Sorra zárják be a postákat a magyar falvakban
Újabb három településen, Únyon, Dányban és Ecsegen zárták be a postákat, helyettük mobilposta szolgáltatás veszi át a feladatokat, de van, ahol csak naponta 20 percig lesz elérhető.
Újabb három településen, Únyon, Dányban és Ecsegen zárták be a postákat, helyettük mobilposta szolgáltatás veszi át a feladatokat, de van, ahol csak naponta 20 percig lesz elérhető.
A levelektől a csomagokig, a belfölditől a külföldi küldeményekig minden drágul. Ide értendők az alapdíjon felüli szolgáltatások is, például az elsőbbségi feladás. A posta árai két év alatt 83 százalékkal emelkedtek.
Egy szoftverfrissítés mind az utánvételes kifizetések teljesítésében, mind pedig a posta weboldalára történő belépésben fennakadásokat, leállást okozott.
Ahogy fejlődik az online kereskedelem, az internetes csalók egyre szofisztikáltabb módszerekkel igyekeznek pénzüktől megszabadítani az embereket. És ahogy azt már a krimikből és a sorozatokból megtanulhattuk, a gonosztevők mindig egy lépéssel előttünk járnak. Ahhoz, hogy bedőljünk, még csak nem is kell naivnak lennünk, elég ha természet adta önvédelmi mechanizmusunk, a kétely elalszik pár pillanatra.
A napokban érkeznek az adóbevallás-tervezetek a postaládákba. A NAV azokat értesíti, akik nem rendelkeznek KAÜ-azonosítóval, vagy felül kell vizsgálni az adóbevallásukat.
Egyhamar ne indulj az ingyenes készpénzfelvétel miatt postára: csak 2025-től nyílik meg ez a lehetőség a magyarok előtt.
Tavaly óta 40 ezer forint készpénzt is felvehetünk vásárlás közben a pénztárakban, erre mostantól még több lehetőségünk van, ráadásul ingyen.
Több tízezer forintjába is kerülhet az átverés azoknak, akik bár nem emlékeznek arra, hogy bármit is rendeltek volna, átveszik az utánvétes csomagot.
A postákon is ingyenessé tennék a készpénzfelvételt egy új törvénymódosítási javaslat értelmében.
Március végétől minden magyarországi webáruháznak a Magyar Postával is biztosítania kell a küldemények kézbesítését. Az átállás során azonban súlyos hiba történt: legalább 1300 ügyfél adatai szivárogtak ki.
Egyre többször támadják meg a postásokat, ezért a Magyar Posta most megerősíti a dolgozói védelmét.
A hazai webshopoknak kötelező lesz a Magyar Posta csomagkézbesítő szolgáltatását is felajánlaniuk vevőiknek. Most már azt is tudjuk, mennyibe fog kerülni.