Számos sportágban az állóképesség fejlesztése kiemelt célként szerepel. Talán sokan azt gondolják, elég egy pulzusmérő meg egy jó edzésterv – ez azonban jóval összetettebb kérdés ennél. Tekintsük végig, hogy a szervezetünk szempontjából mi mindennek kell megfelelően működnie ahhoz, hogy ez a cél megvalósuljon!
Szerzőnkről
Dávid Enikő pilatesoktató, személyi edző, fő profilja a pilatesalapú funkcionális edzések gerinc- és ízületi problémák esetén, valamint a várandós torna és a szülés utáni regeneráló edzések. Oktatóképzések vezető tanáraként osztja meg tudását a leendő edzőkkel.
Kardiovaszkuláris rendszer
Szívünk és keringési rendszerünk teljesítménye sok tekintetben állóképességünk fokmérője. Az aerob sportágakban az izomműködéshez oxigén szükséges, melyet a keringési rendszerünk szállít a vázizomzathoz. Az oxigénnel történő ellátás akkor hatékony, ha minél gyorsabban, minél nagyobb mennyiségű friss oxigén kerül a vérbe. A nagyvérkör artériás ága a szívből a perifériák felé szállítja az oxigént, majd ott az oxigén felhasználását követően, a szén-dioxidot begyűjtve a vénás keringéssel visszatér a szívbe. A kisvérkör ezt a szén-dioxidot szállítja a tüdőbe, és ott veszi fel helyette a belégzéssel nyert friss oxigént, majd visszatér a szívbe, ahonnan újfent elindul a perifériák irányába.
A keringés hatásfoka nagyban függ a szív motorikus képességétől, hiszen a bal kamra összehúzódásának mértéke fogja meghatározni azt a löketet, amellyel az artériába áramlik a vér. Ha állóképességi teljesítménynyomás kezdődik, például kényelmesen sétálva a buszmegálló felé meglátjuk, hogy mögöttünk a sarkon épp kanyarodik a busz, és megszaporázzuk lépteinket, esetleg rögtön kocogásba vagy futásba váltunk, növekedik a szívfrekvencia, vagyis a percenkénti lökések (szívütések) száma. A rendszer akkor hatékony, ha számszerűen minél kevesebb, ámde erőteljes lökéssel történik mindez: vagyis percenként minél alacsonyabb pulzussal, ám lehetőleg minél jelentősebb vérmennyiséget továbbítva egy lökettel: azaz minél nagyobb pulzustérfogattal.
A keringési rendszer hatékonyságát rendszeres edzéssel építhetjük fel, így válik lehetővé az, hogy egy felnőtt ember 5 liternyi vére, amely nyugalmi állapotban körülbelül egy perc alatt járja végig útját, megtöbbszörözött munkával percenként akár többször is végigérjen a kardiovaszkuláris rendszerünkön, annyiszor többszörözött mennyiségű oxigént leszállítva az izmokhoz, és lehetővé téve a folyamatos izommunkát. Az egy perc alatt átpumpált 5 liter perctérfogat edzett sportolóknál 30 liter fölé is emelkedhet, azaz hatszorosára ugrik az átáramló vér mennyisége. Ezt a vérmennyiséget a mozgás hatására megnyíló több tízezer kapilláris veszi fel, melyek nyugalmi állapotban – takarékossági okokból – zárva vannak.
Légzőrendszer
A fentiekből logikusan következik, hogy csak akkor nem hiábavalóan „pörgetjük” a keringési rendszerünket, ha van mit szállítani, vagyis elegendő oxigén áll rendelkezésre. A levegőből az oxigén felvételét alapvetően tüdőnk kapacitása fogja meghatározni. A vitálkapacitás a maximális belégzést követő maximális kilégzés levegőmennyisége. Minél nagyobb tehát a vitálkapacitásunk, annál jobb lesz az oxigénellátásunk. A vérbe jutó oxigén mennyisége ráadásul a terhelés hatására megnövekszik, azaz ha elég edzettek vagyunk, akkor a szervezetünk az oxigén vérbe juttatását is fokozott mértékben fogja végbevinni a nyugalmi helyzetben történő oxigénfelvételhez képest.
Ha egészen csúcsra akarjuk fejleszteni az állóképességünket, akkor említést érdemel még a vér oxigénmegkötő képessége (oxigénszaturációja) is, melyet oxigénben ritkább levegőn, azaz magashegyi edzések során lehet javítani.
Ha maximális teljesítményre törekszünk, a fenti szervrendszerek méreteinek és fejlettségének mértékét is figyelembe kell venni. Serdülőkorban a szívméret, a tüdőkapacitás, az izmok hajszálérrel való beerezettsége alapvetően már kialakul, így a fiatalkori állóképességi alapozás felnőttkorra is jobb eredményekkel fog kecsegtetni, míg ezek a változások sokkal kisebb mértékben történnek meg egy felnőttkorban edzéseket kezdő embernél.
Izomzat
Természetesen a fentiek hiábavalóak lennének egy megfelelően edzett izomzat nélkül. A sportágspecifikusan fejlesztett izomzat teljesítménye sem csupán a szuper edzéstervünkön múlik: az izomrostok összetétele alapvetően genetika függvénye is. Minél hosszabb távon szeretnénk fenntartani az állóképességi teljesítményt, annál inkább a lassú rostoknak kellene dominálnia az izomzatunkban, amennyiben pedig gyorsaságra törekszünk, a gyors rostokra lesz szükségünk.
Mint látjuk tehát, az állóképesség-fejlesztés meglehetősen összetett feladat, nem árt tisztában lenni ezekkel, ha komolyabb eredményeket várunk el magunktól a befektetett idő és energia függvényében. A fenti szervrendszereken túl jelentős befolyásoló tényező még a technikai tudás, a mozgáskoordináció, a hormonális rendszerünk működése, az idegrendszeri szabályozás is. Egy-egy megmérettetésen pedig természetesen a közegellenállás nagysága, vagy az adott edzettségi fokunk éppúgy meghatározó, mint a raktározott energiánk mozgósításának képessége.
