Izomgörcs kínoz? Mutatjuk, mit tehetsz ellene!

Olvasási idő kb. 6 perc

Az izomgörcsök szinte mindenkit utolérnek, esetenként ellehetetlenítve a mozgást és a sportolást, sőt sérüléshez is vezethetnek. Mit kell tudni erről az állapotról?

Legyen az eseti vagy rendszeres, az izomgörcs felbukkanása igencsak meg tud keseríteni bármilyen sportélményt, vagy kellemetlen velejárója tud lenni a fizikai munkának. Tekintsük át, mitől alakulhat ki, és miként tudjuk megelőzni ezt a fájdalmas tünetet. Ha pedig ezzel már elkéstünk, adunk néhány tippet a kezelésre is!

Az izomgörcs az izmok önkéntelen, erőteljes összehúzódása, ami után az izom nem tud visszatérni normál tónusába. 

Az izomműködés biomechanikája szerint amennyiben az izom erőkifejtése az izomrostok összehúzódásával (kontrakciójával) jár, az ezt követő fázis az elernyedés. Ennek során az izom megnyúlik, visszatér a normál tónusához. Az edzett izom jellegzetessége, hogy intenzív kontrakciót követően könnyedén elernyed. Az izomgörcs azonban olyan kontrakció, melyet nem követ az izmok relaxált állapota, hanem a feszes állapot tovább, akár hosszabban is fennáll. Az izomgörcsök skálája széles: érzékelhető egészen enyhe mértékben is, de fokozódhat jelentős fájdalmakig: ilyenkor a görcsös, spasztikus izmot ki is tudjuk tapintani a bőr alatt. Tarthat egészen rövid ideig, vagy lehet folyamatosan ismétlődő, például egy védekező mechanizmus esetén vagy valamilyen betegség tüneteként.  

Mi minden okozhatja az izomgörcsöt?

Az izmok vérellátásának csökkenése esetén nem tudnak kiürülni a káros anyagcsere-melléktermékek, és ezek felhalmozódása kiválthatja az izomrostok görcsös összehúzódását. Az elégtelen vérkeringés több okból is fennállhat: többek között a vérellátás fokozására való a bemelegítés, melynek révén jelentősen csökkenthetjük a görcsök kialakulásának valószínűségét, hiszen a megemelt hőmérsékletű, optimális vérellátású izmokat nem éri sokkhatásként az elvégzendő erőkifejtés.

Amennyiben izmaink túlságosan nagy vagy hosszan tartó terhelésnek vannak kitéve – mert mondjuk túlbecsültük a teljesítőképességünket –, egy ponton elérik a görcsös állapotot. Az izomfáradás ugyanis a gerincvelői reflexek módosulásával jár együtt, az oxigénellátás csökken, a melléktermékek elszállítása akadozik, a gerincvelő pedig leadja a jelet a folyamatos izom-összehúzódásra. 

A hosszan tartó terhelés nem csupán akaratlagos lehet (például egy túlvállalt erőedzés vagy futással megtett távolság), hanem testfelépítésünk jellegzetessége is. A tartáshibákból kifolyólag szimmetriánk elvesztése, az izomdiszbalanszok kialakulása azzal jár, hogy egyes izomcsoportok túlságosan aktivizálódnak, míg mások gyengék. A túlterhelt izomzat feszessé, sérülésekre és görcsökre hajlamosabbá válik. Ez már jócskán túlmutat a pillanatnyi múló kellemetlenségen: ha egy erős izom görcsöl be jelentős erővel, a kötőszövetek (szalag, ín) pedig gyengék, az izomgörcs akár kötőszöveti ártalmakat is okozhat.

