Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Május közepén rendezik meg a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét, ahol ismét magyar csapatnak szurkolhatunk. Vajon zsinórban harmadszorra is meg tudja védeni címét a Győri Audi ETO KC? A döntőbe jutás és az érmek sorsa egy-egy kiélezett mérkőzésen fog eldőlni: óriási szerepe lehet annak, ki bírja jobban idegekkel a végjátékot.
Emlékszem, kamaszkoromban történt, hogy egy pénteki edzés után az egyik, életkorából adódóan még lébecolásra hajlamos tízéves forma judós társam váratlanul ott maradt kötelet mászni a teremben. Eléggé későre járt, így megkérdeztem tőle, hogy tulajdonképpen mit csinál. Mire azt válaszolta: erősít a másnapi versenyre.
Ugyanúgy, ahogy egy éjszaka alatt nem fognak „kinőni” az izmaink, a pszichológiai munkának is hosszabb távon érik be a gyümölcse. Sok versenyző azonban mégis a megmérettetés előtti utolsó hetekben fordul sportpszichológushoz, ilyenkor azonban csak tűzoltásra van lehetőség. Fontos, hogy a csodavárás helyett tudatos építkezés jellemezze a sportoló felkészülését, amelyben a teljesítményfokozás lelki feltételrendszerét is kialakítják.
Biztos vagyok abban, hogy ez így történik olyan top nemzetközi csapatoknál, mint a Final4 idei résztvevői. De mi jellemezheti a mentálisan felkészült csapatok működését? Terjedelmi korlátok miatt az alábbi 5 fontos tényezőt emeltem ki sportpszichológusként, győri emberként, évtizedek óta lelkes ETO-szurkolóként.
#0 A sokat emlegetett nagybetűs csapat
Egy kézilabdacsapat iskolapéldája a pszichológiai értelemben vett csoportnak. A csoportot ugyanis az különbözteti meg az egymáshoz lazán kapcsolódó egyének halmazától, hogy a tagok között kölcsönös függőségi viszonyok jönnek létre, azaz a személyek szükségletei, céljai, vágyai individuálisan nem elégíthetők ki. Ez egyszerűbben megfogalmazva azt jelenti, hogy hiába Görbicz Anita minden idők egyik legcsodálatosabb játékosa, egymaga nem tud megnyerni egy versenyt (még ha egy amatőr együttes ellen akár győzni is tudna kevésbé rátermett társakkal körülvéve). A sikerhez a csapat összehangolt működésére van szükség!
Az egység érzését sok tényező biztosítja egy sportcsapat életében: a tagoknak közös céljaik vannak, közös ellenfeleik, erős mi-tudatuk, amelyet tovább fokoznak a klub hagyományai, a csapat által belakott edzéshelyszín, a tagokat a más csapatoktól megkülönböztető mez, a sportolókra irányuló szurkolói figyelem és szeretet, stb. A bajok sokszor ott kezdődnek, amikor az egyéni érdekek előtérbe kerülése miatt széthúzás keletkezik a csapatban, például valaki nem kap annyi játéklehetőséget, mint szeretne, ezért a társak közötti, egyébként egészséges rivalizálás destruktívvá válik.
Az is előfordulhat, hogy a játékosok érkezése, távozása, időleges kiválása miatt felbolydul az eddig kialakult rend, ezzel a csoportfejlődés egy korábbi szakaszba csúszik vissza. A csoport azonban csak stabil állapotban képes minden figyelmével a feladatára koncentrálni és jól teljesíteni. A Bajnokok Ligája utolsó mérkőzéseire készülő, egy egész szezont együtt végigjátszó, profi sportolókból álló csapatok esetében ez a feltétel bizonyára teljesül.
