Ez a nemzet az erdőben vezeti le a stresszt: jobban is alszanak
Ahány ország, annyiféle szokás – az egészségmegőrzésben is. Érdemes ebben is tanulnunk egymástól.
Ahány ország, annyiféle szokás – az egészségmegőrzésben is. Érdemes ebben is tanulnunk egymástól.
Az 1960-as és 70-es években Latin-Amerikában talán Venezuelában volt a legjobb az életminőség. Természetesen a szegénység akkor is jelentős problémát jelentett, de ahhoz képest, ami a 2010-es évek óta köszöntött az országra, a korábbi időszak maga volt az aranykor.
Rettenetes körülmények, üszkösödő végtagok, véget nem érő kínzások – ezek a börtönök a legpokolibb helyek a Földön.
A különböző nyelvek gyakran árulkodnak arról, hogyan gondolkodnak az azt beszélő emberek, elég megemlíteni a pénzt: a spanyol azt mondja, „ganar dinero”, azaz pénzt nyerni, mintha nem is kéne megdolgozni érte, míg mi, magyarok, pedig egyszerűen és szomorkásan csak „keressük a pénzt”, és a kutya nem garantálja nekünk, hogy találunk is valamennyit.
Eleged van a zsúfolt nyaralóhelyekből? Úgy véled, nincs már egy talpalatnyi zöld, amit ne foglalt volna el az ember? Mutatunk 5 csodás helyet a világon, ahová nem értünk, vagy soha nem is érhetünk el.
Az sem piskóta, hogy mi megesszük a disznó sült vérét, vagy hurkát csinálunk belőle, de hogy kinek jutott először eszébe élő polipot nyelni, megsütni egy kutyát, tevét vagy tarantellát, esetleg főtt kacsaembriót enni, annak még a gondolatát is nehéz megemészteni.
A világ nagy presztízsű aukciósházainál nem szokatlanok a több százmillió forintnak megfelelő leütések: Elizabeth Taylor egyik nyakéke például 2011-ben 11,8 millió dollárért kelt el, de mi Magyarországon nem vagyunk hozzászokva ezekhez az összegekhez. Tavaly végre több rekord is megdőlt a hazai műkincsárveréseken is, de vajon mi kerül sok tízmillió forintba vagy ugyanennyi dollárba?
Ha szépségversenyekre gondolunk, megszoktuk, hogy estélyi ruhában, talpig sminkben vonuló gyönyörű fiatal lányokat látunk. A világ azonban ennél sokkal színesebb és izgalmasabb: az állatszépségversenyektől kezdve a birkanyúzó navahó lányokig igen széles palettáról válogathatunk.
Ha mindenki haptákba áll az egészségügyi rendszernek, megy minden, mint a karikacsapás, ellenkező esetben viszont milliós számlák jönnek. Császármetszés bulihangulatban, családi szoba teljes ellátással, meghökkentő beleegyező nyilatkozat - így szült Regina Alaszkában.