türelem - Dívány

„Már megint elcsesztem.” „Totál idióta vagyok”. „Hihetetlen, hogy még mindig itt tartok.” Ismerős mondatok? Bár időnként mindannyian beleesünk a túlzott önkritikusság csapdájába, vannak, akiknél a legkisebb hiba is a negatív belső beszéd gyötrő hullámait indítja el, hogy aztán órákig azon pörögjenek, mit csináltak rosszul. Szerencsére van kiút: az önmagunkkal szembeni túlzott szigor ugyanúgy megváltoztatható, mint bármilyen más szokásunk. De csak akkor, ha tudjuk, milyen tényezők tartják fenn.

Véget nem érő kérdések. Állandó rendetlenség. Nehezen lekövethető hangulatváltozások. Újabb és újabb igények. Ha arról van szó, hogyan őrjíthet meg a gyereked, a határ szinte a csillagos ég. Imádjuk őket, de néha nagyon kimerítő tud lenni a velük való foglalkozás. Pláne most, amikor egy csomó minden másért is aggódunk a saját és szeretteink egészségétől kezdve a bevételkiesésen át a jövő alakulásáig. Természetes, hogy rengeteg feszültség keletkezik bennünk. Hogyan érhető el, hogy ne halmozódjon fel, és ne buggyanjon ki, amikor a gyerekeinkkel vagyunk?

Hajnali négy órakor felkavaró álomból ébredek. A lélek sötét óráiban elárasztanak a negatív érzések, a zavaros gondolatok, a fájó emlékek és a jövőre irányuló kétségbeesés. A démonokkal birkózni kemény meccs, de megtanultam, hogy a szomorúság közel sem a legrosszabb dolog, ami az emberrel történhet. Sőt!

Néha nemcsak a gyereket zavarja, hogy idegesen puffog a szülő, és ugyanazt hajtogatja százszor, hanem még a felnőttnek is elege lesz önmagából. De hogyan lehet megoldani, hogy kevesebb piszkálással is működjön a gyereknevelés?

Most, hogy végiggondoltam, idegbeteg vagyok. Ezen már a magnézium sem segít. De olcsóbb is, jobb is, ha veszek néhány nagy levegőt és megnyugszom.