Ha itt veszel lakást, most 25 százalékot is alkudhatsz az árból
Akár 25 százalékkal kevesebbért is megvásárolhatjuk a kinézett lakást egyes budapesti kerületekben, annak ellenére, hogy ismét elkezdtek drágulni az ingatlanok.
Akár 25 százalékkal kevesebbért is megvásárolhatjuk a kinézett lakást egyes budapesti kerületekben, annak ellenére, hogy ismét elkezdtek drágulni az ingatlanok.
Egy törvényjavaslat értelmében az állam kisajátítana több 8. kerületi ingatlant, a lakók az önkormányzattól kapnának új lakást. A polgármester szerint nincs ennyi cserelakásuk.
Két hónapja alakult úgy, hogy költöznünk kellett, és mivel nem akartunk magunk cipekedni, úgy döntöttünk, hogy költöztetőket fogadunk. Még sosem költöztünk idegenek segítségével, ezért jó lett volna, ha van néhány dolog, amire figyelmeztetnek. Ebben a cikkben összeszedtük mindazt, amit jó előre tudni.
Laknál egy átalakított cselédlakásban, szuterénben lévő tárolóban vagy éppen egy garázsban? A gondosan megtervezett minilakásokat igazi kis gyöngyszemmé lehet formálni, így nem véletlen, hogy akár hárommilliós négyzetméterárat kérnek értük.
A lakásbiztosítási kampány április elején lezárult, de ha szeretnéd aktualizálni otthonod biztosítását, most is van erre lehetőséged.
Aki vízparti ingatlanra vágyik, az napjainkban tényleg olcsóbban vásárolhat egyes tengerpartokon ingatlant, mint balatoni lakást bizonyos felkapott településeken.
Az albérletkeresés nem könnyű feladat, és ezt nemcsak a kiadó lakások ára nehezíti meg, hanem azok az időnként felháborító igények is, amiket a tulajok támasztanak leendő bérlőikkel szemben.
Kilencszeresére nőttek az ingatlanárak a leggyorsabb ütemben gyarapodó hazai településen, Mezőörsön. Egy év alatt a harmadával nőtt a rekorder község lakossága.
Tiszta, átlátható lakás, ahol mindennek megvan a helye, és nyugodt szívvel fogadjuk még a váratlanul betoppanó vendégeket is? Mindezt megteremthetjük napi rendrakás nélkül is, ha követjük az elsőre bizarrnak tűnő svéd módszert: a haláltakarítást.
Sok kellemetlenséget spórolhatnak meg maguknak az ikerházban, a felkapott környékeken és a dizájnerlakásokban élők is, ha figyelnek néhány dologra a biztosítóváltás kapcsán.
Az ötös lottón egykor lakást is lehetett nyerni: a házak, amelyekbe anno a legszerencsésebbek költözhettek be, még állnak Budapest-szerte.
Felélénkült a lakáshitelek iránt érdeklődők száma, utoljára nagyjából másfél évvel ezelőtt vettek fel ilyen összegű kölcsönt a magyarok.