Fürödnél radioaktív vízben? Pedig a Balatonban minden évben megteszed

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem biztos, hogy tudtad, de a Balaton vize radioaktív: természetes és mesterséges okokból egyaránt.

Azért nem kell aggódni semmiért: egészségügyi határértéken belüli a radioaktivitás mértéke, sőt: sokan megesküsznek arra, hogy gyógyhatása is van annak, ha a balatoni iszapba dugják fájós tagjaikat.

Nem csak a Balaton vize érintett

Kezdjük azzal, hogy tisztázzuk: a radioaktív vizek vagy az iszap nem arra köteleznek bennünket, hogy kerüljük el őket jó messzire, sőt: több olyan ismert fürdőnk is van, amelynek vizében a gyógyító hatáshoz radongáz járul hozzá. Ennek alfa-sugárzása a bőrön és a tüdőn keresztül a testbe jutva jó hatást tud kifejteni. 

Amellett, hogy az ilyen fürdők fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek, az emésztésre is kellemes hatást gyakorolnak, sportsérüléseket követő rehabilitáció esetén szoktak segítségükért folyamodni a betegek.

A szöveteket ugyanis regenerálják az ilyen vizek.

A Balaton vizének radioaktivitása különösebben nem zavarja a hattyúkat sem
Fotó: Rick Neves / Getty Images Hungary

Ha érdekel, hova kell menned, hogy ezek hatását élvezhesd, máris soroljuk azokat a magyar fürdőket, amelyek vize radioaktív:

  • Hévíz,
  • Gellért fürdő, Budapest,
  • Rudas fürdő, Budapest,
  • Rác fürdő, Budapest (jelenleg zárva),
  • Eger,
  • Miskolctapolca.

Megmérték, biztonságos!

A Balaton környékén is ismert a tó, illetve az a körül található települések felszín alatti vizeinek radioaktivitása. Ez nem csak természetes forrásból táplálkozik – de erről majd később. Először hadd nyugtassunk meg mindenkit azzal kapcsolatosan, hogy bár valóban, bizonyítottan radioaktív a víz – a Nemzeti Népegészségügyi Központ Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Osztályának kutatói megmérték a vízben található radionuklidok koncentrációját.

Az adatokból kiderül, hogy ezek koncentrációja a WHO egészséges mértékűnek tartott küszöbértéke alatt marad, ugyanakkor a Dunával, illetve más felszíni vizeinkkel összehasonlítva magasabb koncentrációjuk a Balaton vizében. A közepesen radioaktív kifejezés tehát indokoltnak tűnik, azzal a kiegészítéssel, miszerint ettől a Balaton esetében sem kell tartani. Sőt: az idősebb generáció tagjai örömmel mesélik, milyen jótékonyan hatott fájdalmaik egy részére egy kellemes balatoni fürdőzés.

Az atombomba is hatással volt a tó vizére

Régen sem zavart sokakat a radioaktivitás
Fotó: Paul Almasy / Getty Images Hungary

Volt pedig az ötvenes éveknek egy olyan eseménye, amely aggodalmat kelthetett a magyarokban is arra nézvést, hogy mennyire egészséges ezt a vizet élvezni. A rejtélyt 1957-ben sikerült megfejteni: a trícium nevű radioaktív anyag koncentrációja azért nőtt meg a tó vizében, mert atombombák robbantak, tőlünk igencsak távol.

Az összefüggést leleplező, az Élet és Tudományban megjelent írás apropója a következő volt: Hawaii-tól 200 kilométerre a britek két, engedélyezett kísérleti atombomba-robbantást tartottak. A radioaktív por 10–15 kilométeres magasságig emelkedett, ott pedig a 100 kilométer per órás sebességű szél akár 200 napon át is szállítani képes a részecskéket. A nehézvíz-molekulákat ránk bocsátó robbantások 1954-ben történtek, de nem voltak egyedülállóak:

Amerika számos hasonló kísérletet hajtott végre, már korábban is a magasból lehulló, az 1953-as nagy esőzésekkel nagy mennyiségben érkező trícium sokáig megmaradt a tó vizében.

Szerencsére a trícium nem olyan káros sugárzó anyag – a kérdés csak az, vajon a szocialista Magyarország szovjetek ellenőrizte sajtójában a blokkon belüli kísérletek eredményeit és hatásait mennyire hallgathatták el. Bármi is volt a múlt, a Balaton most teljesen biztonságos.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.