Ez az intimplasztikai műtét hirtelen lett hihetetlenül népszerű

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az emlő-, az orr- és a hasplasztika után ma már világszerte egy intimplasztikai beavatkozás, a kisajak formálását céljául kitűző műtét vált a legkeresettebb esztétikai beavatkozássá. A témát a Semmelweis Egyetem kutatóinak tanulmánya dolgozta fel, rámutatva arra, hogy az esztétikán túl komoly gyakorlati indokok miatt kérik egyre többen ezt a korrekciót.

Világszerte több mint kétszeresére nőtt az ilyen típusú beavatkozások száma az elmúlt évtizedben: dr. Géczi András Mihály, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának munkatársa, a tanulmány első szerzője szerint már 2019-ben 164 ezer ilyen beavatkozást hajtottak végre. A magas megelégedettség mellett szinte szövődménymentesen gyógyuló műtét javítja a nők önbizalmát és komfortját is, mivel az aszimmetrikus vagy túl nagy kisajak akár egyes ruhák viselését vagy bizonyos sportok űzését is ellehetetlenítheti.

A kisajak mérete egyébként három életszakaszban: pubertás, terhesség és menopauza idején is változhat, így a probléma több életszakaszban is jelentkezhet. A témáról dr. Géczi András Mihállyal, valamint dr. Varga Tamással, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának plasztikai sebész PhD-hallgatójával, a tanulmány társszerzőjével beszélgettünk.

Kattints a videóra és kiderül, éreznek-e szégyent az orvosukhoz ilyen problémával forduló nők, milyen előzetes elbírálást követően juthatnak hozzá a beavatkozáshoz, és milyen trendek uralják a plasztikai sebészet világát!

 Ha tetszett ez a videó, ajánljuk Végh József kriminálpszichológus-túsztárgyalóval készített videóinterjúnkatis!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.