Innen ismered fel, ha egy kép nem valós: mesterséges intelligenciával vernének át
A mesterséges intelligencia generálta képek jó szórakozást jelenthetnek – de arra is alkalmasak lehetnek, hogy megtévesszenek.
A mesterséges intelligencia generálta képek jó szórakozást jelenthetnek – de arra is alkalmasak lehetnek, hogy megtévesszenek.
Az első hazai kandi kamerás felvételeket Sándor György Kossuth-díjas „humoralistának” köszönhetjük. Az ő fejéből pattant ki az a zseniális utcai jelenet is, amely joggal pályázhat a legviccesebb magyar átverés címére.
A Magyar Posta értesítő e-mailjében érkezik az utóbbi hetekben jelentősen elszaporodó átverési kísérlet, amely azért nagyon megtévesztő, mert valóban a Posta küldi az üzenetet, azonban nem ők szeretnének becsapni.
A rendőrség nevében verte át áldozatait az a csaló, akit nemrég vettek őrizetbe. Volt, hogy egy nap alatt több tízezernyi fizetésre felszólító SMS-t küldött ki.
Brutális csalások nehezítik meg a nyaralók hétköznapjait, miután a bűnözők már az olyan nagy szálllásfoglaló oldalakon is keresik áldozataikat, mint a Booking.
Újabb átverés van terjedőben, az SMS ezúttal parkolási szabálysértés ürügyén próbál pénzt kicsikarni a címzettekből. Nem árt odafigyelni, hogy egy norvég telefonszámról próbálkoznak a csalók.
Szélhámosok magukat a BKK vagy BKV munkatársainak kiadva verik át a tömegközlekedőket Budapesten, amellyel kapcsolatban már több bejelentés is érkezett a Budapesti Közlekedési Központhoz (BKK).
Horvátországban illegális autómentők verik át a turistákat, akik hamis indokokra hivatkozva szállítják el az autópályák leállósávjába kényszerült, meghibásodott kocsikat. Az autósokat több százezer forintos kár érheti.
Egy felhasználó 50 ezer forintért cserébe 500 ezer forint értékű hamis tízezrest ígér postázni azoknak, akik hajlandóak előre utalni neki.
A rendőrség összeszedte azokat az intő jeleket, amelyek alapján általában ki lehet szúrni, ha csalók küldenek SMS-t. Ezekre figyelve a legtöbb átverést el lehet kerülni.
Ez a praktikusnak tűnő lehetőség súlyos összegeket húzhat ki a zsebedből, amikor használod: ha külföldön azt kérdezik, milyen pénznemben szeretnéd, hogy levonják a kártyáról az elköltött összeget, soha ne a forintot válaszd!
A mesterséges intelligencia által generált tartalmakkal verik át a csalók az utazni vágyókat.