Megvan a dátum, ekkor nyílik az új Citadella
Hosszas felújítás után március végén a Citadella újra megnyit. A Gellért-hegyen álló erődben közpark, kilátóteraszok és kiállítóterem is helyet kapott, de a környező zöldterületet is fejlesztették
Hosszas felújítás után március végén a Citadella újra megnyit. A Gellért-hegyen álló erődben közpark, kilátóteraszok és kiállítóterem is helyet kapott, de a környező zöldterületet is fejlesztették
Műszaki hibák miatt nem nyitott ki a Városligeti Műjégpálya. Pár napja még úgy tervezték, hogy a hely hétvégén megtelhet korcsolyázókkal, de megint tolódik a dátum.
Újra fogad látogatókat a parajdi sóbánya után a község legtöbb embert vonzó létesítménye.
Öt év után először az idei év elején nyitották meg újra a turisták előtt Észak-Korea határait. A kelet-ázsiai országba érkezők megdöbbentek mindazon, amit tapasztaltak.
Több mint 20 hazai településen nyitják meg a fürdők a kültéri vagy szezonális medencekéiket. Mutatjuk, hol csobbanhatsz már a mostani hosszú hétvégén is.
Sokan nem tudják, de az elektromos ajtónyitó mechanizmussal rendelkező autókban van egy vészkioldó, ami szorult helyzetben életmentő lehet.
A befőttesüveg kinyitásáért gyakran spártai küzdelmet kell vívni. De csak azért, mert nem ismered ezeket a trükköket!
A banán a természet egyik legsikerültebb találmánya. Finom, tápláló, jól néz ki, a héja megvédi a szennyeződésektől és a sérülésektől, ráadásul kézre esik és könnyen fogyasztható is. Már legalábbis ha túljutunk a hámozás nehézségein. Mert abban ma sincs közmegegyezés, hogy azt hogyan kell szakszerűen csinálni.
Hű, de bosszantó tud lenni, amikor akárhogy tekered, nem nyílik a spagettiszószos, a lekváros- vagy a befőttesüveg. Kényelmi termék? Na persze. Ilyenkor úgy érzi az ember, hogy még a kókuszdió húsához is könnyebb hozzájutni.
A tervek szerint április 20-án, a Rákóczi híd budai hídfőjénél nyitja meg kapuit a Zöld Pardon.
Persze ehhez kell vásárolni 10 ezerért, de nem lesz nehéz, a ma nyílt üzlet az első, ahol már kapható a tavaszi-nyári kollekció.
Itt az időpont, az Ikea is visszatér a megszokott nyitvatartáshoz.