Kiküldték az értesítéseket, jön a drágulás: ekkor érkezik az első magasabb mobilszámla
Értesítette az ügyfeleit a Magyar Telekom és a Yettel a júliustól érvényes díjemelés részleteiről.
Értesítette az ügyfeleit a Magyar Telekom és a Yettel a júliustól érvényes díjemelés részleteiről.
Mindhárom magyarországi mobilszolgáltató emeli az árait, már az is kiderült, mikor és mennyivel.
Január elsejétől a szülőknek lehetőségük lesz gyermekeik számára szűrt internetet biztosítani a mobilszolgáltatók közreműködésével. Nemcsak egyszerűbb dolguk lesz, ha gyermekeiket a nem kívánt tartalmaktól védenék, de fizetni sem kell érte.
Technikai átállás zajlik a One Magyarországnál, ezért le kell cserélniük a SIM-kártyájukat azoknak, akik korábban a DIGIMobil ügyfelei voltak. A teendőkről SMS-ben kapnak tájékoztatást.
Figyelmeztetést adott ki a rendőrség, hogy mobilszolgáltatók nevében küldenek SMS-eket csalók – kedvezménypontok felhasználására buzdítanak, ám valójában átverésről van szó.
Adathalász csalásra hívta föl a figyelmet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság: a Yettel nevében küldenek a bűnözők üzeneteket, amelyek segítségével érzékeny adatokat próbálnak ellopni.
A hatékonyabb ügyfélkiszolgálás érdekében végeznek karbantartást a Vodafone-nál a hétvégén. Nem csak az online, a személyes ügyintézés egyes szolgáltatásai is csak korlátozottan érhetőek majd el.
Hol adategyeztetésre, hol mesés nyereményekre hivatkozva környékeznek meg, vagy egyszerűen csak visszahívatják magukat egy távoli országból. A telefonos csalók kreativitása nem ismer határokat, ha a megkopasztásodról van szó. Mutatjuk az átverés mestereinek leggyakoribb trükkjeit!
Az utcai wifi után itt a UPC mobilszolgáltatása. Jók a percdíjak és mobilinternet is van a tarifacsomagban, sőt kártyafüggetlen készüléket is vehet az előfizetéshez.