Akármit is sportolunk, a bemelegítés és a nyújtás elengedhetetlen
Akármit is sportolunk, a bemelegítés és a nyújtás elengedhetetlenmilanvirijevic / Getty Images Hungary

A szakirodalomban tartja magát, hogy ha melegben edzünk vagy kevés a folyadékbevitelünk, a szervezet dehidratáltsága is görcsökhöz vezethet. Újabb kutatások rávilágítanak, hogy a vízháztartásnál valószínűleg nagyobb szerepe van ebben az elektrolitháztartás felborulásának. Bizonyos fokú dehidratáltság után ugyanis a puszta ivóvízbevitel nem csökkentette a görcsök kialakulásának gyakoriságát, az elektrolitok pótlása azonban igen. Azaz inkább a magnézium-, nátrium-, kalciumhiány vezethet görcsös állapotokhoz: voltaképpen a görcsök szervezetünk jelei arra nézve, hogy kifogyott a működéséhez oly fontos ásványi anyagokból.

Az ásványianyag-veszteség bekövetkezhet különböző egészségügyi állapotokból kifolyólag is, például hasmenés, hányás esetén: már csak ezért sem szerencsés túl korán újra sportolni egy ilyen tünetekkel járó megbetegedést követően anélkül, hogy szervezetünknek elegendő regenerációs időt ne biztosítanánk. 

Tudjuk, hogy a stressz gyakori kiváltó oka lehet az izomfeszesség fokozódásának, ennélfogva az sem kizárt, hogy szélsőséges esetekben ez akár görcsökben is megnyilvánulhat. 

Sajnos a görcsök hátterében komolyabb rendellenességek is állhatnak, mint például beidegzési problémák: az izmok működését az ideg-izom kapcsolatok szabályozzák. Ezekben az esetekben fel kell deríteni azokat a neurológiai okokat, melyek miatt az agy és az izomzat közötti összeköttetés nem zavartalan. Mindezeken túl még porckorong-probléma, érszűkület, bizonyos rendszeresen szedett gyógyszerek is vezethetnek izomgörcsökhöz.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

A görcsök megelőzésének módjai:

  • Edzéseink vagy aktív fizikai munkavégzés előtt feltétlenül végezzünk megfelelő bemelegítést, a végén iktassunk be nyújtást, izomlazítást.
  • Ha éjszakai végtaggörcsre vagyunk hajlamosak, nyújtsunk lefekvés előtt.
  • Lényeges a fizikumunknak megfelelő intenzitású edzés kiválasztása, a következetesen felépített edzésterv mentén haladás.
  • Ügyeljünk a megfelelő folyadék- és ásványianyag-bevitelre.
  • Izomegyensúlyunk felborulását megakadályozandó fontos az időben elkezdett testtartás-korrekció, tartásjavító torna vagy kezelés.

Mit tegyünk izomgörcs esetén? 

  • Elsődleges a mozgás, terhelés azonnali abbahagyása.
  • Általában gyors segítség a görcsös izom nyújtása.
  • Masszázs alkalmazása az érintett testrészen, esetleg triggerpont kimasszírozása.
  • Meleg borogatás, ami segít a hipertónus oldásában.

Rendszeres, visszatérő görcsök esetén forduljunk edzőhöz, gyógytornászhoz, mozgásterapeutához. Amennyiben a görcsöket bármi más egyéb tünet kíséri (bőr elszíneződése, duzzanat, izomgyengeség), nem múlik el az elsődleges tüneti kezelésre, vagy éppenséggel teljesen elszigetelt tünetként lép fel, és semmi mozgással vagy edzéssel kapcsolatos kiváltó okot nem észlelünk, forduljunk rögtön orvoshoz.

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted

Sokan etetik így a kutyájukat, pedig nagy hiba.

április 9., 14:00

  • világom
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban

Ezen kívül is sok gond volt még az étteremmel, ruhaszárítón tárolták a piszkos húst.

április 9., 14:36

  • Offline
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell

Már a műtét lehetősége is felmerült, amikor a macska „közbeszólt”.

április 9., 16:46

  • Offline
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz

Különleges látvány élőben megnézni valódi, egykor élt dinók lábnyomait ezen az ősi táncparketten.

