Vállunk és hátunk állapotát nagy részben meghatározza egy izom, melynek tényleges kiterjedésén valószínűleg sokan meglepődnek. A trapézizmot (musculus trapezius) a köznyelv csuklyás izomként is ismeri, hisz úgy húzódik hátul a két vállunk között, mint egy csuklya. Ez az elnevezés azért pontatlan, mert ezzel a trapézizomnak csak egy részére utalunk.
A trapézizom ugyanis három részből áll, melyek rostlefutásuk révén funkcionalitásukban is javarészt különböznek, bár működésükben természetesen van összefüggés: a felső és középső rész nagyjából egyforma területet alkot, és az alsó rész a legnagyobb (a teljes felületnek közel a felét teszi ki).
Összességében a trapézizom hátunk jelentős, felületes izma. Koponyánk tövétől a vállcsúcsokhoz húzódik, onnan pedig lefelé a legutolsó, 12-es háti csigolyához, és az alakja olyan, mintha két nagy háromszöget összeillesztettek volna. Jellemzői miatt alapvetően a felsőtest tartása a feladata, de aktív mozgatófunkciókat is ellát.
A „csuklya”, azaz a felső rész
A felső rész emeli a lapockákat és a vállat, valamint a nyak révén szerepet játszik a fej mozgásainak létrehozásában. Mivel anatómiai felépítéséből adódóan fejünk súlypontja kissé elöl helyezkedik el, a hátunk felső szakaszán az izmok voltaképp folyamatosan a gravitáció hatását igyekeznek ellensúlyozni. Ezt a képességét manapság azonban nem pusztán kiaknázzuk, hanem túlzás nélkül azt mondhatjuk, hogy extrém módon túlhasználjuk: minden olyan tevékenység ezt a területet terheli, amelyben a rossz tartás miatt felhúzzuk a vállakat vagy előrehúzzuk a fejünket. Ezekből pedig akad bőven: a rosszul beállított munkaállomás, vagy a pihenő nélküli számítógépezés révén kialakult hanyag tartás, a hosszas autóvezetés, az okoskészülékek nyomkodása mind ugyanazt a mintát követik. Ennek következtében az izomzat a folyamatos igénybevétel miatt kötötté, merevvé válik, és ez fájdalmakhoz és a nyak mozgáskorlátozottságához vezethet. Persze nem csak a mindennapi tevékenységek hatnak rá: mivel az izom gyorsan reagál az igénybevételre, így a súlyok túlzásba vitt emelése is hasonló eredményhez vezethet. Végül, de nem utolsósorban: stressz hatására – persze akaratlanul – szintén ezen a területen fokozzuk az izomtónust, így nem túlzás azt állítani, hogy a feszültségünk is itt rakódik le, görcsök formájában.
Mivel ez a terület mozdítja a kart felfelé – az alsó rostokkal együtt –, ha rugalmatlanná válik, a kar emelése is korlátozottá vagy fájdalmassá válhat.
Gyanúra adhat okot, ha gyakran fáj a nyakunk vagy a vállunk; ha a vállmozgatás gyakran diszkomfort érzéssel jár; ha a karunk mozgása esetleg korlátozott, ha nehezünkre esik az előre húzó fejünket visszaigazítani a megfelelő pozícióba. A túlzott tónus a nyaki gerinc sokrétű szerkezete miatt akár idegi eredetű tünetekhez, zsibbadáshoz vagy a vérkeringés elégtelenségéhez, így fejfájáshoz is vezethet.
Szerencsénkre, amilyen érzékenyen reagál az izom a terhelésre, a tónus optimalizálására tett törekvéseinket is hamar díjazza. A görcsös állapotból történő kimozgatás, majd a nyújtás hamar gyors segítséget tud biztosítani. Hosszabb távon fennálló panaszok esetén a masszázs, a triggerpontokon történő beavatkozás vagy a kineziológiai tapasszal történő lazító ragasztások is gyorsan éreztetik áldásos hatásukat.
A görcsös állapot megszüntetése előfeltétele annak, hogy a korrigált helyes testtartást képesek legyünk felvenni, ellenkező esetben a rögzült rossz tartás révén csak további mozgásszervi panaszok jelentkeznek.
A középső és alsó régió
A trapézizom középső része oroszlánrészt vállal a lapockák gerinc mellé történő igazításában, ezáltal a felső háti szakasz struktúrájának megtartásában. Az imént említett hanyag tartás esetén a túlerőltetett felső trapéz miatt felborult egyensúly másik véglete itt jelentkezik: a folyamatosan görnyedten tartott háton ez a rész megnyúlik, összehúzódási képessége csökken, így egyszerre lesz gyenge és sérülékeny.
Az alsó rész, mely a lapockát húzza lefelé, a gerincoszlop felső szakaszának stabilizálását látja el. A középsőhöz hasonlóan ez is jellemzően inkább gyenge, semmint túl sokat használnánk.
Számos klasszikus hátizom-erősítő gyakorlat hat ezekre a területekre, amennyiben a testtartásunk megfelelő. Ellenkező esetben a fellépő izomegyensúly-problémák csak fokozódnak, hiszen a rövidülésre, merevedésre hajlamos részek mindig könnyebben bekapcsolnak a gyenge izomzat dolgoztatása helyett. Amennyiben a felső rész tónusát helyre tettük, és képesek vagyunk a gyakorlatokat pontosan felvett alaphelyzetből kivitelezni, akkor a lapockazárással operáló gyakorlatok, vagy súlyzós, vagy saját testsúlyos gyakorlatok, mint az evezés, tolódzkodás, bizonyos oldalplank-variációk, mind jótékonyan hatnak ezeknek az izmoknak az erejére és működésére.
Azt azért érdemes szem előtt tartani, hogy ha a testtartás romlásának életmódunkból adódóan fokozottan ki vagyunk téve, akkor nem elég egyszer letudni azt, hogy helyretesszük az izomegyensúlyt a trapézizmunknál, hanem megelőzésképp folyamatosan foglalkoznunk kell vele. Ha kételyeink vagy kérdéseink vannak, hogy mi az állapotunknak megfelelő megoldás, mindig forduljunk szakemberhez!
