Elismerte a gyártó: tényleg halált is okozhat egy oltása

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elismerte az AstraZeneca, hogy Covid-oltása mellékhatásaként egyes esetekben trombózis alakulhat ki. A beismerésnek óriási hatásai lehetnek, hiszen a brit Legfelsőbb Bíróságon 51 ügyet vizsgálnak, amelyekben összesen mintegy 110 millió fontnyi kártérítés lehet a tét.

A gyógyszergyártó cég most először mondta ki, hogy Covid-oltása akár halálos véralvadási mellékhatást is okozhat – írja az Index. Ennek hatalmas lehet a jelentősége, hiszen éppen több millió fontra perelik a gyógyszeróriást egyrészt olyan emberek, akiknek a hozzátartozója meghalt, másrészt olyanok, akik vagy saját maguk szereztek súlyos fogyatékosságot a vakcina következtében, vagy egy rokonuknál alakult ki ilyesmi. A felperesek ügyvédei szerint egyes esetekben akár 20 millió fontos kártérítést is kaphatnak ügyfeleik.

A beismerés nem azt jelenti, hogy az AstraZeneca elfogadja, hogy teljes mértékben felelős ezekért az esetekért, sőt, a kijelentések nagy részét vitatja, ám ezzel az üggyel kapcsolatban a bíróságnak benyújtott dokumentumában szerepel, hogy vakcinája nagyon ritkán okozhat trombocitopénia-szindrómával járó trombózist (TTS). A TTS egy olyan betegség, amely során az emberben alacsony vérlemezkeszám mellett vérrögök alakulnak ki. (Korábban VITT néven ismerték.)

A TTS-t már két éve általánosan elfogadott mellékhatásnak tartják, ám a gyógyszercég most először ismerte el nyilvánosan, hogy a Covid-oltása okozhatja.

Sokmillió font a tét az oltás mellékhatásai miatt indított perekben
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

Hatalmas nyereséget könyveltek el

Noha jogászok szerint elképzelhető, hogy a beismerés egyes esetekben kártérítések kifizetéséhez vezethet, nem valószínű, hogy ez különösebb gondot okozzon az AstraZenecának. Egyrészt a vállalat nemrég jelentette be, hogy 2024 első negyedévében hatalmas, 10 milliárd fontos bevételt ért el, másrészt a koronavírus-járvány első, legvadabb hulláma alatt a brit kormány és a gyógyszercég kártérítési megállapodást kötött.

Idézőjel ikon

Ennek értelmében azért cserébe, hogy az országot megbénító lezárások közepette minél előbb kifejlessze a cég a vakcinát, a kormány vállalta, hogy állja az esetleges kártérítési perek számláját.

Mások is perelnek az oltás mellékhatásai miatt

Nem ez az egyetlen ilyen per, amely az AstraZeneca ellen folyik. Ahogy azt a Dívány is megírta: Covid-oltása miatt pereli be az AstraZenecát egy kétgyermekes brit apa, aki azt állítja: néhány nappal azután szenvedett agysérülést, hogy megkapta a brit fejlesztésű vakcinát. Jamie Scott tíz nappal az első oltás beadása után erős fejfájással, hányással került kórházba, ekkor már nagyon nehezére esett a beszéd is. Kiderült, hogy csak azért nem lett agyvérzése, mert a vizsgálatok során diagnosztizálták a vérrög kialakulását szervezetében. A férfit még aznap megműtötték, majd közel egy hónapig kómában volt. Nagyjából felépült, ám saját bevallása szerint rossz a memóriája, nehezen tud írni, olvasni és beszélni, képtelen vezetni, emellett romlott a hallása is, valamint fájdalmai és folyamatos fáradtsága mellett mindkét szemére részben megvakult.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.