Meghamisították az ételek lejárati dátumát, 1600 boltból eltűntek ezek az termékek Japánban
Hamis dátumot tüntettek fel a helyben készült ételeken a japán bolthálózat számos egységében.
Hamis dátumot tüntettek fel a helyben készült ételeken a japán bolthálózat számos egységében.
Legtöbbször a termékek élettartamának meghosszabbítására használjuk a fagyasztót, de mi a helyzet azokkal, amelyek eleve fagyasztva vannak?
Elárasztják Európát a hamis élelmiszerek, több magyar termék is áldozatául eshet ennek a tendenciának.
Kihirdette a kormány nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet, melyből az is kiderül, miként kézbesítik majd a nyugdíjasoknak a 30 ezer forintot.
A brit kormány tárgyalásokba kezd, hogy enyhítse a Brexit feltételeit és ezzel olcsóbbá váljanak az élelmiszerek Nagy-Britanniában.
Az utóbbi időben számos alapvető élelmiszer drágult meg, most azonban félő, hogy az egyik legfontosabb étel ára is az egekbe szökik.
Nem veszik el akkor sem a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa, ha valaki nem veszi azt át. Ilyen esetben ugyanis a postán lehet hozzájutni, amire 10 munkanap áll rendelkezésre.
Papíralapú lesz az utalvány, amelyet postai úton kézbesítenek. Az élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet-tervezetéből az is kiderül, hogy az év végéig lehet majd beváltani.
Nem magyar sajátosság, hogy ilyen magas a szezonális élelmiszerek ára: a zöldség- és gyümölcsdrágulás oka a kedvezőtlen tavaszi időjárásban keresendő.
Júniusban is nőtt a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó árindexe. A referenciaérték összetevői közül a növényi olajár-index és a húsár-index emelkedett a legnagyobb mértékben.
A legtöbb élelmiszer előbb-utóbb megromlik – elég hozzá egy kis levegő vagy nedvesség, és máris megjelenik rajta a penész vagy benne valamilyen baktérium. A méz azonban különleges kivétel: még évtizedek múlva is fogyasztható maradhat. De vajon miért nem romlik meg soha ez az aranyló édesség?
Az év elején ellepték a közösségi médiát az amerikai tojásárakról szóló posztok, azonban a hihetetlen árak még tovább nőttek: az USA-ban áprilisra 60 százalékos áremelkedés következett be. Az Európába is elérő áremelkedések sajnos már Magyarországot is érintik.