Súlyos összegeket fizethetsz idén nyáron, ha ilyen tető van a házadon
A nyári viharszezon kezdete előtt érdemes átnézni a tetőt is. Ha nem megfelelő az állapota, könnyen többmilliós kárunk keletkezhet egy-egy vihar alkalmával.
A nyári viharszezon kezdete előtt érdemes átnézni a tetőt is. Ha nem megfelelő az állapota, könnyen többmilliós kárunk keletkezhet egy-egy vihar alkalmával.
Több mint ezer méterrel a tengerszint fölött, Észak-Irán zöldellő Gilan tartományában, a festői Alborz meredek lejtőin bújik meg Masuleh, amely okkerbarna épületei szinte kinőnek a meredek hegyoldalból – nem is akárhogyan. Lakóházainak teteje ugyanis egyben a fölöttük húzódó utca része, vagyis a tetők a faluban nem lezárják, hanem összekötik az épületeket.
A tető teljes cseréjét és szigetelését is számos, jelenleg is létező támogatási forma segítségével tehetjük olcsóbbá, milliókat spórolhatunk, ha olyan helyen élünk, ahol mindet igénybe vehetjük.
Egy ház felújítása mindig idegtépő megpróbáltatás, még akkor is, ha a tetőcserepek vagy hullámpalák alatt nem fogad ilyen hátborzongató látvány. Csak erős idegzetűeknek ajánlott.
Vannak olyan tárgyak, amiket nap mint nap használunk, mégsem tudjuk, hogy valamilyen rejtett funkcióval rendelkeznek. Ilyen az elviteles pohár teteje is.
Nem mindegy, mit választ, és hogyan szigetel alatta. Mutatjuk a lehetőségeket.
Tetőből kinyíló erkély? Igen, már itthon is kapható, de drága, és ne élje bele magát, hogy grillpartit fog rendezni rajta.
A Tesla autók és a SpaceX űrrakéták atyjának, Elon Musknak hála most már a dizájnotthonokat sem kell elcsúfítani tetőre szerelt napkollektorokkal.
Drága mulatság a csere, de vannak megoldások, amikkel spórolhat rajta valamennyit.