Kiderült, hogyan törhet be Magyarországra az ebola
Rusvai Miklós virológus összegezte mindazt, amit az ebola terjedéséről tudni érdemes. A vírus már Európában is megjelent.
Rusvai Miklós virológus összegezte mindazt, amit az ebola terjedéséről tudni érdemes. A vírus már Európában is megjelent.
Ebolás fertőzést mutattak ki egy orvosnál Franciaországban. A közép-afrikai járvány kezdete óta ez az első eset, hogy a vírus jelenlétét Európában igazolták.
A filovírusok családjába tartozó kórokozók, mint az Ebola és a rettegett Marburg-vírus, a világ legveszélyesebb fertőzései közé tartoznak, amelyek a legsúlyosabb járványkitörések idején a fertőzöttek 25–90 százalékának életét is követelhetik. Amíg a Kongói Demokratikus Köztársaság jelenleg is küzd a Bundibugyo-vírus okozta Ebola-járvánnyal, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadta az első átfogó klinikai irányelvét.
A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.
Brazília két legnagyobb városában, São Paulóban és Rio de Janeiróban nemrégiben két turistát is megfigyelés alá helyeztek ebola-fertőzés gyanúja miatt. São Paulóban egy 37 éves, a Kongói Demokratikus Köztársaságból származó férfinál, míg Rio de Janeiróban egy Ugandából érkező belga férfinál jelentkeztek a súlyos betegség tünetei.
A hamarosan kezdődő, kibővített, 48 csapatos észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság előtt komoly egészségügyi aggodalmakat vet fel a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában tomboló ebolajárvány.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban pusztító ebolajárvány már hosszabb ideje terjedt, mire az orvosok azonosították a vírust, ami jelentősen hozzájárult a helyzet súlyosbodásához. Ugyanakkor az ebola viszonylag sérülékeny vírus, és terjedése is korlátozott: közvetlen érintkezéssel fertőz, nem pedig a levegőben terjed. Emiatt rendkívül kicsi az esélye annak, hogy globális fenyegetéssé váljon.
Már legalább 131 halálos áldozata van az ebolajárványnak Kongóban, a fertőzés egyre szélesebb területen terjed, egy amerikai orvos is elkapta a vírust, az Egyesült Államok pedig lezárta határait a régióból érkezők előtt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi vészhelyzetet hirdetett a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában pusztító Ebola-járvány miatt. Összeszedtük, mit érdemes tudni a mostani szituációról és a betegségről.
Eddig 31 áldozatot követelt az ebola Kongóban, ahol ismét felültett a fejét a rendkívül halálos kórokozó.
2022 után ismét kitört az ebola egy afrikai országban. Az Unicef is figyelmeztet a betegséggel kapcsolatos veszélyekre.
Az ebolánál is halálosabb az a szupervírus, amit kínai tudósok fejlesztettek ki. Az állatkísérletek során végzetesnek bizonyuló fertőzés először a szemet támadja meg.