Gyakori betegség elleni oltás előzheti meg a demenciát
Óriási jelentősége van annak a tudományos eredménynek, amely szerint jelentősen csökkenti a demencia kockázatát az övsömör elleni védőoltás.
Óriási jelentősége van annak a tudományos eredménynek, amely szerint jelentősen csökkenti a demencia kockázatát az övsömör elleni védőoltás.
Korábban Donald Trump azt állította, hogy a Pfizer visszatartotta Covid-vakcinája klinikai vizsgálatainak pozitív adatait, erre azonban nem volt bizonyítéka. Most viszont kiderülhet, hogy igaza volt az amerikai elnöknek.
Tanulmányt készített az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amelyben megvizsgálták: melyik endémiás kórokozók okozhatnak világjárványt. A szervezet értékelése szerint a listára felkerülő 17 betegség ellen mielőbb vakcinára lenne szükség.
November végére várható a Covid-vakcina Magyarországon, de egyes szakemberek szerint az már késő lehet.
Megkezdték a Marburg-vírus elleni vakcina tesztelését Ruandában. A tervek szerit az oltást először az egészségügyi dolgozók kapják majd meg.
Egyre több szamárköhögéses esetet jelentenek a világon, Magyarországon is nő a betegek száma. Bár létezik ellene védőoltás, és a beoltottaknál ritkán alakulnak ki komolyabb tünetek, az oltatlan csecsemőknek halálos is lehet, ha elkapják a fertőzést. Szakértőt kérdeztünk, hogy hogyan érdemes védekezni a betegséggel szemben.
Súlyos betegség ellen kapnak kötelező védőoltást a 7. osztályosok Magyarországon. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerint a három részletben adandó vakcina hatásos és biztonságos.
A szamárköhögés egyre terjed hazánkban, ezért fontos járványügyi intézkedések léptek életbe.
Magyarországon szinte teljesen elfogyott a szamárköhögés elleni vakcina, miközben a fertőzés Európa-szerte egyre többeket betegít meg. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNGYK) szerint a vakcinák iránti nagy érdeklődés miatt alakult ki a hiány, és egy kis türelmet kérnek azoktól, akik szeretnék magukat beoltatni.
Covid-oltása miatt pereli be az AstraZenecát egy kétgyermekes brit apa, aki azt állítja: néhány nappal azután szenvedett agysérülést, hogy megkapta a brit fejlesztésű vakcinát.
Súlyos, agyat és szívet is érintő mellékhatásokról számol be a Covid-oltás kapcsán az eddigi legnagyobb globális vakcinabiztonsági tanulmány.
Újabb figyelmeztetést adott ki a Nébih Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye területén: egyre több helyen találkozni a veszélyes vírussal.