Így jelezheti a lábunk a hasnyálmirigyrákot
A hasnyálmirigyrák egy nagyon alattomos, és gyakran agresszív betegség, amit sokszor már csak előrehaladott állapotban fedeznek fel – ilyenkor viszont már sajnos kevés az esély a gyógyulásra.
A hasnyálmirigyrák egy nagyon alattomos, és gyakran agresszív betegség, amit sokszor már csak előrehaladott állapotban fedeznek fel – ilyenkor viszont már sajnos kevés az esély a gyógyulásra.
A ráknak vannak olyan egyéb betegségre utaló tünetei, melyeket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, pedig már a korai szakaszban daganatos elváltozásra utalhatnak.
Vannak olyan szituációk, amikor fogmosás híján egy rágógumi megmenthet bennünket a kellemetlen helyzetektől. A tudósok azonban arra figyelmeztetnek, jobb, ha nem visszük túlzásba a rágózást. Az orvosok ugyanis összefüggést találtak a rágógumi és a rák között.
Már az is fantasztikus és egyedülállóan meggyőző érv egy ország mellett, hogy az a világ egyetlen helye, ahol nincs rákbeteg. De Fiji mellett ezen kívül is még egy nagy csomó jó érv szól.
III. Károly brit uralkodó csütörtökön ismét kórházba került, miután a rákbetegsége miatti kezelések mellékhatásokat okoztak nála. A Buckingham-palota közleménye szerint a király rövid megfigyelés után már visszatért a londoni Clarence House-ba, azonban orvosi tanácsra lemondták pénteki hivatalos programját.
Megdöbbentő eredménnyel zárult az a kutatás, mely során kiderült, hogy napi egy pohár cukros üdítőital elfogyasztása ötszörösére növelheti a szájrák kialakulásának kockázatát.
A petefészekrák az egyik legnehezebben felismerhető daganatos betegség, mivel tünetei könnyen összetéveszthetők ártalmatlan problémákkal. Éppen ezért sok esetben csak késői stádiumban diagnosztizálják, amikor a túlélési esélyek jelentősen csökkennek. Egy szakértő szerint azonban van néhány kevésbé ismert jel, amelyre minden nőnek érdemes odafigyelnie.
Egy új teszt segíthet kimutatni a méhnyakrákot, a technológia a Covid-teszteken alapul.
Az éjszakai műszakban dolgozók nagyobb eséllyel betegednek meg rákban, azonban a melatonin szedése segít csökkenteni a kockázatot.
Az orvos szerint akár komoly egészségügyi problémára is utalhat, ha a szívdobogás a fülünkben halljuk.
A kurkuma egy fűszerként is használható gyógynövény, ami számos egészségügyi probléma esetén segítségünkre lehet, azonban túlzott fogyasztása akár veszélyekkel is járhat. Nem véletlen tehát, hogy vannak, akik a növény betiltását javasolják.
A szűrővizsgálatok kötelezővé tétele az elmúlt évben többször is felmerült, végül nem vezették be. A Magyar Orvosi Kamara legutóbbi konferenciáján is terítékre került, mivel járna ez a lépés.