Ezért ne aludj nyáron a pároddal egy ágyban

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Te is küzdesz nyáron az alvással? Nem vagy ezzel egyedül. Az alábbi a 7 tipp azonban segíthet, hogy a nyári kánikulában is pihentető éjszakáid legyenek.

Az évszakok változása és az időjárás sok mindent befolyásol a hangulatunktól kezdve az étkezésünkön át az alvásunk időtartamáig. Sajnos alapvetően sokan szenvednek alvásproblémáktól a mindennapokban – leginkább a megnövekedett stressz, a mozgásszegény életmód és rossz táplálkozás miatt –, de a nyári kánikulában egyéb okokból is nehezebbé válik az éjjeli pihenés.

Sokan küzdenek az alvással nyáron

Az alvásproblémák világszerte rengeteg embert érintenek, az Egyesült Államokban készült felmérés szerint nagyjából három felnőttből egy nem alszik megfelelő minőségben és mennyiségben.

Idézőjel ikon

A normális átlag alvásidő 7-9 óra naponta. Ebbe a folyamatos alvásba belefér néhány mikroébredés, azonban egy európai vizsgálat bebizonyította, hogy a túl kevés (5 óra alatti) és a túl sok (10 óra feletti) alvás is káros, sőt növeli a korai halálozás kockázatát.

Ha valaki tartósan nem alszik jól, hánykolódik, gyakran felriad, éjszakai légzési nehézségei vannak, vagy bármi más ok miatt romlik az alvásminősége, annak az okát fel kell tárni.

Sokak számára problémás az éjszakai alvás, ez nyáron a kánikulában még nehezebbé válik
Fotó: blackCAT / Getty Images Hungary

A Semmelweis Egyetem egy korábbi kiadványában azt tanácsolja, hogy ha az alvásprobléma egy hónapnál tovább fennáll, első körben kivizsgálást kell kérni a háziorvostól. Az alvászavarok felének hátterében ugyanis testi betegség állhat (például rejtett magas vérnyomás, pajzsmirigy- vagy hormonbetegségek). Egy másik részüket okozhatja stressz vagy más lelki eredetű problémák (például szorongás, depresszió), és vannak speciális alvásbetegségek is.

Miért nehéz az alvás nyáron?

Az évszakok változásával is módosulhat az alvásunk, a nagy melegben általában romlik a pihenés minősége a kánikula és a napsütéses órák magas száma miatt. Ugyanakkor nyáron a csökkenő terhelés, kevesebb stressz miatt javulhatnak is bizonyos alvászavarok. Azonban nem kell rögtön orvoshoz fordulnunk, ha a nyári melegben álmatlanul hánykolódunk az ágyunkban. A probléma ugyanis elég általános:

Idézőjel ikon

miután a legmelegebb évszakban sokáig van világos, a megnövekedett napsütéses órák megborítják a szervezet melatonin termelését. A melatonin azonban kulcsszerepet játszik abban, hogy el tudjunk aludni, és a mély és pihentető alvásért is felelős.

Ám ebből a hormonból nappali világosságban kevés termelődik, míg sötétben nagy mennyiségben szabadul fel.

A szervezet melatonintermelése alacsonyabb nyáron, ami szintén nem segíti az alvást
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

A nyári melegebb időjárás szintén alvásproblémát okozhat. Ugyanis elalváskor a testhőmérsékletünk elkezd csökkenni, ám ha a hálószoba túl meleg, akkor a testünk nem tud megfelelően lehűlni, így sokkal nehezebb elaludni.

Egy tanulmány kimutatta, hogy a megnövekedett környezeti hőmérséklet évente személyenként 44 óra alvásvesztést okoz, a további globális felmelegedés miatt pedig ez fejenként potenciálisan 50-58 óra alvásveszteségre emelkedhet.

Az éjszakai pihenés minősége a nyaralások alkalmával is romolhat: sokan nem tudnak jól aludni idegen helyen, valamint az időzónák közötti eltérés is megzavarja a szervezet cirkadián ritmusát.

A jó alvás azonban nyáron is fontos, hiszen a kevés pihenés számos egészségügyi problémát okozhat, a szívbajoktól kezdve a memóriazavarokon át a cukorbetegségig, és az immunrendszer védekezőképességének csökkenéséig. Bár tény, hogy nyáron a fent említett körülmények nehezítik az elalvást, az alábbi 7 tippel sokat tehetünk a pihentető éjszakákért.

