Nő a pályán: Az első pár perc a legkeményebb

1. hét: Most először komolyan sportolnak

Három fiatal amatőr, Ancsa, Erika és Zsófi próbára szeretné tenni a kitartását. Elhatározták, hogy a Nike Budapest Félmaraton 21 kilométeres távját lefutják.

2. hét: Hőségriadóban, tengerparton és szerenáddal futni

3. hét: A futás kiváló mellékhatása a fogyás

4. hét: Feszes lábbal átkelni a lélektani határon

5. hét: Kísértések és mélypontok közt.

Ancsa: Már nem rohanok

Most már legtöbbször a Városligetet célzom meg, annak ellenére, hogy a talaj igen változatos. Azt mondhatom, hogy észrevétlenül rendszert hozott az életembe a futás. Ügyeim intézésekor úgy tervezek, hogy három estém mindig szabad legyen. Ez nem baj. Nem találkozom kevesebbet a barátaimmal, csak többet mozdulok ki.

Sőt, mivel minden körülöttem lévő ember tud már erről a „hóbortról”, néhányan szintén kedvet kaptak. Aki korábban csak kerékpáron kísért, most megkérdezte viccesen, hogy lennék-e az edzője. Mosolyogtam és másnap már a ligetben voltunk. Kigondoltam, hogyan tudom őt is instruálni, miközben én sem veszek vissza az eredetileg tervezett mennyiségből.

Jó érzés látni, hogy más is átéli

Évekkel ezelőtt edzettem a minimum szinten, de emlékszem, milyen nehezen gyűrtem le azt az egy percet is, amíg futnom kellett. Úgyhogy igyekeztem biztatni, mellette futottam, s amikor ő sétált, én futottam egy percet gyorsabb iramban. Előtte ugyan jól bemelegítettünk, ennek ellenére fájt a térde, úgyhogy kényelmesen futottunk.

Aztán ahogy jöttek az újabb percek, nem volt rosszabb a lába, és másnap sem érezte úgy, hogy megerőltette magát. Jó érzés volt látni, hogy más is átéli ezt az élményt. A kemény küzdést az elején saját testével, majd a jóleső érzést, hogy „ez nem is volt olyan rossz”.

Sokat olvasok is a futásról, mert ez is erősít. Most éppen Monspart Sarolta könyvét, mely a korábbi, „amerikai” típusú, nagyon olvasmányos, lelkesítő könyv után más arcát mutatja meg a futásnak, ráadásul a hazai futásnak. Egy sportoló és egy sportorvos írása hiteles, tapasztalataikat nagyon jól lehet hasznosítani. Míg a sportorvos a test szempontjából vizsgálja a futást, a futónő folyamatosan lelkesít példákkal alátámasztva, hogy bárki, bármikor, bárhol futhat (ha egészségi állapota is engedi).

Ezt én is egyre inkább érzem. Ráadásul – furcsa lehet – a futás lelassít. Úgy jöttem 7 éve a fővárosba, hogy csodálkoztam az emberek rohanásán, aztán észrevétlenül is hozzájuk idomultam. Most reggel, délután és este – a kiegyensúlyozottabb életmód miatt – nyugodtan sétálok végig megszokott útvonalaimon, vagy éppen a futás utáni BKV-zást kihagyva városnéző sétákat teszek barátnőstől a belváros utcáin. Nagy szerencsémre ő rengeteg információval bír, így kilométereket gyaloglunk le úgy levezetésként, hogy csak beszélgetünk. Örülök, hogy nem ülök annyit a számítógép előtt, s ez csak az egyik pozitív változás mióta elkezdtem futni.

Erika: Nagy fájdalmat éreztem

A hétre ismét egyeztettem az edzővel, Vajda Zsuzsával, hogy mi legyen a következő lépéssorozat, mivel még nem volt semmi tervezett menetrendem. Megbeszéltük, hogy egy könnyített hetet csinálunk, hogy regenerálódjanak a lábaim, mivel múlt héten csúnyán begörcsöltem, ami szerinte a terhelésnek volt köszönhető. Ennek megfelelően hétfőn futottam egy könnyed 40 percet, ami kifejezetten jól esett.

Szerda 20 perc bemelegítő körökkel kezdődött, amit a pályán futottam, de amikor a 6 X 100 m-es lendületesekre került a sor, egy hossz után nagy fájdalmat éreztem a két vádlimban. Igazából a csontom fájt, olyan volt, mintha a felfele csúszott volna a csontom. Itt éreztem, hogy ha ez így marad, akkor látótávolságon túl kerül a félmaraton teljesítése. Utána alig tudtam hazabiciklizni, mert bármilyen erőkifejtés is kisebb küzdelemmel járt.

Ezt az érzést péntekig sikerült megőriznem, és végül nem indultam a pénteki 40 perces menetre. Hétvégére az edző pihenést írt elő, úgyhogy nem próbálkoztam bepótolni, hétfőn 10 km-t futok és lemérjük, hogy mennyi idő alatt érek a végére, meglátjuk. Hétvégére ugyan elmúlt ez a fajta fájdalom, de félő, hogy előjön később is. Próbálok előretekinteni, és nagyon remélem, nem lesz nagyobb baj.

Zsófi: Rájöttem, milyen sokat jelent a zene

Ez volt az utolsó teljes hét, hogy Floridában futottunk. A heti három futás négy alkalomból jött össze. Szerdán, a szokásos helyen a Village Gardensban a 20 perc már jól, rutinszerűen ment. Élveztem a futást, igazi kikapcsolódás volt, csak úgy, mint a hét végén vasárnap.

A második „hivatalos” futós napon, pénteken a hídhoz mentünk futni, ahol már voltunk korábban, hogy a 10 perc kényelmes, 20 perc lendületes és megint 10 perc kényelmes adagomat lefussam. Át is jutottam a híd egyik oldalára, azonban az Ipod-om lemerült és el kezdte szorítani a lábamat a cipő, amit most próbáltam ki. Nem is ment tovább a futás, így 20 perc után feladtam és inkább legyalogoltam a maradék 20 percet.

Most jöttem rá, hogy mennyire sokat jelent nekem a zene, miközben futok. Nagyon nagy erőt ad, szinte bármi is jön a fülhallgatóból, csak ne kelljen az embernek a saját lélegzését hallgatni. Mivel ez a futás ennyire nem sikerült, ezért másnap reggel felkeltem, hogy 8-tól lefussam a 40 percet. Lehet, hogy azért, mert rosszul aludtam, vagy mert nem volt jókedvem, vagy csak amiért reggel volt, de akkor sem sikerült rávennem magamat, hogy végigfussam a 40 percet. Talán az első 20 percet futottam le, és utána megint gyalogoltam.

Vasárnap viszont már jobban ment. Csak este tudtunk futni, mert egész nap esett az eső, de annál jobb volt. Szerintem még ilyen kellemesen hűvös időben nem futottunk itt, Sarasotában. Mivel este 9 után került fel a cipő, így megint a jól ismert Village Gardens volt a terep. Most egész jó tempóban sikerült lefutni a 4 kört, ugyanis míg néhány hete 20 percet vett igénybe a 3 km lefutása, addig mostanra már egy percet sikerült javítani, így 3,3 km-re nőtt a megtett táv.

Fotó: Kováts Dániel