Lakatos Márk otthona a felvilágosodás korabeli párizsi szalonokat óhajtja megidézni
A stylist Indexen futó Konyhanyelven című műsor kulisszája valójában Lakatos otthona. Ide kukucskáltunk most be a házigazda beleegyezésével.
A stylist Indexen futó Konyhanyelven című műsor kulisszája valójában Lakatos otthona. Ide kukucskáltunk most be a házigazda beleegyezésével.
Úgy tűnik, mostanában csak úgy izzik a levegő Kristen Stewart körül.
Ina Garten legényfogó csirkéje állítólag akkora szám, hogy Meghan Markle mellett Emily Blunt is rajongja. Hovatovább, a pletykák szerint annyira finom, hogy az említett celebhölgyek valójában ezzel a fogással szedték fel később párjaikat. Azért reméljük, hogy férjek a jó vacsorán kívül más szempontokat is figyelembe vettek, de akárhogy is, ezt a csirkét ki kellett próbálnunk.
A szót, hogy arcápolási rutin, az elmúlt pár évben ha akartuk, ha nem, meg kellett tanulnunk. Lilu már előbb is. Az, hogy a bőrápolás milyen fontos tevékenység, sejtszinten ivódott bele, édesanyja ugyanis adott az efféle dolgokra, így nem csoda, hogy felnőttként is ez irányba fordult az érdeklődése. Lilu először csak szépségápolási webshopot nyitott, most egy könyvben foglalta össze, hogyan ápoljuk az arcunkat egy olyan világban, amikor az úgynevezett skinfluencerek jóvoltából ömlik ránk az információ.
Lábas Viki az ország egyik legsikeresebb énekesnője. Zenekarával, a Margaret Islanddel néhány év alatt hazánk meghatározó és közönségkedvenc együttese lettek, munkásságát fiatal kora ellenére számos díjjal ismerték el. Pap Éva tanácsadó szakpszichológus. Önmagát folyamatosan képző, kitűnő, elismert segítő szakember. Két erős egyéniség – anya és lánya, akik a Díványnak adnak először közös interjút.
A filmekben látott minták erősen befolyásolják életünket és egyes helyzetekre adott reakcióinkat is.
Bár mindenki igyekszik a tökéletesség illúzióját kelteni – több vagy kevesebb sikerrel –, olykor a sztároknak sem sikerül mindig a ragyogó oldalukat megmutatni. Mi pedig megmutatjuk, miben ne kövesd őket.
Legyünk őszinték, a hajpánt nem valami új felfedezés, de az a helyzet, hogy újra és újra visszajön a divatba. Lehet, hogy most is.
Sztárok, akik a gimiben jöttek össze
Még nincs vége az évnek, de idén is sok híresség csatlakozott a halhatatlanok klubjához. Halottak napja alkalmából ma rájuk is emlékezünk.
Egyre dagad a Victoria's Secret körüli botrány, ugyanis mind több modell számol be arról, hogy hogyan sanyargatták őket azért, hogy minél vékonyabbra koplalják magukat. A márka hírnevét nyilvánvalóan továbbra is rontják a modellek beszámolói.
Kemény lehet visszakapaszkodni a figyelem középpontjába, de Madonnáról nem lehet azt mondani, ne próbálna meg mindent, de tényleg mindent.