#1 Az önismeret mellett fontos a csoportismeret kialakítása
A csapatokkal való pszichológiai munka rendkívül komplex műfaj, hiszen sokszor szimultán zajlik az egyes tagok egyéni fejlesztése, illetve a csoport tevékenységének finomhangolása. Amikor egy játékos önismerete növekszik, képessé válik arra, hogy tudatosabban használja az erősségeit, dolgozzon a gyengeségein, illetve lássa a testi, a viselkedéses, a gondolati és az érzelmi reakciói közötti összefüggéseket. A csoportalkalmak során a sportolók többek között arról szereznek tudást, hogy miként hatnak egymásra a pályán és azon kívül. A csapat ugyanis mindig több, mint a benne szereplő játékosok összessége!
Ezért van az, hogy nem mindig a sztárjátékosokból álló dreamteamek a legsikeresebb együttesek. Ha egy sportoló egocentrált, nem nyílik ki a figyelme a többiek működése iránt, nem fognak tudni együtt lélegezni a pályán. A csapat működését ismerő tagok pontosan tudják például, hogy mikor kell a másiknak pár jó szót mondani egy kihagyott helyzet után, mikor nem érdemes a heteslövőt megzavarni koncentrált állapotában, kinek milyen rituáléi vannak bemelegítéskor, amivel eléri a mérkőzés megkezdéséhez szükséges optimális izgalmi állapotot.
#2 Nem minden szerep főszerep, de mégis egyformán fontos
Egy csoport csak akkor tud hatékonyan működni, ha tiszták a szerepek, és azokat el is fogadják a tagok. A szerepek azért fontosak, mert az adott szituációban szereplő ember viselkedésének és reagálási módjainak vezérfonalául szolgálnak. Ha a szerepe szerint teljesít valaki, ez kiszámíthatóvá teszi a működését a többi játékostárs (de nem az ellenfél!) számára, így az előre kigondolt terv szerint tudnak haladni. Ha azonban valaki a saját csapatát is meglepi valami váratlan húzással, ami ráadásul nem is sül el jól, akkor zavar támadhat a gépezetben. Az ilyen játékosra mondják, hogy önfejű.
A mérkőzések utáni nyilatkozatokban rendszerint elhangzik a húzóemberek fontossága: a meccs minden periódusában legyen min. 2-3 ember, aki a hátán viszi a csapatot. Ennek megvalósulásához lényeges szempont, hogy a csapatban mindenki legyen cserélhető. A pótolhatatlanság létrejötte egy sportcsapat esetében, csakúgy, mint egy munkahelyen, szervezeti hiba! Valahol a tudásmegosztás hiányosságairól szól, és hatalmas veszélyt jelent a hosszú távú színvonalas teljesítmény szempontjából.
További alapelvként érdemes kiemelni, hogy a nézők számára kevésbé látható, bizonyos értelemben kiegészítő szerepek kulcsfontosságúak. A mai kézilabda felpörgetett ritmusában csak akkor van győzelmi esélye egy alakulatnak, ha hosszú a kispadja. Néha egész mérkőzéseket dönthet el, hogy pár percre hogyan sikerül helyettesíteni valakit. Az ifjú titánok pedig sokszor olyan társakkal játszanak együtt, akik pár éve még a példaképeik voltak: a csapat közös feladata, hogy az ő szorongásukat oldja.
#3 Mindenre legyen terv, lélektani értelemben is!
Egy kézilabda-mérkőzésnek vannak olyan kitüntetett szakaszai, melyekre nemcsak külön taktikával, de mentálisan is érdemes készülni. Mi történik, ha a csapat a félidő kezdetekor kicsit „bent marad az öltözőben”, ezért vezetést szerez az ellenfél? Hogyan reagáljunk, ha nem jól jövünk ki egy időkérésből? Miként érdemes kezelni, ha végig mi vezetünk, de az utolsó pillanatokban egyenlít az ellenfél és hosszabbításra kerül sor? Milyen lélektani határt kell átlépni ahhoz, hogy elnyerjük a régóta áhított címet? Szerencsére négyszeres BL-győztesként az ETO-nak van tudása és tapasztalata arról, hogy miként tudnak sikeresen kijönni egy ilyen téthelyzetből.