1. Nyáron is kövessük az esti rutint

Előfordulhat, hogy nyáron később bújunk ágyba, azonban a lefekvés előtti rutinhoz ilyenkor is ragaszkodni kell. Sokkal könnyebbé válik az elalvás, ha minden este ugyanazt a szertartást követjük – a lefekvés időpontjától függetlenül. A fixen kialakított esti rutin segít, hogy az elme és a test felkészüljön az alvásra. Érdemes valamilyen pihentető tevékenységet választani, legyen ez egy forró fürdő lefekvés előtt, könyvolvasás, vagy meditációs zene hallgatása. A rendszeres sport fontos a jó alváshoz, azonban edzésre – hiába van ilyenkor hűvösebb – ne az esti időszakot válasszuk, hanem inkább a kora reggeli órákra időzítsük a mozgást.

2. Nem mindegy, mit eszünk alvás előtt

A kávét, kólát, cukros italokat kerüljünk már a lefekvés előtti órákban. Bár a forró napokon jellemzően keveset eszünk, és inkább a hőmérséklet csökkenésével, este fogyasztunk egy kiadós vacsorát, érdemes ezt az étkezést néhány órával lefekvés előtt megejteni. Egy új kutatás szerint minél több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk, annál jobb lesz az alvásunk – ezt nyáron könnyű betartani. Még jobb, ha a magas melatonintartalmú gyümölcsöket, zöldségeket választjuk, mint például a meggy, cseresznye, banán, eper, a paradicsom vagy az uborka.

Bár nyáron hajlamosak vagyunk este enni, nem segíti az alvást, ha lefekvés előtt jól bepakolunk
Fotó: domoyega / Getty Images Hungary

3. Az alváshoz nyáron jobb, ha besötétítünk

Mivel nyáron sokáig van világos, nekünk kell a szervezet melatonin termelését segíteni azzal, hogy besötétítünk a hálószobában. Illetve, hogy legalább 1,5 órával lefekvés előtt már nem tartózkodunk kint a napfényben. Mivel ez elektronikai eszközökből származó kék fény is negatív hatással van az alvás minőségére, lefekvés előtt már ne üljünk le a számítógéphez és a tévét is érdemes egy órával lefekvés előtt kikapcsolni.

4. Hűvös szobában könnyebb aludni

A hálószobában érdemes napközben is behúzva hagyni a sötétítő függönyöket, hogy ne melegedjen át a szoba, ha pedig nincs légkondi, akkor egy ventilátorral hűthetjük le a helyiséget – amit legalább egy órával alvás előtt érdemes bekapcsolni. Még hatásosabb, ha egy tálcát teszünk jéggel a ventilátor elé. Az ágyneműhuzatot egy zacskóba csomagolva be lehet tenni a hűtőbe vagy fagyasztóba egy kis időre. De beszerezhetünk hűsítő ágybetétet, hűtőpárnát és hűtőtakarót is – ezek kifejezetten a forró éjszakákra készültek, és az alvás optimalizálását segítik.

5. Segít, ha nyáron egyedül alszunk

A nyári melegben jobb, ha nem éjszaka bújunk össze életünk szerelmével, és ha van rá lehetőség, inkább külön alszunk. Amikor ugyanis két test érintkezik egymással, hőt sugároznak, ami a környező terület hőmérsékletét is megemeli. Együttalvás esetén a két test összetapadhat, összeizzadhat, ez a kellemetlen érzés pedig szintén gyakori éjjeli ébredéshez vezethet. Ez persze nem azt jelenti, hogy nyáron nem romantikázhatunk, de adjuk meg a testünknek a pihenésre is a lehetőséget.

6. Váltsunk alvópozíciót

A szokásos összegömbölyödés helyett az alvásszakértők szerint jobb, ha a nyári melegben a karokat és lábakat széttárva alszunk, mert így több testhő szabadul fel. Arra is figyeljünk, hogy az ágynemű és a hálóruha is természetes, jól szellőző anyagból készüljön, a legjobb, ha pamut ágyneműt választunk.

7. Nyáron alvás előtt és reggel is érdemes zuhanyozni

Miután nyáron a testünk számára nehéz természetes módon csökkenteni a hőmérsékletet, segíthet lehűteni magunkat, ha veszünk egy hideg vagy langyos zuhanyt. Ám mivel a víz felfrissít, a szakértők ezt nem közvetlenül lefekvés előtt javasolják, hanem egy-két órával azelőtt, hogy ágyba bújnánk, így jelentősen javulhat az alvásunk minősége. Ahhoz, hogy energikusan induljon a nap – és az éjjeli izzadságot lemossuk – ébredés után is érdemes egy frissítő zuhanyt venni.

Ha nehezen tudsz elaludni este, lehet, hogy a rosszul megválasztott szobaszínek okozzák a problémát. Arról, hogy milyen színeket kerülj a hálószobában, ebben a cikkben olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.