Pöttyös a gyerek - mindent a bárányhimlőről
A bárányhimlő sok szülő életét keseríti meg. Az egyik leggyakoribb fertőzéses betegség, melynek jellemző, szűnni nem akaró, viszkető pöttyei a gyerekkor és a közösségbe járás velejárói. Vagy mégsem?
A bárányhimlő sok szülő életét keseríti meg. Az egyik leggyakoribb fertőzéses betegség, melynek jellemző, szűnni nem akaró, viszkető pöttyei a gyerekkor és a közösségbe járás velejárói. Vagy mégsem?
Kiküldés az osztályból, elzárás iskola után vagy az ebéd megvonása. A többség szerint ezekkel lehetne az iskolában fegyelmezni. Pálcával pedig minden második szülő tartana rendet.
Védd a testét, tegyél a szájába keresztbe pl. fakanalat, és azonnal hívd az orvost. És még megannyi tudnivaló azoknak, akiknek epilepsziás a gyereke.
A himlőhöz semmi köze, a vörös kiütéseken kívül mással nem jár, de legalább könnyen fertőz. Most éppen Újbudán van rengeteg beteg gyerek.
Az amerikai gyerekek közül minden tizenkettedik allergiás valamilyen ételre, ráadásul minden harmadiknak kifejezetten súlyos a betegsége.