Hazaküldték a kórházból a szívrohammal küzdő anyukát, ez történt vele otthon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 31 Jade Preston mellkasi fájdalmai miatt ment orvoshoz, ahol megnyugtatták, panaszait szorongás okozza. Az angol édesanya nem sokkal később szívrohamot kapott.

A skelmersdale-i Jade Preston magas koleszterinszintje és rendszeresen jelentkező mellkasi fájdalmai miatt járt orvoshoz. Az őt kezelő szakember, ahogyan mindig, a végzetes nap előtt is megnyugtatta: a fiatal édesanya szívével nincs semmi gond, a tüneteit kizárólag szorongás okozza.

Elköszönt a gyerekeitől, majd szívrohamot kapott

Jade ennek tudatában élte tovább a háromgyermekes anyák életét, mígnem az egyik este, miután betakargatta három gyermekét és elköszönt tőlük, maga is aludni tért. Itt, az ágyban érte a szívroham, amely következtében a szíve negyven percre leállt – számolt be az esetről a Liverpool Echo.

Idézőjel ikon

Párja, James Kinsey elkezdte az újraélesztést, míg a mentők kiértek. A kórházban napokig küzdöttek az életéért, az elzáródott artériáját meg is operálták, majd lélegeztetőgépre kapcsolták.

Néhány nappal később azonban az orvosok azt közölték Jade családjával: miután szerettük agya nagyon hosszú ideig volt oxigén nélkül, az agya olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy már nincs esély arra, hogy felébredjen. A nőt így levették a gépekről, majd két nap múlva családja körében életét vesztette.

Nem vették észre, hogy szívbeteg

Az orvosok később közölték a nő szeretteivel, hogy Jade-nek egy nem diagnosztizált, a családjában is előforduló szívbetegsége volt, amit nem vettek észre. A fiatal édesanya barátai adománygyűjtést indítottak a megemlékezés és a temetés költségeire. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.