Mitől olyan jó a nyújtózás, és miben különbözik a nyújtástól?

Felvirrad a reggel, ébredezünk… ha lehet, kicsit húzzuk az időt… majd egy ponton azért fel is ülünk vagy állunk, és egy ásítás kíséretében nyújtózunk egy nagyot. Ismerős, ugye? És jó érzés? Hát persze, hogy jó. De miért is? 

Ennek a fajta reggeli nyújtózásnak neve is van: pandikuláció, és a latin pandere, azaz nyújtani szóból származik. A kutyák és a macskák is egy kellemes szunyókálásból felébredve és lábra kászálódva, ásítás közben ugyanezt az önkéntelen nyújtózást végzik – talán csak kicsit bájosabban, mint mi, emberek. A mellső lábaikat kinyújtják, ível a hátuk, kitolják a hátsójukat. Éppen úgy, mint a kétlábúak, a többi emlős, sőt még a madarak is. 

Mielőtt rátérnénk, mire is való ez az ösztönös mozdulat, nézzük meg, mi történik ezt megelőzően, alvás közben. Ha alszunk, a szervezetünk takarékon van. Alacsony a vérnyomásunk, a szívritmusunk belassul, a nyirokkeringés pang. Szimpatikus idegrendszerünk kikapcsol, hogy pihenni tudjunk. A különböző alváspózokban izmaink kontroll híján furcsábbnál furcsább helyzetbe kerülnek, megfeszülnek, hőmérsékletük csökken, elmerevednek. Alvásunk REM fázisában izmaink szó szerint megbénulnak, valószínűsíthetően azért, hogy álmainkat ne kövessük le valós mozgással. 

Ébredéskor ebből a passzív helyzetből egész testünket egy aktív, élénk, kontrollált állapotba kell hoznunk. A nyújtózással izmainkat újra készenlétbe helyezzük, felélénkítjük a vérkeringésünket, bekapcsoljuk idegrendszerünket, hogy az aztán irányítani tudja mozgásunkat. A fokozott vérkeringés és a tónusos izomzat a ruganyosságunkat, ízületeink mozgékonyságát is helyreállítja. A pangó folyadékot az izomnyújtás újra a megfelelő helyére masszírozza.

Ha jól megvizsgáljuk, a nyújtózás nem igazán nyújtás. Izmainkkal ugyanis előbb erőteljes kontrakciót végzünk, majd ezt követően megnyújtjuk őket, és aztán térnek vissza normál tónusukba. Az intenzív nyújtás során az izom hossza eléri azt a pontot, amikor reflexszerűen jelez az agynak, hogy „eddig és ne tovább”, minek eredményeképpen a tónus enyhül, ezáltal kerül a normatónusba, szabályos készenléti helyzetbe. Ez egyfajta feszültségoldást is eredményez, ettől érezzük a nyújtást olyan felszabadítónak. 

Tehát a nyújtózás jelensége – kontrakció, megnyújtás, ellazítás – voltaképpen egy természetes újraindítási folyamat, mintha megnyomnánk egy reboot gombot. Miután ez végbemegy, testünk készen áll mindennapi feladatainak elvégzésére. Embereknél talán kevésbé gyakori, hogy felpattannak az ágyból egy jó nyújtózás után, de az állatok valóban azonnali erőbedobásra képesek a nyújtózást követően. 

A nyújtózás azért is izgalmas jelenség, mert nem csupán önkéntelenül vagyunk képesek végbevinni, hanem ha rágondolunk, az agyunk már indítja is a folyamatot. Van még egy jelenség, ami így működik: az ásítás. Bizony nem véletlen, hogy a nyújtózás az ásítással alkot párost: az ásításkor az állkapocs és a nyak izmait is előbb összehúzzuk, aztán megnyújtjuk, majd ellazulnak normál tónusra, és készen állnak a használatra. Sőt, ha az ásításra gondolunk, majd ásítunk, jó eséllyel a karunkkal is indítani fogunk egy nyújtózást. Mindehhez az ásítás is feszültségoldó hatással bír, csakúgy, mint az izmok hosszának megnyújtását követő reflex eredményeképp történő ellazulás. Számos kutatás igyekszik kideríteni az ásítás mibenlétét, funkcióját, ragályosságának okait. Az egyik, talán nem is alaptalan feltételezés szerint egyik szerepe az lehet, hogy a falka készenléti állapotát fenntartsa: az ásítás és annak egyénről egyénre terjedése révén a vele együtt járó nyújtózást követően a falkatagok azonnali akaratlagos fizikai aktivitásra, bevetésre képesek. 

Állítólag a kutyák és macskák akár napi 40 nyújtózást is megejtenek, és utána felfrissülve mennek tovább a dolgukra. Amikor legközelebb elgémberedve felkelünk a gép elől, vagy hosszú időt töltöttünk ugyanabban a statikus pózban, gondoljunk bátran az ásításra, és nyújtózzunk hozzá egy nagyot, hogy egy gyors újraindítással felfrissülést biztosítsunk a testünk számára!