonosa is. Erre a korábban sorolt előnyök mellett jelentős ásványi anyag-vitamin- és antioxidánstartalma jogosítja fel.

A tonhal finom és a szervezetnek is jó
A tonhal finom és a szervezetnek is jóLew Robertson / Getty Images Hungary

A legszívbarátabb halak közé tartozik a tonhal

A tonhal ómega-3 esszenciális zsírsava ugyan a szem, sőt az agy egészségét is védi, mégis talán a legfontosabb, hogy szívünket is óvja. Közben a tonhal csak úgy dúskál káliumban is, amely az ómega-3 zsírsavval párosítva szerencsés kombináció: képes csökkenteni a szív- és érrendszer gyulladásait. A hatásukra mérséklődő nyomás pedig a stroke, az eltorlaszolt artériák és a szívroham rizikóját is redukálja.

Az ómega-3 jótékony hatásait mind sorra venni nehéz feladat, de azt fontos kiemelni, hogy a szervezet inzulinszintjének megregulázásában is komoly szerepe van, ezért cukorbetegek is bizalommal fogyaszthatnak tonhalat. Ez a csoda zsírsav még a leptin nevű éhséghormonra is hatással van, de mivel a tonhal eleve magas fehérje- és közben alacsony kalóriatartalmú, a súlyvesztésben érdekeltek már biztosan egyébként is felfedezték előnyeit. Az anyagcsere-folyamatokra kedvezően ható ásványianyag-tartalma már csak "hab a tortán", azaz a diéta szempontjából még egy extra plusz pont a tonhalnak.

Más értékes tápanyagokat is tartalmaz

Magas fehérjetartalma izomfejlesztésnél és zsírégetésnél is jól jöhet, míg B-vitamin tartalma az anyagcserét javítja, a tonhalban lévő vassal együtt pedig a vérsejteket erősíti. Kálium, magnézium, cink és szelén tartalma nem csak a csontoknak, de az immunrendszernek is fontosak, antioxidánsai pedig a szabad gyökök lekötésében kelhetnek védelmünkre.

Ha valami ennyire kedvező és még finom is, csak drukkolhatunk, hogy hozzáférhető és megfizethető is legyen. A tonhal még ezt a próbát is egészen jól állja, hiszen ha frissen nehezebben is, de konzerv formájában szinte minden hazai élelmiszerboltban fellelhető. De vajon a fémdobozos aprólék mennyiben hasonlítható a friss termékhez? Veszít-e a tonhal élettani előnyeiből a tartós csomagolás kapcsán? A tudatos fogyasztókban joggal megfogalmazódó kérdés megbízható tisztázására Szilágyi Gábort, a Bajcshal Kft. ügyvezető igazgatóját kértük fel.

Fogyasztásának számos egészségügyi előnye van
Fogyasztásának számos egészségügyi előnye vanLuffyKun / Getty Images Hungary

Erre számíts, ha konzerves tonhalat veszel 

A tonhalak fogyasztásával kapcsolatosan mindenekelőtt érdemes pár alapvető dologgal tisztában lennünk.

A tonhal egy általános megnevezés, de több fajt jelent, különböző elkészítési módokhoz különböző fajokat használnak fel világszerte.

A nyers felhasználáshoz (pl. szusi) leginkább a kékúszójú tonhalat kedvelik, a konzervek készítéséhez elterjedtebb a sárgaúszójú tonhal. A szakember szerint környezetvédelmi szempontból a konzerv fogyasztása előnyösebb lehet, mert a kékúszójú tonhal állomány drasztikusan lecsökkent az elmúlt évtizedekben.

"Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a minőségi és megbízható tonhalak rendelkeznek olyan megjelölésekkel, amellyel a tudatos vásárlókat biztosítják a halászati eszközök megfelelő típusáról, ami a fenntartható halászat szempontjából fontos. Ha tonhalat fogyasztunk, keressük ezeket, mert például a kerítőhálós halászatnak sok más veszélyeztetett faj (pl. teknősök, delfinek) is áldozatul eshet, illetve nézzünk annak is utána, hogy veszélyeztetett területről származik-e a hal, amiből a termék készül" – tisztázza a tonhal halászatával és annak hatásaival kapcsolatban a szakértő, aki az élettani hatásokra is kitért. 

"Nos,

a halhús beltartalmi jellemzőjének szempontjából előnyösebb, ha nyers vagy konzerv formában fogyasztjuk a tonhalat,

egy hibás konyhatechnológiával elkészített tonhalétel (pl. steak) az értékes beltartalmi jellemzőket nagymértékben csökkentheti. Azonban nem árt tudnunk, hogy

a konzervekbe a hal azon részei kerülnek, amelyek más módon nem értékesíthetők, kevésbé értékesek. És érdemes megemlíteni a tonhalak esetleges higany-, illetve nehézfémtartalmát is,

melyek sajnos egyre gyakrabban jelennek meg a halakban a vízszennyezés miatt, ezért fogyasztásuk csak mértékkel javasolt" – figyelmeztet Szilágyi Gábor.

Ezt a halat konzerv formájában is bátran fogyaszthatod
Ezt a halat konzerv formájában is bátran fogyaszthatodKlaus Mellenthin / Getty Images Hungary

A szakértő hozzátette:

"Mi továbbra is azt tanácsoljuk, hogy a tengeri halak helyett inkább hazai halgazdaságokból kikerülő halak közül válasszon a vásárló, mert környezetbarát módon kerülnek előállításra, ugyanakkor mentesek a szennyeződésektől, előállításuk során nem használunk antibiotikumokat, hozamfokozókat, így egészségesebb és környezettudatosabb fehérjeforrások.

Ha kíváncsi vagy rá, melyek a legegészségesebb halak, ezt a korábbi cikkünket is olvasd el.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek