Máig nem fejtették meg az elveszett kolónia rejtélyét: erről a helyről tűntek el az emberek
A Roanoke-kolónia tagjai nyom nélkül eltűntek, a rejtélyt a mai napig nem sikerült megfejteni.
A Roanoke-kolónia tagjai nyom nélkül eltűntek, a rejtélyt a mai napig nem sikerült megfejteni.
Amerika első brit kolóniájának lakói után csak egy rejtélyes felirat maradt – ma sem tudjuk, pontosan mi történhetett velük.
Egyesek az egész világ sorsát megváltoztató tetteikkel, mások új korszakot nyitó találmányok révén vonulnak be a történelembe, de előfordul, hogy valakire egy különös furcsaság miatt emlékszik az utókor: utóbbi kategóriába tartozik Thomas Granger, akinek neve Amerika első fiatalkorú halálraítéltjeként maradt fent. A 17 éves inasfiú ma is botrányosnak számító, de jóval enyhébb büntetéssel sújtott kihágás, állatokkal történt fajtalankodás miatt jutott az akasztófára.
1886-ban egy tucatnyi szélsőséges nézeteket valló német család – a híres filozófus, Friedrich Nietzsche húga és sógora vezetésével – Paraguayba hajózott, hogy ott létrehozzon egy tiszta árja németekből álló kolóniát. A terv azonban nem egészen úgy sült el, ahogyan tervezték.
A Némó nyomában volt valamikor a nagy kedvencem, most pedig a feje tetejére állt a világ, amikor megtudtam a mögötte megbújó sötét igazságot.
Úgy tűnik, az állatvédő szervezet döntéshozóinak végzetesen elgurult a gyógyszere: a legújabb tervük, hogy nemcsak a Föld bolygón változtatnak mindenkit vegánná, hanem a Marsot is meghódítják. Ezt pedig egy pornó website indításával tervezik segíteni, ahol a szexképek mellett az állatokkal való kegyetlen bánásmódra hívnák fel a figyelmet.