április 9., 16:00

  • Mindennapi
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz

Bár most még elkél a télikabát, hamarosan érkezik a tavasz, meleget hoz a légmozgás hazánk fölé.

április 9., 13:35

  • Offline
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak

A Föld felé száguldó üstökösről friss infromációk derültek ki.

április 9., 12:40

  • életem
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan

Visszamenőleg is érvényes lesz a nyugdíjemelés.

április 9., 12:10

  • VIP
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly

Kamillát a britek is megszerették Károly feleségeként.

április 9., 15:10

  • Önidő
Drámai adat: az átlagfizetés ekkora részét teszi ki a magyar nyugdíj
Drámai adat: az átlagfizetés ekkora részét teszi ki a magyar nyugdíj

Egyre nyílik az olló a fizetések és a nyugdíjak között.

10 perce

  • lájfhekk
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük

Pár kattintással megvédheted a számítógépedet a Windows-ra leselkedő vírustól.

április 9., 17:30

  • világom
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja

Közelebbről megnézve Diana egykori ruhatárát és Kamilla királyné viseletét, tényleg felfedezhető hasonlóság.

április 9., 06:00

  • Testem
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz

Akár a mindennapi, már beidegződött rossz szokásaink is demenciát okozhatnak.

április 10., 05:46

  • életem
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás

Változott a DÁP-ba való belépés, ez a teendőd.

április 9., 11:10

  • világom
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette

Az ördöggel még egy híd esetében sem érdemes lepaktálni.

április 9., 19:30

  • világom
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban

Az autista fiú testvére állítólag a támadás előtt azt kiabálta a rendőröknek, hogy ne bántsák a fiút, mert „speciális”.

április 9., 11:40

  • világom
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban

Akinél van otthon a visszahívott eszközökből, annak azt tanácsolják, ne használja tovább.

április 9., 10:36

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • Testem
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol

A vacsorára elfogyasztott ételek nemcsak akadályozhatják, hanem segíthetik is az alvásunkat.

április 9., 18:30

  • Offline
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég

Ennyire részletes térkép még nem készült az Antarktisz jég alatti világáról.

április 9., 06:30

  • Offline
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!

Ezek a retró kozmetikai termékek sorakoztak a rendszerváltás előtti fürdőszobákban. Emlékszel még rájuk?

április 9., 06:46

  • Offline
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés

Elindultak az ellenőrzések a palackvisszaváltással kapcsolatban, komoly pénzbírság járhat a szabályszegőknek.

április 9., 09:05

  • világom
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben

A szemétszállítás január eleje óta akadozik a városban, egy hónapja eldurvult a helyzet, mely már valódi veszélyt jelent.

április 9., 08:36

  • Offline
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről

Budapest belvárosában hiába keresnénk a Hal teret vagy a Hímvarró utcát: a századfordulón az épülő világváros nem kegyelmezett a szűk utcácskáknak.

április 9., 08:20

  • Offline
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd

Ha pont úgy viselkednénk, mint az egerek, ennek a kísérletnek az eredményei borzasztóan ijesztőek lennének.

április 9., 08:50

  • Offline
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

A Trump kivetette vámok miatt ragadtathatta el magát ennyire Elon Musk.

április 9., 09:35

  • Testem
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz

Az arcon megjelenő elváltozások súlyos betegségre is utalhatnak.

április 9., 07:00

  • életem
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Sok magyar település önkormányzata aggódik a leölt szarvasmarhák miatt: a hatóság dönt, hol lesz dögtemető.

április 9., 10:06

  • világom
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá

A templomi verekedések nem spontán törnek ki, megszervezettek.

április 9., 07:26

  • életem
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja

Jelentős összegű támogatás járhat a hideg miatt, igényelni azonban csak egy adott határidőig lehet.

április 9., 08:06

  • Önidő
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja

Korábban csak egyszer kellet elhalasztani a rendezvényt, akkor is járvány miatt.

április 9., 07:46

Érdekességek