Drámaian megnőtt a szívbetegségek gyakorisága a fiatalok körében: ezek a legfőbb okok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy nemrég készült felmérésből kiderült, hogy a 20 és 30 éveseket fenyegetik leginkább a szívbetegségek. A vizsgálatot végző kardiológus szerint a fiataloknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a szívük egészségére. Ez legfőképpen úgy érhetik el, ha életmódot váltanak, ugyanis az elektromos cigaretta használata, a rossz alvás, a krónikus betegségek és a kevés mozgás jelentősen megnöveli a kockázatot.

Dr. Jim Liu, az Ohio Állami Egyetem kardiológusa elmagyarázta, hogy miért növekszik a szívbetegség és a szívrohamok gyakorisága a fiatalok körében.

Nem akarnak tudomást venni a szívbetegségekről

A 25 és 44 év közöttiek szívinfarktusos halálozása csaknem 30 százalékkal nőtt a Covid–19-világjárvány kitörése óta – derült ki a Los Angeles-i Cedars Sinai kórház által végzett 2022-es tanulmányból.

Főként a fiatal nők körében nőtt a szívrohamok száma
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Ezt megelőzően egy másik, 2018-ban publikált tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy a szívroham főként a 35 és 54 év közötti nők körében növekszik rendkívüli módon, még akkor is, ha a szívbetegségek miatti általános halálozási arány csökkent.

A szívbetegség egy gyűjtőfogalom, amely magában foglalja a szívegészségügyi problémákat, beleértve a szívrohamot, a szabálytalan szívverést vagy a szerv különböző részeinek egyéb károsodását. Dr. Jim Liu kardiológus szerint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a dohányzás jellemzően számos szívbetegség kiváltó oka. 

A szívrohamok számának növekedése mögött az a tény is állhat, hogy a tapasztalatok szerint a 45 év alattiak jó része nem is akar tudomást venni arról, hogy fiatalkorban is fennállhat a szívbetegség kockázata.

A pandémia csak rontott a helyzeten

Annak, hogy a fiatal felnőttek körében megszaporodtak a szívbetegségek, az egyik oka az elhízás, ami ráadásul a pandémia előtti időszakhoz képest is egyre gyakoribb. Ezt a szakemberek a túlzott alkoholfogyasztásra vezetik vissza. A fiatalok hajlamosak a mozgásszegényebb életmódra, amit Liu szerint a járvány még inkább visszavetett. Az aktivitás csökkenése és a helytelen táplálkozás pedig vérnyomásproblémát, túlsúlyt és krónikus egészségügyi problémákat, különösen szív- és érrendszeri betegségeket okozhat.

A mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás vérnyomásproblémákhoz vezethet
Fotó: Kinga Krzeminska / Getty Images Hungary

Mindemellett a tapasztalatok szerint a fiatalok talán nincsenek is tisztában a szívbetegségek kevésbé emlegetett kockázati tényezőivel. Például azzal, hogy az elektromos cigaretta éppúgy megterhelheti a szívet, mint a hagyományos cigaretta. De ugyanilyen káros lehet a kábítószer-használat, a rossz alvás és a krónikus betegségek, mint a lupus, a reumás ízületi gyulladás és a HIV-fertőzés.

A későbbiekben további kutatásra lesz szükség annak feltárására, hogy az orvosok pontosabb képet kapjanak arról, miért lesznek egyre többen szívbetegek a fiatal felnőttek, akik tudatosabb egészségmegőrző életmóddal, mozgással és diétával jelentősen csökkenthetnék a kockázati tényezőket. Ha pedig már valakinek vérnyomásproblémája van, cukorbeteg vagy magas a koleszterinszintje, gondoskodjon arról, hogy ezeket rendszeres egészségügyi ellátással kontrollálhassák.

Ami hat a lelkünkre, hatással van a szívünkre is

A magas vérnyomás, a rossz táplálkozási szokások, a dohányzás, a mozgásszegény életmód mellett vannak egyéb kockázati tényezői is a szívbetegségnek. Hatással lehet a szív egészségére a családi, baráti és munkahelyi kapcsolatok minősége is. Ugyanis, ha mérgező barátok vesznek valakit körül, az tartósan károsíthatja a fizikai egészségét. Szintén nagyobb a szívbetegség kockázata, ha valaki egyedülálló, elvált vagy özvegy.

A mérgező baráti kapcsolatok nem csak a lelket, a szívet is megterhelik
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

De az éjszakai műszakban végzett munka és a rendszertelen időbeosztás is ronthatja a szív egészségét. Ahogyan a hirtelen megváltozott anyagi helyzet, munkahelyi elbocsátás vagy jövedelemcsökkenés is szívproblémákat okozhat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.