A nő, aki el merte hagyni Picassót
Már életében legendává vált a francia festőművész, akit sokáig minden érdeme ellenére csak Picasso egykori szerelmeként ismertek.
Már életében legendává vált a francia festőművész, akit sokáig minden érdeme ellenére csak Picasso egykori szerelmeként ismertek.
Szeptember 15-től október 22-ig látható a Műcsarnokban a Cipőmágia című kiállítás, a hágai Virtuális Cipő Múzeum és a Műcsarnok közös tárlata.
Pénteken látogattunk el a Műcsarnokba, a végnapjait élő Bizottság-kiállításra. Az ismerőseim közül már többen részesei voltak ennek az élménynek, és elismerően nyilatkoztak róla. Ez pedig sokkal jobban megnehezítette a helyzetemet, mint sejtettem: ha valamiért mindenki odavan, abban az ember automatikusan elkezdi keresni a hibát.
A prágai szobrász emberi cápáját és a fegyvereit állította ki a Műcsarnokban, de csak az árvízről volt hajlandó beszélgetni.
Žilvinas Kempinas videokazettákat trancsírozott szét a szalagjaikért, aztán azokból épített rapid műveket.
Cserébe inkább elmesélte, hogy a világ egyik legismertebb fotóját egy olyan géppel készítette, amely aztán egy budapesti családapánál dekkolt majdnem 30 évig. Steve McCurry a Műcsarnokban megnyílt kiállításán sztorizott.
A magyar közönséget hozzászoktatták az elmúlt évtizedekben ahhoz, hogy a kortárs képzőművészet lejátszott, unalmas dolog. Belterjes megnyitók és unásig ismert arcok helyett itt azonban valóban van mit felfedezni. A szervezőknek sikerült egy nemcsak a műértők számára élvezhető, nyugat-európai mércével is értékelhető Art Fairt összehozni.
Hankiss Elemér gondolataival indult a MOME Maraton divatshow-ja a Múzeumok Éjszakáján, ebből megértettük, miért a roma stílussal foglalkoztak kiemelten a divattervezők. A hőségben elbódult közönséget telt modellek térítették észhez.