Áttörés a rákszűrésben: a rejtőzködő daganatokat is észleli az új műszer

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy új képalkotó eljárás, amely képes „megvilágítani” a sűrű emlőszövetben rejtőző daganatokat, forradalmasíthatja a mellrákszűrést – és a kutatók szerint életeket menthet. A Kromek és több brit egészségügyi intézmény közös fejlesztése áttörést hozhat a nehezen észlelhető rákos elváltozások kimutatásában.

Egy brit technológiai fejlesztés új reményt adhat azoknak a nőknek, akiknél a hagyományos mammográfia nehezen észleli a mellrákot. A Kromek technológiai vállalat newcastle-i kórházakkal, a Newcastle Egyetemmel és a University College Londonnal (UCL) közösen olyan képalkotó rendszert fejlesztett, amely egy radioaktív nyomjelző segítségével kiemeli az emlődaganatokat, még sűrű szövetállományban is.

Áttörés a rákszűrésben, több daganattípusra is alkalmazható lesz

A mellrákszűrés egyik kihívása, hogy a sűrű emlőszövet, amely a nők mintegy 40%-ánál fordul elő, fehéren jelenik meg a mammogramon, akárcsak a daganat, így az elváltozások gyakran rejtve maradhatnak. A mostani fejlesztés ezt a problémát hivatott áthidalni azzal, hogy a rákos sejtek szó szerint „felvillannak” a képeken.

A mellrák késői felismerése jelentősen csökkenti a kezelési lehetőségek hatékonyságát
Fotó: Ian Forsyth / Getty Images Hungary

Dr. Nerys Forester, a Newcastle Hospitals emlőradiológusa szerint

Idézőjel ikon

ez a technológia valóban életeket menthet,

és különösen fontos lehet azoknál, akiknél a sűrű szövet miatt a daganat nehezebben észlelhető. Az egyik érintett, Aly Murphy ápolónő, aki maga is mellrákos beteg, a fejlesztést „forradalminak” nevezte.

A rendszer jelenleg tesztelés alatt áll, és a klinikai vizsgálatok megkezdése után a kutatók abban bíznak, hogy széles körben alkalmazható lesz nemcsak emlőrák, hanem más daganattípusok esetében is. A projekt eddig 2,5 millió font támogatást kapott az Innovate UK-tól. A Breast Cancer Now nevű jótékonysági szervezet szerint a kutatás kulcsfontosságú előrelépés a korai felismerés javítása érdekében, de továbbra is arra ösztönzik a nőket, hogy vegyenek részt a rendszeres mammográfiás szűréseken.

A brit egészségügyi minisztérium egy új országos rákellenes tervet készít elő, amelyben a sűrű emlőszövetet érintő kutatásokat és diagnosztikai módszereket is kiemelten kezelik.

Ha kíváncsi vagy rá, melyik hétköznapi hozzávaló okozhat mellrákot, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.