Filmvadász: Találd ki, melyik filmből van a kép!
Egy férfi mocskos vágyai, és egy nő, aki mindezeket beteljesíti.
Egy férfi mocskos vágyai, és egy nő, aki mindezeket beteljesíti.
A hirtelen beköszönő nyomorúság véget vet az idillnek, a gyerekek pedig felnőnek.
Egy hely, ahova beléphetsz. Kijutni viszont már sokkal küzdelmesebb. Talán életet is követel.
A történet, amelyben egy katasztrófa árnyékában megmutatkozik az igazság.
Szikár dráma, amely mégis a könnyeidet követeli.
Szeretet nélkül nincs semmi. Legalábbis a mai feladvány szerint.
A szerelemhez vezető út nem mindig egyenes.
Fekete-fehér rémálom, két ember kálváriája, amit néha nagyon nem könnyű néznünk.
Ha a cégnek szüksége van rá, vonakodva bár, de megtesz bármit. Akkor is, ha olyan tulajdonságait kell előtérbe tolnia, amikkel egyébként nem törődik.
Az élet néha nagyon furcsa fordulatokat vesz. Akár a világ végén is.
Vitathatatlan, hogy a legnagyobb zsenik általában legalább annyira őrültek is, és sokszor képtelen anekdoták keringenek róluk. Így volt ez a híres angol rendező, Stanley Kubrick esetében is.
„Egy tízéves gyerek vagy, aki vicces egyenruhába öltözik, és része akar lenni a klubnak.”