Változik a gyerek kötelező védőoltása: több injekciót ír elő az új ajánlás Amerikában
A szülők ezentúl nem választhatnak, új ajánlást vezetnek be a gyerekek kombinált védőoltására Amerikában.
A szülők ezentúl nem választhatnak, új ajánlást vezetnek be a gyerekek kombinált védőoltására Amerikában.
Az egyik Covid-vakcinával kapcsolatban derült fény egy fontos következményre.
Heves vitát váltott ki a floridai javaslat, amely felszámolná az összes kötelező oltásra vonatkozó szabályt az amerikai államban.
A szünet végeztével és a tanév elkezdődésével újabb Covid-hullámra lehet számítani, ám a virológus szerint csak a kockázati csoportba tartozóknak ajánlott most felvenni az oltást.
Fontos lépést jelent a rákgyógyításban az új vakcina, amit már betegeken tesztelnek Angliában.
Az oltásszkeptikus amerikai egészségügyi miniszter 22 mRNS-technológián alapuló vakcinakutatási projtekttől vonja meg a támogatást.
Egy vakcinákkal szemben kritikus szervezet egykori vezetője kerül az amerikai járványügyi hivatalba.
Évtizedek után megtorpantak az oltási programok, világszerte csökken az átoltottság, még a fejlett országokban is. Szakértők szerint ez életveszélyes betegségek visszatéréséhez vezethet.
Óriási a bizonytalanság, hogy milyen lesz ezután az Egyesült Államok védőoltásokkal kapcsolatos politikája, miután az egészségügyi miniszter feloszlatta a vakcinázással foglalkozó tudományos testületet.
Hamarabb kialakul az immunválasz, ha ugyanabba karba adják be a védőoltást, állapították meg ausztrál kutatók, a felfedezés pedig döntő fontosságú lehet egy világjárvány esetén.
Siófok városa döntött: a településen elszaporodó vadakra megadták a kilövési engedélyt.
Engedélyt kapott egy koronavírus elleni vakcina az Egyesült Államokban, de szokatlan feltételeket szabtak a használatához.