Újabb fertőzéseket okozott az eltűntnek hitt betegség, nem tudják megfékezni a kanyarót Texasban
Az év első négy hónapjában háromszor annyi kanyarós megbetegedést regisztráltak az Egyesült Államokban, mint tavaly egész évben, nem csitul a járvány.
Az év első négy hónapjában háromszor annyi kanyarós megbetegedést regisztráltak az Egyesült Államokban, mint tavaly egész évben, nem csitul a járvány.
Léteznek azok a művészek, akik képesek bármilyen körülmények között alkotni. Például hatalmas zajban egy kávéházban vagy akár heavy metál zene hallgatása közben is, sőt, ez még inspirálja is őket. Vannak olyanok, akiknek az alkotáshoz teljes nyugalomra van szükségük, különben csődöt mondanak. Hogy Shakespeare melyik volt, azt nehéz megmondani.
Ha manapság valaki kiejti a járvány szót a közelünkben, összeszorul a gyomrunk, felgyorsul a szívverésünk. Nem véletlenül. A Covid és a hatása örökre bevésődött a ma élő generációk agyába és szívébe, mert a láthatatlan élősködőkkel folytatott harc néha reménytelennek tűnik.
Egy dunakiliti, járvány sújtotta telepen valakik elvágták a villanypásztorokat. Azt gyanítják, hogy ki akarták szabadítani az állatokat a leölés előtt. A telepre most a rendőrség vigyáz.
Újabb egészségügyi szakemberekből álló csapatot küldtek a fertőzött területre, mert egyre több a kanyarós megbetegedés Texasban. Akár egy évig is elhúzódhat a járvány.
Elképzelhetetlen fájdalommal jár a ragadós száj- és körömfájás járvány. Dr. Király Péter állatorvost kérdeztük arról, miként élik meg az állatok a betegséget, és mit tehetnek az állatbemutató helyek annak érdekében, hogy elkerülje őket a betegség.
Felszámolták az utolsó olyan telepeket is, ahol ragadós száj- és körömfájást mutattak ki az állatokon, így elmúlt a vészhelyzet.
A madárinfluenza-járvány azért törhet ki, mert ez az időszak a madárvonulások ideje, és ilyenkor könnyebben terjed bármilyen fertőzés.
Robert F. Kennedy Jr. oltásellenes nézeteiről híresült el, de az sem segít sokat megítélésén, hogy kiderült: a kanyaróra két olyan szert javasol, amely valójában semennyit sem segít.
Megszületett a döntés: a ragadós száj- és körömfájás miatt nem tartják meg április 12-én a Gerecse 50 teljesítménytúrát. A szervezők hangsúlyozták: csak halasztásról, nem végleges törlésről van szó.
A roppant gyorsan terjedő, egyre nagyobb gazdasági károkat okozó ragadós száj- és körömfájás által sújtott gazdák hitelszerződéseik után átmeneti időre fizetési moratórium lehetőségével élhetnek.
Ma már elképzelhetetlennek tűnik, hogy a fejlett Amerikai Egyesült Államokban csecsemők százai halnak meg a rettenetes közegészségügyi állapotok miatt, pedig így volt. A 19. században, de még a 20. század elején is vérhas, himlő és hastífusz szedte az áldozatait a nagyobb városokban, mint New York és Boston, elsősorban a gyermekek körében.