#4 A hibázás természetes, menni kell tovább
Bár egyéni problémaként is kezelhető, gyakorisága miatt mégis érdemes kiemelni a hibázás jelenségét. Kézilabda-közvetítésekben sokszor látni olyat, hogy mondjuk, támadásban kihagy valaki egy ziccert, visszafutva pedig egyből elkövet egy szükségtelen szabálytalanságot, ami miatt kiállítják két percre – ilyenkor pillanatok alatt nehéz helyzetbe tud kerülni a csapat. A hibázás persze természetes, különösen olyan játékosok esetén, akiktől kifejezetten azt várják, hogy lövésre vállalkozzanak kétesebb szituációkban is. Az igazi probléma az, amikor a személy fejben akár percekre is leragad a hibájánál, emiatt nem tudja az aktuálisan zajló eseményeket élesen, jó reakcióidővel lekövetni.
Szerencsés továbbá, ha edző és játékosa előzetesen beszél arról, hogy mennyi hibázás fér bele egy adott periódusban. Ha az első célt tévesztő labda után lekapja a tréner a sportolót a pályáról, a kézilabdázó úgy érezheti, nem bíznak benne. Ugyanakkor az is fontos, hogy a valamilyen okból az optimális zónából kizökkenő játékos ne maradjon a kelleténél hosszabb ideig a pályán.
#5 A sportolók magánélete hatással lesz a teljesítményükre
Társadalmunk jórészt a magánszféra és a publikus szféra szétválasztására épül: azt tanuljuk meg, hogy a munkahelyünk ajtaján kívül kell hagyni otthoni életünk problémáit, hiszen ez a profi hozzáállás. Ez bizonyos mértékig rendben is van, Természetesen senki nem kötelezhető arra, hogy a privát életét a legapróbb részletekig megossza másokkal. Ugyanakkor az ember élményanyaga nem felszeletelhető, mint egy rúd téliszalámi: itt minden mindennel összefügg!
Előfordulhat, hogy valaki a döntő előtti hetekben veszti el egy szerettét, vagy szakított a szerelmével. Ha a sportoló nem kommunikálja ezeket a történéseket, akkor könnyen magára maradhat a megküzdésben, ezzel az életesemény hatásai burkoltabb formákban gyűrűznek be a csapat életébe, olykor fájó félreértéseket szülve. Például amikor valaki a csapattársára mordul rá indokolatlanul egy edzésen, holott az élete más területén keletkező nehézség okoz benne igazából feszültséget.
Bár még sportpszichológus körökben is viszonylag kevés szó esik a csapaton belüli azonos nemű vonzalmakról, alapvető szakmai hiba, ha a szakember nem vesz tudomást az ilyen jellegű dinamikákról. Ezek ugyanis létező kapcsolatok akkor is, ha a sportban és a közéletben jelen levő homofóbia miatt láthatatlanság övezi őket. A játékosok közötti összhangra, bizalomra, együttműködésre óhatatlanul hatni fog, hogy milyen pszichés történések zajlanak az együttesben.
A magánéleti kérdések körébe sokszor olyan élmények is tartoznak, amelyek egészen a gyermekkorba nyúlnak vissza. Ezek befolyásolják a játékosok teljesítményhez, önbizalomhoz, kockázatvállaláshoz való zsigeri viszonyát. Hosszú távon érdemes lehet a sportolónak mélyre fúrnia a saját történetében, de ennek az ideje sokkal inkább az alapozó szakaszban van, semmint a szezon végi legnagyobb megmérettetés előtt. A Bajnokok Ligája négyes döntőjére készülve már csak olyan dolgokat szabad megnyitni, amiket biztonságosan le is lehet zárni. Így válik lehetővé, hogy mindenki a tőle telhető maximumot tudja majd nyújtani a Final4-ban. Mi nagyon szurkolunk, hajrá, ETO!
Borítókép: Facebook / Győri Audi ETO KC.
