Nyári bőrápolás: bőrünket nemcsak az UV sugarak, hanem a füst is veszélyeztetheti
Nyári bőrápolás: bőrünket nemcsak az UV sugarak, hanem a füst is veszélyeztetheti
Nyári bőrápolás: bőrünket nemcsak az UV sugarak, hanem a füst is veszélyeztetheti
Mire előkerülnek a papucsok és a szandálok, praktikus, ha a lábunk is készen áll a nyitott lábbelik szezonjára. Ami a lábápolást illeti, kétféle ember létezik: van, aki jobban szereti szakértő kezekre bízni magát, ezért pedikűrösre bízza a lábát, és van, aki inkább saját maga gondoskodik arról, hogy lábai tetszetősek legyenek.
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a kiskorúak körében elterjedt bőrápolási trend komoly veszélyeket rejthet magában. Az egyre nagyobb teret hódító őrület megfékezése érdekében Svédországban már vásárlási tilalmat is bevezettek.
Nagyon sokan csak nyáron fordítanak kellő figyelmet a bőrvédelemre, pedig télen is ugyanolyan indokolt a fényvédők használata, mint a legmelegebb hónapokban. Ennek pedig az az egyik oka, hogy a kutatások szerint a bőröregedés 80 százalékát a napsugarak okozzák.
A mobiltelefonok szemkárosító és viselkedést befolyásoló hatásairól már megannyi tudományos kutatás született, ám azzal kevesebben foglalkoztak, hogy a vajon mit tesz testünk legnagyobb érzékszervével, a bőrünkkel. Itt a válasz.
Kiváló a gyomornak, de az immunrendszert is stimulálja, csökkenti a görcsöket, javítja a látást, és még az antibiotikumos kezeléseknek is hatékony kiegészítője. Már az ókor óta ismert és használt gyógynövény a körömvirág, amit külsőleg és belsőleg is alkalmazhatunk.
Amikor fáradtnak, gyengének, ingerlékenynek érezzük magunkat, fáj minden tagunk, ízületünk és izmunk, kevesen gondolunk arra, hogy talán épp itt lenne az ideje feltölteni a szervezetünk C-vitamin-raktárát. A C-vitamin-hiánynak azonban nem csupán érezhető, hanem sokszor látható jelei is vannak: a bőrünk kiszárad és hámlik, a sebek pedig lassabban gyógyulnak.
Bizonyított tény, hogy a húsfogyasztás csökkentése jót tesz az emberi szervezetnek. Kiderült, hogy ez a tudatos étrendváltás az egyik legjobb döntés, amit a szép bőr érdekében meghozhatunk.
A jojobaolajjal nem véletlenül találkozhatsz számos haj- és bőrápolási termékben: hidratáló és tápláló összetevőivel meglepően sokat tehet szépséged megőrzéséért.
Nyáron sokaknak célpont a nyaralás alkalmával valamelyik tengerpart. Ilyenkor kikapcsolódásra, pihenésre vágyunk, ám azon túl, hogy a tengervízben egy kellemeset úszhatunk, számos jótékony hatása is van. A sós vízben ugyanis olyan ásványi anyagok találhatók, melyek jótékony hatással lehetnek a bőrre.
Az UV-előrejelzés szerint a bőrünkre igencsak káros sugárzás az ország egyes részein erős is lehet.
A változókor idején számos testi, lelki változásra számíthatnak a nők. Ezek közül csak kevésbé ismert az a tény, hogy a változókor nem csupán a szaporodó ráncokkal rajzolja át a bőrünket. A kor előrehaladtával a szervezetben lévő fehérje csökkenése miatt például sokkal sérülékenyebbé válik a bőr, ami miatt gyakoribbak lesznek a kék-zöld véraláfutások.